Playoff-percek: eljött Paul George és Carmelo Anthony ideje?

Vége LeBron nagy sorozatának, de megelőzte Jordant

Zsinórban 21 mérkőzést nyert LeBron James aktuális csapatával a playoff első körében, a Pacers elleni összecsapás előtt utoljára 2012. május 6-án, a csonkaszezonban kapott ki a New York Knickstől a playoff ennyire korai szakaszában. Az Indiana három, legtöbb percet pályán töltő játékosa (Bogdanovic, Oladipo, Turner) akkor még nem volt NBA-játékos… Persze így is 48-8-ra áll az elsőkörös meccseken, ráadásul megelőzte a playoffban 2188 mezőnykosarat jegyző Michael Jordant, és ezen a ranglistán már csak a ma születésnapos Kareem Abdul-Jabbar (2356) van előtte.

Victor Oladipo extra motivációja

Az alapszakaszban látott egészen elképesztő sebességet sikerült megőriznie a Pacers motorjának, ráadásul nagyon koncentráltan játszott – a meccs után elmondta, hogy tavaly nyáron plusz motivációt adtak neki a Cavaliers tulajdonosának szavai, amikor Dan Gilbert azt nyilatkozta, hogy a Pacers találhatott volna jobb ellenértéket is Paul George-ért, mint Oladipót és Sabonist.

Nincsenek titkok: fel kell pörögnie a Clevelandnek

Lance Stephenson alaposan megdolgozta Jamest, Trevor Booker kemény elzárását George Hill dereka bánta, de igazából ez nem a Pacers kritikája, mert idegenben, egy sorozat nyitómeccsén így kell odaállni. A Cavaliers nem nagyon ment bele a fizikális játékba, alig akadt kontakt, sem elöl, sem hátul nem tudták megtörni a vendégek lendületét, a gyorsindításoknál esélytelenek voltak Oladipo sebességével szemben. Ugyanakkor a Pacers még így is 100 pont alatt maradt, a Cavs kontrollálni tudta a lepattanózást, olyan nagy gondjuk nincs hátul, elöl volt értékelhetetlen a játékuk. James sokszor csak pumpálta a labdát, a többiek pedig popcornnal a kezükben izgultak, hogy mi fog most történni, nem volt mozgás, és emiatt nem volt spacing sem, a 8/34-es triplázást nem kell magyarázni – kinti dobások nélkül pedig ez a Cavs 80 pontokra van hitelesítve.

Eljött Paul George és Carmelo Anthony ideje?

A Thunder több szempontból azt hozta, ami várható volt: Westbrook időnként túlvállalta magát, Adams váltakozó sikerrel verekedett Gobert-rel a palánkok alatt, a pad nem volt túl vastag (Abrines 11 pontja és Jerami Grant harcos védekezése emelhető ki), Corey Brewer pedig igyekezett szívni az ellenfél vérét. Akiktől extrát lehetett várni, az George és Anthony volt, és a két rutinos klasszis jelezte is, hogy bár az alapszakaszban voltak problémáik, azért nem véletlenül többszörös All-Starok. George 8 triplás klubrekordja volt a látványosabb, mindenhonnan betalált, nem zavarta, hogy ki mennyire van arcában, de tőle azért ezt is várják Oklahomában. Anthony védekezése volt az igazi kérdőjel, az alapszakaszban sem az akarással akadt problémája, hanem azzal, hogy egy teljesen szokatlan szerepkörben kellett helytállnia. A Jazz ellen is kérdéses volt, hogy mennyire lehet ő hasznos, erre elsőre csattanós választ adott: 7 pattanója mellett 3 szerzett labdát és 2 blokkot tett a közösbe, az ő háttérmunkája nélkül nem lett volna elég George dobófesztiválja sem.

