Playoff-percek: Északon még mindig tanulják a leckét

Már megint.

Lehet akármilyen szép alapszakaszt futni Kanadában, úgy tűnik, hogy északon még a 2. kiemelés sem jelent elég biztonságot és elég gyenge első körös ellenfelet. 2014-ben a Brooklyn Nets, 2015-ben a Washington Wizards ütötte ki Kyle Lowry-ékat pályahátrányból, és most az Indiana is erre készül. Nagy különbség azonban, hogy amíg az előző két évben lehetett erre számítani, mert jóval komolyabb playoff-rutinnal rendelkeztek a túloldalon, az idei Pacersben azért Paul George-on és George Hillen kívül igazán nagy (értsd érdemi, legalább főcsoportdöntős) tapasztalattal nem rendelkeznek a játékosok. Myles Turner például újonc, ehhez képest kiosztott 5 blokkot… Éles a kontraszt a parádés alapszakaszt futó DeRozan-Lowry duóval: DeRozan egészen eddig nagyon érett játékot mutatott, most viszont túlerőlködte (5-ször blokkolták), Lowry pedig hiába nyilatkozta le többször, hogy végre pihenten megy neki a rájátszásnak, ebből nem sokat láttunk – például 4/9-cel büntetőzött, a két sztár pedig 8/32-vel célzott mezőnyből. Összességében a Toronto nem hazudtolta meg önmagát: ez a 8. elsőkörös párharc a franchise történetében, a nyitómeccsek mérlege: 0-8…

A playoffban csak a formának kellene számítania

Dwane Casey nyilván nem dobhatja be sztárjai helyett a labdát a gyűrűbe, de azt viszont megtehette volna, hogy inkább annak ad több lehetőséget, akinek megy a játék. Nem tette, pedig megvolt a potenciális nyerőembere: a csapatból legnagyobb rájátszásbeli tapasztalattal, bajnoki címmel is rendelkező Cory Joseph jól megtanulta a leckét San Antonióban, végig nagyon éles volt, egyetlen büntetőt és triplát rontva jutott el 18 pontig (a legeredményesebb volt a csapatban!) – ehhez képest kapott 24 percet, míg Lowry 40, DeRozan 36 perc felett játszott.

A Pacers pontosan azt játszotta, amiben jók

A vendégek brutálisan védekeztek a periméteren, Paul George a második félidőben megrázta magát támadásban, és a padról beszálló Myles Turnert sem hiába hasonlítják sűrűn Robert Horry-hoz: újonc létére elképesztő higgadtsággal játszott a palánkok alatt. Amikor kellett, jöttek további extrák is: Solomon Hill 10/10-zel zárt a vonalról, a hátvéd CJ Miles pedig 7 pattanóba kapaszkodott bele. Frank Vogel vezetőedzőnek még csak különösebben nem is kellett kavarnia a rotáción, gyakorlatilag a Pacers az alapjátékával verte a Torontót.

Curry sérülése önmagában nem fogja átírni a forgatókönyvet

A GSW irányítója még az első félidőben szedett össze egy bokasérülést, de vissza tudott térni – majd közel 30 pontos előnyben már nem tették vissza a pályára. Az eset összességében nem tűnt annyira súlyosnak, ennél komolyabb problémákkal is játszottak már sztárok a playoffban, és Curry-ben az (is) a nagyszerű, hogy catch-and-shoot helyzetekből is képes nagyon eredményes lenni. A Warriors filozófiája egyébként eleve arra épül, hogy több ember is szervezni tudja a játékot: akár Draymond Green, akár a padról most éppen 7 asszisztot kiosztó Andre Iguodala, de ne feledkezzünk meg Thompsonról és Shaun Livingstonról sem.

Nem sok minden működött a Rocketsnál

Patrick Beverley esélytelen volt Curry megállítására, és bár a végén „csak” 104 pontot kaptak, a támadójátékuk továbbra is borzalmas. Harden erőlködött (nem harcolt ki büntetőt!), Howardot továbbra sem tudják rendesen bevonni a játékba, a periméterről gyakorlatilag veszélytelenek (6/22), a pad pedig katasztrofálisan dobott – a Warriors elvette a két fő fegyverüket (büntető és tripla), ennek fényében mondjuk azt, hogy Curry esetleges kiesése sem oldja meg a gondjaikat támadásban, sőt…

Avery Bradley sérülése még jól is jöhet

Ezúton kívánunk jobbulást a Boston kiváló hátvédjének, aki valószínűleg szalagszakadást szenvedett és véget ért számára az idei playoff – de közel sem biztos, hogy akkora érvágás a kiesése, mint elsőre látszik. A Boston előző években bemutatott „gyűjtögető életmódja” most kamatozhat: akár Evan Turner, akár Marcus Smart kapja Bradley perceit, komoly matchup-problémákat okozhatnak az Atlantának, mert két labdabiztos, gyors, fizikális támadójátékosról beszélünk, akik védekezésben is kiválóak – egyik tulajdonság sem az, amire a túloldalon Kyle Korver, vagy Dennis Schröder vágyik.

Ebből simán lehet egy hétmeccses klasszikus

A Boston 17 pontos hátrányból jött vissza a 2. félidőben, képesek voltak ritmust váltani, Bradley sérülése után sem zuhantak össze – és a Hawks sem tűnt annyira magabiztosnak, amennyire otthon kellett volna. Jeff Teague-től extra kellett a mai győzelemhez, mert Kyle Korver dobásait a Celtics is elvette, ráadásul Dennis Schröder sebessége sem érvényesült, a szezon korábbi szakaszában a kezdő posztra hajtó német ifjonc 0 ponttal zárt. Abban viszont bízhatnak, hogy Mike Scott révén a padról mégis jött egy extra (18 perc alatt 14 pont), ugyanakkor a Boston kőkemény dió lesz, az már most látszik – nem csak a játékban, hanem keménységben is felkészültek a rájátszásra.

Kijózanító pofon a Dallasnak

Érezhetően másra számítottak Rick Carlisle-ék, mint amit végül kaptak – a Thunder oklahomai története legnagyobb arányú PO-győzelmét aratta. Deron Williams és JJ Barea lassított felvételnek tűntek Westbrook mellett, Serge Ibaka klasszissal jobban dobott Dirk Nowitzkinél (7/8 kontra 7/15), a centereket pedig Enes Kanter büntette folyamatosan. A Westbrook vezette rohanást megállítani nem tudja a Mavs, így egyetlen dolgot tehet, sebességet kell váltania – csak az a gond, hogy az ehhez szükséges fokozat nem biztos, hogy megvan…

Most kell figyelnie az OKC-nek

A Dallas már nem egyszer kapta össze magát nagyon gyorsan fejben a 2. meccsekre, ezért borítékolható, hogy kettőzött erővel fognak hajtani. A Thundernek meg kell tartania a kezdeményezést, és akkor nem érheti őket baj, annyival jobbnak tűnnek minden poszton – az hab a tortán, hogy egyelőre úgy tűnik, hogy Serge Ibakát vége-valahára jól melegítik be a rájátszásra (Scott Brooks idejében folyamatosan ezzel küzdöttek, hogy a 3. opciókat, jellemzően Ibakát gyorsan lehámozták az ellenfelek), az ő támadójátékára nagyon nagy szükség lehet a későbbiekben.