Playoff-percek: ez egy másik Dallas volt

Ez egy másik Mavericks volt

Az első meccshez képest mintha kicserélték volna a Mavericks játékosait, és mindez Luka Doncic dobásával indult, aki gyorsan levezényelt egy 13-2-s futást, és ami igazán fontos volt, hogy két triplát is elsüllyesztett az első percekben. Doncicra az első negyedben egyáltalán nem volt válasz, 16 pontot, 6 lepattanót és 3 gólpasszt ért el csak ekkor, és 4/5 triplát is a helyére küldött, noha eddig a rájátszásban nagyon szenvedett a kinti dobásaival.

A folytatásban Doncic lelassult, a második negyed hajrájában a Thunder megint elővette az első meccsen látott agresszív beduplázását, és ez rögtön két eladott labdához, illetve egy kihagyott triplához vezetett. Eközben viszont a szintén jól kezdő PJ Washington lendülete kitartott, és ezúttal már Tim Hardaway Jr. is életjeleket mutatott – a legutóbbi 12 után most 46 pontot dobott ez a két játékos. Jason Kidd kellemes problémával is nézett szembe a végjátékban, hogy melyiküket tartsa pályán a meccset lezáró ötösben, és ezúttal Hardaway mellett tette le a voksát. Éles váltás ez az első meccshez képest, ahol öt olyan játékost is nehéz volt találnia, akiket érdemes lett volna pályán tartani.

Kidd arra is jól érzett rá a harmadik negyedben, hogy mikor kell Doncic-ot kicsit kivenni a játékból, meglepően hamar levette őt, és ettől felgyorsult a játékuk. 77-77-nél jött le a pályáról, és egyből összerakott egy 13-2-t a Mavericks, viszont ahogy a Thunder ismét elkezdett pontokat találni, Kidd hozta is őt vissza, és a negyed végén előbb kiharcolt két büntetőt, majd adott egy gólpasszt, nem veszett el az előtte megszerzett lendület.

A negyedik negyedben Doncic megint rátalált valamire, szállította a clutch kosarakat, és szükség is volt erre, mert a végjátékra elfogytak a dallasi triplák. Összességben viszont így is kulcsfontosságú volt az, hogy miként dobtak kintről, 18/37 hármasuk célba ért, Washington 7/11, Doncic 5/8, Josh Green 3/5, Hardaway 2/4 jó kísérlettel zárt.

A Mavericks ezúttal sokkal jobban vigyázott a labdára is, ugyanúgy 10 alkalommal adták azt el, mint ellenfelük, és legalább ilyen fontos volt, hogy a lepattanózásukat is összekapták, 44-41-re hozták ezt a kategóriát, miközben csak 8 támadót engedtek a legutóbbi 16 után.

A centerrotáció is jobban működött most Chet Holmgren és Jaylin Williams kettőssel szemben, Daniel Gafford ezúttal már jó hatékonysággal dolgozott mezőnyből, míg Dereck Lively II ugyan megint szenvedett a befejezésekkel, de vele lendületesebben tudtak játszani, 20 perc alatt +18-ban zártak vele a pályán. Lehet, hogy támadásban még most sem villogtak úgy, mint ahogyan azt az alapszakaszban, illetve időnként az első körben tették, Holmgren ellen nem mindig találták az ellenszert támadásban, védőoldalon viszont sikerült őt lehúzniuk, a Thundernek nagyon hiányoztak az ő jó dobásai az első meccshez képest.

Szinte mindent sikerült kijavítaniuk azokból a problémákból, amik miatt az első meccsen nagy pofont kaptak, a faultokkal is sokkal jobban sáfárkodtak, így a legutóbbi 28 helyett csak 17 alkalommal jutott el a vonalra a Thunder – Shai Gilgeous-Alexander 13 helyett csak 6 büntetőt dobhatott most.

A Thunder bízhat talán abban, hogy Washington nem fog megint ennyire eredményes lenni, ahogyan Hardaway is lehet, hogy most játszotta a legjobb meccsét a párharc során, de ez nem jelenti azt, hogy a Mavericksben ne lenne tartalék. Ha az egészsége engedi, akkor Doncic tud a jelenleginél is agresszívabb lenni, Derrick Jones Jr. sem fog mindig 3/12-vel célozni mezőnyből, ahogyan Kyrie Irving sem fog mindig 2/8-as mutatót összehozni – utóbbit dicsérjük is meg, hogy nem telepedett rá a labdára, nem erőltette a dobásokat akkor, amikor látta, hogy másnak jobban megy, hanem kiosztott 11 gólpasszt, illetve kapart védekezésben.

 

Giddey nem maradhat pályán

Már az első meccsen is látszódott, hogy Josh Giddey a gyenge láncszem a Thundernél, úgyhogy akkor is csak 17 percet töltött a pályán, és a második összecsapáson még jobban kidomborodott, hogy nem lehet őt fent hagyni, 11 perc alatt -20-ban zárt vele a Thunder. Mark Daigneault dicséretére legyen mondva, hogy hamar lekapta őt a pályáról, és jó is volt az az ötlete, hogy Jaylin Williams jött helyére, a magasabb szerkezettel jobban fel tudták venni a versenyt ellenfelükkel.

Az is dicséretes, hogy a harmadik negyedre nem tette vissza a kezdőbe Giddey-t, viszont ezért volt különösen meglepő, hogy később mégis pályára küldte őt, és rögtön eladott egy labdát, bár utána ő volt az, aki pontokat tudott felpakolni a táblára, akkor részben neki is volt köszönhető, hogy megállították a Mavericks futását. Ezzel együtt luxus az ő játszatása addig, amíg nem dobja be a tripláit, főleg úgy, hogy a padon ott van a Joe-Wiggins-Wallace trió, illetve Williams is. Utóbbi második félidei mellőzését szintén fel lehet róni valamennyire, a fordulás után már nem volt egyszerre a pályán ő és Holmgren, noha az első félidőben 16-10-re hozták azt az időszakot, amikor mindketten fent voltak.

Érdemes lehet a folytatásban kicsit többet erőltetni ezt a magasabb felállást, a második meccsen Washington egyaránt ki tudta használni a magassági fölényé. Mondjuk abból is sokat profitált ő, hogy a Thunder rendre feladta a labdás embertől távolabbi sarkot, így a Mavericks rengeteg viszonylag tiszta kinti helyzethez jutott, és belőle akár nyerőembert is csinálhat a Thunder, ha így folytatják.

Az egyértelmű, hogy változtatniuk kell a kezdőn, és szinte mindegy is, hogy ki kerül be Giddey helyére, mert azzal legalább az egyik oldalon javulni fognak, vagy akár mindkettőn.

 

Éles váltás

A Thunder úgy várta a Mavericks elleni második meccset, hogy egyszer sem kaptak 100 pont felett a rájátszásban, a Pelicanstól 92 volt a legtöbb, amit benyeltek, és a Mavericks is megállt 95-nél az első meccsen. Ehhez képest most 119 pontot kaptak, ennél többet utoljára a Celtics dobott ellenük egy meccsen, még április 4-én szórt ellenük 135 pontot a ligaelső úgy, hogy Gilgeous-Alexander nem is lépett pályára azon a találkozón.

 

Donovan Mitchell formába hozta a társakat

A legutóbbi 33 pontos produkciója után most erősebb kezelésben próbálta részesíteni Donovan Mitchellt a Celtics, amit köszönt szépen a Cavs hátvédje és a maga javára fordított: megdobatta a társakat az első félidőben. A nagyszünetig összesen hat mezőnykísérletbe állt bele, ellenben már 35 pontot szórt a Mobley-Okoro-LeVert trió, amely eddig 25,4 pontot átlagolt a Cavaliers első nyolc playoff-meccsén. Eközben Mitchell kiosztott öt gólpasszt és +11-ben voltak vele...

Majd jött a harmadik negyed és sebességet váltott: egymaga 16 pontot rámolt be, és gyakorlatilag megroppantotta a Celticset ebben a játékrészben. Sorra vállalta el a dobásokat, állt bele a nehéz triplákba, jóval nagyobb nyomást helyezett a védelemre, a Bostonnak pedig nem volt válasza: sem Jrue Holiday, sem Jaylen Brown, sem a sokszor "eléugró" Al Horford nem bírt Mitchell-lel, aki ízekre szedte a csapatot.

Ez kulcsfaktor volt a Cavaliers számára, mert a támadójáték az egész playoff során most először tűnt érdemlegesnek, most először volt benne fantázia, lendület, agresszivitás - meglepő, hogy erre éppen Bostonban került sor, ahogy az ohióiak első idegenbeli győzelmére is. Mindenesestre esélyük csak akkor lesz, ha Mitchell így mozgatja a  gárdát, a többiek pedig így reagálnak - óriási kérdés, hogy hazai pályán meg tudják-e tartani ezt a felfogást és lendületet, de ha igen, akkor elnyújthatják a szériát.

 

A triplák kellenek, de a festék is kilyukadt

A Boston 58-7-re áll eddig ebben a szezonban akkor, amikor 32% felett triplázik, és immár 6-12-re akkor, amikor nem - ebből nagyjából azt lehet leszűrni, hogy a vereségeik túlnyomó részével együtt jár az, hogy rosszul dobnak kintről, és ez mindig fontos eleme annak, ha kikapnak. Így volt ez most is, a harmadik negyedben 0/8-at hajítottak kintről, miközben kaptak 7/10-et a túloldalon, ami megpecsételte a sorsukat.

Ez a keret mindig is nagyon erősen függött a tripladobástól, ez Joe Mazzulla alatt sincs másképp, és biztos, hogy az eredmények hullámzásához ez hozzájárul a playoffban, de ezúttal a festékben is csúnya pofont kaptak, és ez az, ami aggasztóbb lehet számukra. Amíg a Heat elleni vereség egyértelműen a Miami franchise-rekordot döntő kinti dobóformájára volt visszavezethető, addig itt a Cavaliers a gyűrűig jutott el folyamatosan: az első negyedben például 22-6-ra nyertek innen az ohióiak, a harmadik negyedben már több pontot dobtak innen (44), mint legutóbb a teljes meccsen (42), és végül 60-44-re győztek erről a területről.

Ez az, amit meg kellene oldani a következő meccsekre Mazzulláéknak, mert a sok elmozgás, a jól kivitelezett pick-and-roll feltörte a reteszt - persze nagyobb akarattal és alázattal sok minden ellensúlyozható, de most először tűnt úgy, hogy Kristaps Porzingis gyűrűvédése hiányzik középről.

 

Mit csinált rosszul a Boston?

A válasz egyszerű: mindent. Nem volt kellően felkészült taktikailag a Cleveland változtatásaival kapcsolatban, és a mérkőzés közben sem tudott érdemben reagálni. Hiányzott a playoffban szükséges akarat, energia, és az a plusz beletett munka, keménység, fizikalitás, ami nélkül nem megy. Elbukták a lepattanózást, gyengébben dobtak a Cavsnél, elcsúsztak védekezésben, és a kezdőik közül senki nem játszott jól - Jaysom Tatum talán javult a legutóbbihoz képest, de így is messze volt a jótól, a többiek pedig kifejezetten enerváltan lézengtek.

A bostoni kerettel kapcsolatban évek óta az a kérdés, hogy fejben elég erős és kemény-e, hogy a kulcspillanatokban megállja-e a helyét, és eddig a válasz általában az lett, hogy "nem." Idén az igazi teszt még arrébb van, de amikor csak úgy érzik Brownék, hogy előttük van a vörös szőnyeg és csak végig kell sétálni rajta, jön a pofon - a Heat ellen pontosan ugyanúgy kaptak ki a második meccsen,ahogy most nem kellett volna. Éppen az a meccs mutatta meg századszor is, hogy a PO-ban nincs semmi ingyen, egy estére fel tudja magát szívni az esélytelennek tűnő ellenfél is - most pedig a Cavs ráadásul taktikailag, játékban is mutatott olyat, amire érdemes figyelni, nem "csak" szétdobta őket kintről, mint akkor a Heat.

Beszédes, hogy a Celtics-szurkolók egy része idő előtt hazaindult, egy másik része pedig maradt pfújolni és kritizálni. Szeretnék értésére adni a csapatunknak: lehet, hogy különböző okok miatt "ellenfél nélkül" maradtak Keleten, nem kell számolni a Bucksszal, Heattel, Sixersszel, és bombameglepetés lenne, ha nem mennének el a nagydöntőig, de más nem fog helyettük elmenni oda. Nekik kell megnyerni a meccseket a pályán...