Nem működött a két magasemberes felállás

Bár a Jazz játékosai azt nyilatkozták, hogy Paul George dobófesztiválja miatt nem nyertek, ez csak féligazság, elsőre Favors nem igazán találta a helyét a pályán. Védekezésben igyekezett, kiosztott két blokkot, de az első percek jó játéka után, amint elkezdett felpörögni az OKC, légüres térben mozgott, a gyorsabb Jae Crowderrel összességében jobban nézett ki a csapat. Annál is inkább, mert Favors támadásban abból él, amit a Rubio-Mitchell-Ingles trió kikapar neki, és ha ez nem megy, akkor nincs sok haszna, ellenben Crowderrel, aki le tudja ütni a labdát, veszélyes kintről, vagyis meg tudja osztani az ellenfél védelmének figyelmét. A statikusabb támadójáték egyáltalán nem kedvezett a fenti hármasnak, mert a Thunder nagy nyomást tudott rájuk helyezni a periméteren, ez pedig azt eredményezte, hogy Rubio nehéz dobásokat volt kénytelen elvállalni, ami nála sosem jó, Ingleshöz pedig nem nagyon jutott el a labda, vagy ha eljutott, egy-egyben kellett volna megoldania, ami nem az ő játéka. Donovan Mitchell jól elvégezte a feladatot, mivel ligaelit a labdakezelése, de az látszott, hogy Rubio és Ingles „színezése” nélkül ez a támadójáték erősen kiszámítható. A színezéshez pedig hely kell, és a spacingre megoldás lehet Crowder, aki egyébként már most is 28 percet kapott és rá is emelt 9 hármast. A gyorsítás, a felállások megkavarása is előkerülhet a második meccsen, elsőre csak nyolc embert forgatott Quin Snyder, Jonas Jerebko 4 percet kapott, a Udoh-Neto-Burks trió már a végén állt be két percre.

Mitchell LeBron és Melo nyomdokain

Ma hajnali, 27 pontos, 10 lepattanós teljesítményével két klasszissal került egy polcra a Jazz hátvédje: ő az első LeBron James és 2006 óta, aki 25 pontig és tíz lepattanóig jutott első playoff-meccsén, mint ahogy ő az első Carmelo Anthony és 2004 óta, aki élete első rájátszás-találkozóján csapata legjobb dobójaként zárt. 

Nincs olyan, hogy playoff-tapasztalat...

Három újonc is parádés teljesítménnyel debütált a rájátszásban, mindannyian simán hozták azt, amit az alapszakaszban: Ben Simmons oktatott (17 pont, 9 lepattanó, 14 gólpassz), Donovan Mitchell a Jazz legjobb dobója volt (27 pont, 10 lepattanó), Jayson Tatum (19 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz, kulcsjátékok) pedig a nagyot harcoló Boston egyik legfontosabb játékosaként tündökölt - mindhárman dupla-dupláztak és rögtön robbantottak, újonc szezon ide, vagy oda...

Biztató volt a Minny, de van min javítani

Nagyon kellett a Wolves jó védekezése és a Houston rossz dobóformája ahhoz, hogy ennyire szoros meccset tudjon játszani Tom Thibodeau csapata, ugyanis a két fő támadófegyver eléggé elveszett a Rockets szorításában. Különösen Karl-Anthony Towns esetében volt ez szembeötlő, az első félidő végén három pontnál és öt lepattanónál járt, míg a túloldalon Clint Capela 20 ponttal és 10 lepattanóval dominált a palánk alatt - közben viszont Jimmy Butler sem tudott igazán kiszabadulni, az első negyedben egyáltalán nem szerzett pontot és támadásban az egész találkozó során elég kevés hatása volt az eseményekre. Örömteli, hogy a kispadról Rose és Crawford is hozzá tudott tenni, de hosszabb távon főleg Townsnak kell megoldást találnia, mert nem hogy nem szabadna ennyire elvesznie Capela mellett, de neki kellene dominálnia ötösben, ha komoly továbbjutási esélyekről szeretnének beszélni.

Rossz nap, vagy intő jel?

