Playoff-percek: Ezer sebből vérzik a Heat

A kiesés szélén a Heat, visszatáncolhatnak még? Dwyane Wade múltat idézhet, de ehhez óriásit kell javulnia - a legrosszabbkor indult el a lejtőn. Kawhi Leonard állhatja útját Tim Duncan MVP-címének. Mégis ért valamit a védőstatisztika a Miaminál, pocsékul játszanak hátul.

Kísért a múlt Dwyane Wade-nél?

Sokan emlékezhetnek még a 2006-os döntőre, ahol az ifjú Wade gyakorlatilag egyedül fordította meg a Mavericks elleni párharc állását, gyűrűhöz juttatva ezzel olyan veteránokat, mint Gary Payton, Antoine Walker, Jason Williams, Alonzo Mourning, vagy éppen Shaq. A következő szezonban aztán előjött a veteránok összes baja, és esélyük sem volt a címvédésre. Most kicsit ilyen érzés lengi körül Wade-et is: már az előző bajnoki címben is sokkal inkább volt utas, mint vezető (ahhoz képest persze, hogy Miamiban Nagy Hármasról van szó és Wade-nek szenzációs playoff-előélete van), idénre viszont teljesen elfogyni látszik – és ezzel elfogyni látszanak a Heat bajnoki triplázásról szőtt álmai is. Egyébként a Spurs oldalán is érdekes ez a 2006-os Heatre utalás: ott is van egy rahedli veterán harcos, akik között egyszer csak megjelenik a fiatal erő, és hozzásegíti az öregeket a bajnoki címhez. 

Wade most akkor milyen is?

A Heat ikonja gyakorlatilag alvó üzemmódban játszotta végig az alapszakaszt (illetve dehogyis, hiszen alig játszott), viszont ennek köszönhetően az utóbbi két évhez képest klasszisokkal egészségesebben vághatott bele a rájátszásba. Ennek megfelelően hatékonyan és jól játszott folyamatosan, az Indiana elleni keleti döntőben régi napjait idézve kosarazott. Ezek után joggal várhatta mindenki a hasonló folytatást a döntőben, ehhez képest itt már folyamatosan lefelé ível a formája, az első találkozón még 19 pontig jutott (18 dobásból), a másodikon már egyre inkább kivonta magát a befejezésekből, de egy jó sorozattal így is elért 14 egységet – öt eladott labda mellett. A harmadik találkozón ugyan 8/12-es mezőnymutatóval 22 pontot szórt, de ezek jelentős részét a második félidőben szerezte – azok után, hogy a Spurs már bő húsz ponttal is vezetett, ráadásul itt is voltak buta eladott labdái. Ma aztán végképp szétesve játszott pont, amikor a leginkább kellett volna a segítsége – 3/13-as mutatóval elért tíz pontja nem elfogadható tőle egy NBA-döntőben.

Lehet még visszaút?

Az előző találkozó után még lehetett arról beszélni, hogy otthon csak nem veszít kétszer egymás után a címvédő, akkor pedig döntetlenről ha nem is esélyes, de semmiképp sem esélytelen Erik Spoelstra csapata. Most viszont óriási bravúrra lenne már szükség és egyelőre nincs meg az az erő a Heatben, amivel ez elérhető lenne. LeBron James hozza a pontjait jó százalékkal, jól mozgatja a társait (ezt jelzi a kiváló triplázás is részükről), de az utóbbi két találkozón Chris Bosh is eltűnt a korábbi nagy forma után, Wade-ről már szóltunk, Chalmers totálkáros, ma Ray Allennel sem működött a játék, a pad végén pedig egyszerűen már nincs kihez nyúlni: sem Battier, sem Andersen, sem Cole, sem Haslem, sem Jones nem képes változást hozni. Kérdés, hogy ennyivel jobb-e ez a Spurs, vagy ha fejben összekapja magát a Miami, legalább játékban képesek lesznek felnőni melléjük. A forgatókönyvük valahogy így nézhet ki: most vért isznak és csípve-rúgva-harapva leküzdik a San Antoniót idegenben, ezzel ledobják magukról a görcsöt és hazai pályán is megfogják Popovichékat, majd a zsinórban szerzett két győzelemtől telve lesznek önbizalommal, a Spurs pedig félsszel és idegenben képesek lesznek hetedik meccset nyerni. Reális?

Kawhi Leonard: Finals MVP?

Valószínűleg nem kapja meg a díjat a Spurs kiscsatára, hacsak nem dob 40 pontot az ötödik meccsen – persze előbb meg is kell nyerni azt a bajnoki trófeát. Az utolsó két meccsen egyértelműen húzóembere volt a San Antoniónak, azonban az első kettőn nem nagyon villogott, így ha nyer a Spurs vasárnap este, akkor inkább Tim Duncan vagy Tony Parker fogja megkapni a Bill Russell Trophy-t. A számok nyelvére lefordítva: Duncan közel 16 pontot, 10.5 pattanót, tehát dupla-duplát átlagol, 50 százalék felett dob, míg Parker 18.5 pontot és 5.3 gólpasszt, valamint 1 labdalopást átlagol, míg Leonard 16.8 pontja mellett 5.5 pattanót, 1.8 labdalopást és 1.3 blokkot hoz. Egyelőre annyival nem kiemelkedőbb a teljesítménye, hogy vita nélkül neki lehessen adni – nagy valószínűség szerint Tim Duncan kap majd egyet életműve elismeréseként, de csak akkor, ha a következő meccset nyeri a Spurs.

LeBron James számai érdekesek még, mivel ő klasszikus MVP-számokat hoz eddig: 27.5 pont, több mint 7 lepattanó, majdnem 4 gólpassz, valamint 2.5 labdalopás, amit fel tud mutatni – valamint brutális, 60 százalékos mezőnymutató. Eddig egyszer fordult elő, hogy vesztes csapat legjobbja kapta meg az MVP címet: 1969-ben a Celtics hét meccsen gyűrte le a Lakerst és szerezte meg 11. bajnoki címét Bill Russell utolsó szezonjában, és ebben az évben osztották ki először a döntő MVP-jének járó trófeát. Akkor a Lakers korszakos játékosa, az NBA logójában szereplő, későbbi sikeres GM, Jerry West volt a díjazott. 

Nem voltak alaptalanok a számok

Idén csupán a 11. helyen állt a címvédő az alapszakaszban a védőhatékonyságot tekintve, amire könnyedén legyintettek az érintettek: pihentek, majd amikor nagyon kell, megoldják. Ehhez képest a döntőben csak egyszer, a győztes meccsükön kaptak száz pont alatt, kétszer a száztízet is elérték, ráadásul a három vesztes találkozón minimum 57%-kal(!) dobott a Spurs. Ez nem fogható az extra dobóformára, egyszerűen nem elég aktív és pontos a védekezés, lemaradnak belül, elváltják magukat, egy az egyben is sokszor verik meg őket, három-négy passz és mozgás után nem érnek oda a triplára. Gyakorlatilag semmi sem működik, Shane Battier és Udonis Haslem megöregedésével pont az a faktor veszett el belőlük hátul, ami a legnagyobb erősségük volt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus