Playoff-percek: egy korszak vége Dallasban?

 

Choker magasemberek a Clippersben

A ma hajnali Clippers-Spurs mérkőzés érthetően DeAndre Jordan megmozdulásától volt hangos – a center Blake Griffin (valószínűleg beeső) győztes dobásába nyúlt bele és érvénytelenítette. Jordan egyébként is nehezen pályán tartható, hiszen mindig ott lebeg a feje felett kardként a Hack-a-DAJ, amivel saját csapatára jelent komoly veszélyt – ugyanakkor nem csak ő, de Griffin sem állt a helyzet magaslatán. Azok után, hogy a második meccs végén az ő kulcsfontosságú eladott labdájából nyert a Spurs, ezúttal is több esélye volt az utolsó egy percben: először csúnyán betakarta Tim Duncan, másodszor mindkét büntetőjét elrontotta, harmadszor már valószínűleg betalált, de Jordan azt is lenullázta. Ezek a hibák nagyon sokba kerülhetnek, hiszen a hatodik mérkőzés Texasban lesz, ahol nem sűrűn nyernek a csapatok kétszer egymás után – márpedig akármennyire címvédő a San Antonio, Doc Riversék szempontjából egy elsőkörös kiesés pályaelőnyből nem lenne túl fényes lezárása a szezonnak.

Most akkor ki is nyerte a Duncan-Griffin párharcot?

A Clippers erőcsatára 30 pontos, 14 lepattanós estéjére minimum a parádés jelző illik, azonban a fentebb taglalt kulcsfontosságú hibák mellett érdemes azt is megnézni, hogy Tim Duncan ellen mire ment. Ugyan amikor az „öreg” fogta, szinte kivétel nélkül kosárra tört, de 11 dobásból csak négyet tudott értékesíteni, kétszer pedig el is lopta a labdát a Spurs veteránja. Szintén érdekes, hogy Duncan most tíz alkalommal kapta meg a labdát pozícióban (a 3. és 4. meccsen összesen hatszor) és bár ebből csak hat pontot szerzett, folyamatos nyomás alatt tartotta a hazaiak védekezését – Griffin csupán ötször került hasonló helyzetbe, igaz ő ennyiből is összeszedte a maga hat pontját. Kicsit felemás tehát a kép, de sokak szerint az a blokk az utolsó percben el is döntötte a kérdést…

Nincs rotáció

Doc Rivers továbbra sem forgatja jobban csapatát, ezúttal is nyolc embert küldött pályára – azt is inkább 6+2 elosztásban. A kezdő ötös mellett masszív időt csak Jamal Crawford kapott (pedig neki finoman szólva sem ment most a játék), Austin Rivers és Glen Davis 12 ill. 10 minutumot töltött a parketten – ezzel szemben a kezdőből hárman is negyven perc felett játszottak. A Spursnél viszont tizenegyen is pályára léptek és a kispadok csatáját 48-17-re (!) nyerték Ginobiliék – ez a pihentetés mellett a taktikai variációk terén is óriási különbség. A mérkőzés legvégén nagyon látszott már a fáradtság Griffinéken és két nap múlva az életükért játszanak majd Texasban…

Vége egy korszaknak Dallasban, vagy van még esélye Nowitzkinak?

0-3-as állásnál, illetve Chandler Parsons sérülésénél, valamint Rajon Rondo csapatból való eltávolításánál már lehetett sejteni, hogy idén nem (idén sem) fog összejönni a Dallasnak a következő nagy dobás. A korlátozás nélküli szabadügynök Rajon Rondo valószínűleg nem marad az együttesnél, Tyson Chandler szerződése lejár, úgyszintén Richard Jeffersonnak, Charlie Villanuevának és JJ Bareának is. Mellettük Monta Ellis, Raymond Felton és Al-Farouq Aminu is kiléphet a szerződéséből, mivel játékosopciójuk van 2015-16-ra. Páran valószínűleg maradnak, ugyanakkor Dirk Nowitzki kifejezetten baráti szerződése (8.3 millió dollár) lehetővé teszi, hogy egy komolyabb sztárt és néhány jó kiegészítőt hozzanak Dallasba. Tavaly majdnem sikerült megcsípni Chris Bosh-t, hasonló szintű névre most is van esélyük, például LaMarcus Aldridge-ra, aki deklaráltan szeretne hazatérni Texasba – valószínűleg nagy harcban lesznek a kegyeiért a San Antonióval. A Dallas tehát most egy komolyabb retoolt hajthat végre, állítólag DeAndre Jordan szívesen is jönne hozzájuk; az biztos, hogy az elmúlt 5-6 év legizgalmasabb nyara elé néznek.

A Houston nagy lépést tehet

A Rockets Twitterén az eutanáziával viccelődtek a dallasi „öregfiúk” kiejtésének alkalmával (azóta eltávolították a bejegyzést és bocsánatot kértek…), ezt illetve az ünneplés mértékét látva óriási hegyek gördültek le a houstoni játékosok szívéről, már-már pezsgőt is bontottak örömükben. Meg is van az okuk az ünneplésre, mert a Dallas elleni széria kiváló alkalom volt arra, hogy összekovácsolódjon a gárda szakmailag és emberileg is. A Mavericks ellen mindenki tudta a dolgát: Harden vezér volt, Howard úr a palánkok alatt, a többiek pedig hibátlanul elvégezték a részfeladatokat – a szerencsefaktor (amit a matematikus-GM Daryl Morey is szeretne kizárni a csapatépítésnél) nem játszott szerepet a továbbjutásban, az egész évadra jellemző szisztematikus munka viszont annál inkább. A kötelezőt tulajdonképpen simán hozta a Rockets, innentől kezdve különösebb teher nélkül játszhatnak már a következő körben is, hiszen akár a régóta nagy sikerre áhítozó Clippers, akár a bajnoki címvédő Spurs jön szembe, a szezon előtt sok szakértő által még a playoffba sem várt Rocketsnál biztosan nagyobb elvárások nyomják majd a vállakat – a legalább hatmeccses, erőkímélőnek nem nevezhető sorozatról nem is beszélve.