Már az alapszakaszban is téma volt a Houstonnal kapcsolatban, hogy messze ők vállalták el a legtöbb triplát egy-egyezésből, nem kijátszott helyzetből, nem kiosztások után és hogy ezzel azért lehetnek gondjaik a rájátszásban - elsőre aztán valóban botrányosan dobott a gárda. Egyetlen megbízható támadófegyverük volt a texasiaknak, hogy Harden megverte az emberét, aztán fellöbbölte a labdát Clint Capelának, aki kiválóan játszott, de a második félidőben már ez sem volt meg, ezt is el tudta venni a Wolves. Most megúszták, mert Harden maga mögött hagyta a korábbi rájátszásokban látott formáját és idei MVP-énjét húzta elő, de Mike D'Antoni azért hozzátette, hogy nem csak a dobóformával, hanem önmagában a ritmussal is gondjaik voltak, ebből jöttek a rossz vállalások is. A tréner azt is belengette, hogy a következő meccsre visszatérhet az a Ryan Anderson, aki előbb a kezdőből került ki, majd a rotációban sem volt már túl nagy szerepe és sérüléssel is bajlódott, emiatt egy ideje nem bevethető - most viszont szükség lehet rá, mert ha valamiben, hát a triplagyártásban, akár emberről, ritmus nélkül is tud segíteni. Egy dolog viszont biztos: ez a Rockets a korábbiakkal ellentétben kiválóan tud védekezni még úgy is, hogy Luc Mbah a Moute nem játszott, Capelával a palánk alatt, Paullal, Tuckerrel és Arizával a periméteren csapat legyen a talpán, aki megszórja a ligaelsőt - támadásban pedig azért bőven van fejlődési potenciál, ha a dobógépeknél ez függ is a playmakerektől, Chris Pault nem a mostani teljesítményéért igazolták...

Hogy mennyire volt jó Harden?

Szakáll hajnalban egyetlen ponttal maradt el saját playoff-karriercsúcsától és csak öttel a Rockets franchise-playoffrekordjától - az nem kérdés, hogy a klubnál már Hakeem Olajuwon közelében emlegetik:

Amikor úgy védekeznek valakin jól, hogy közben 35 pontot dob

Ha Giannis Antetokounmpo számait nézzük a Celtics-Bucks széria első meccsén, azt gondolhatjuk, hogy dominált a Milwaukee szupersztárja, pedig közel sem ez történt, Brad Stevens terve alapvetően jól nézett ki. A két magasemberes, atletikus, magas periméteres játék limitálni tudta Antetokounmpót, Al Horford nagyszerű munkát végzett, ráadásul a túloldalon Horford ki is tudta használni magasságbeli fölényét, a görögnek nagyon nehéz dolga volt hátul is. A 35 pont ellenére több időszakra is teljesen el tudott tűnni (a második félidő első 18 percében például alig öt pontot szerzett 1/7-es mezőnymutatóval), folyamatosan legalább egy magas védő volt előtte, aki lelassította, gondolkodásra, irányváltásra, dobócselre, "munkára", erőkifejtésre késztette - az már Antetokounmpo dicsérete, hogy ennek ellenére ilyen brutális számsort produkált. Emellé viszont kellett Middleton parádéja is, hogy partiban tudjon lenni a társaság és egy buzzer tripla, hogy hosszabbítás legyen a dologból, Stevens pedig a meccs után elmondta, hogy szerinte tökéletesen elvégezték a dolgukat Antetokounmpóval szemben, ezt kell csinálniuk a folytatásban is - ha kiosztja a labdát, akkor egy nem túl jó triplázó csapattárs fog vállalni valószínűleg, ha pedig erőlködik, hát abból kijöhet egy ilyen 35 pont, meg egy jóval gyengébb teljesítmény is.

Middleton pár percre hős lett

Mivel végül nem nyerte meg a találkozót a Milwaukee, így "csak" egy óriási dobásként könyvelhetjük el Khris Middleton buzzer hármasát a Celtics-Bucks negyedik negyedének végén. A játékról a végrehajtó azt mondta, hogy ezt gyakorolják edzésen és csak üresen akart maradni, Antetokounmpo szerint pedig ő megkérdezte Middletont, hogy akarja-e a labdát és természetesen "igen" volt a válasz, de nem nagyon tudott elszakadni ellenfelétől a swingman, így nem is akarta igazán nekiadni a játékszert. Végül aztán mégis odapasszolta, Middleton pedig "valahogy" bedobta - bostoni részről Marcus Morris annyit mondott, hogy ők a triplavonalat védték, de Middleton bőven a triplavonal mögül dobott...

Egyébként csak hogy kontextusba helyezzük: a rájátszásban, egy mérkőzés utolsó tíz másodpercében "tétre menő" (tehát egyenlítésért, vagy vezetésért elengedett) dobást ennél messzebbről csak Reggie Miller (2002-ben a Nets ellen), Kyle Lowry (2016-ban a Heat ellen) és Chauncey Billups (2004-ben a Nets ellen) süllyesztett el az elmúlt húsz év során.