Playoff-percek: Green nélkül leolvadt a GSW

Small-ball nélkül félkarú volt a Warriors - a fordulás után összeesett a címvédő - Irving élete formájában és Chamberlain nyomában - ki hogyan reagál? - LeBron egyre előkelőbb helyen az örökranglistákon.

Kyrie Irving élete formájában

Sok kritika érte a Cavs irányítóját, hogy nem irányító, nem jó a hozzáállása, nem jó védő, csak egy-egyben jó, nem illik James mellé - ez tulajdonképpen mind-mind igaz is volt. A nagydöntőben azonban szintet lépett: az elsőt két meccsen még nem ment neki, azóta azonban tarthatatlan, és 35 pontot átlagol bőven 50% felett, hat gólpasszal megspékelve. Egy-egyben mindenkit ízekre szed, bedobja a nehéz középtávolikat, eljut a gyűrűig, de a triplái is ülnek - ez az az Irving, amelyiket James érkezése előtt láthattuk párszor... Az irányító ráadásul Wilt Chamberlain mellé is fellépett - a liga történetében csak ők ketten szórtak legalább 40 pontot egy döntőbeli meccsen úgy, hogy legalább 70%-kal dobtak mezőnyből (Irving ma hajnalban 17/24 volt).

Tudott rohanni a Cavs

Ahogy azt Tyronn Lue mindig is szerette volna, most tudott gyors támadásokat vezetni a vendégcsapat: ugyan az eladott labdák száma hasonló volt, 28-9-re (!) tudott győzni a Cavaliers leindításokból. Ez mindenképpen kulcs lehet a későbbiekben is, de itt jön képbe Kyrie Irving és LeBron James agressziója - ők diktálták a tempót és fejezték be a támadások jelentős részét.

Megkapta az esélyt a Cleveland

Az első négy találkozó során csak egyszer, a harmadikon tudott hozzászólni a nagydöntőhöz a Cavs, a Warriors pocsék játékát maximálisan kihasználva nyerni is tudtak Jamesék - legutóbb azonban ismét egyértelműen a GSW akarata érvényesült. Azonban Draymond Green eltiltásával és Andrew Bogut sérülésével mégis megkapták az esélyt, és jelenleg ott tartanak, hogy látszik a fény az alagút végén, hazai pályán a valószínűleg kezdő centere nélkül kiálló Golden State ellen, két bombaformában lévő szupersztárral harcolhatják ki a hetedik meccset - pedig nemrég még elképzelhetetlen volt, hogy egynél többet nyerjenek...

Leolvadt a Warriors

Az első félidőben még jöttek Thompson extrái és Curry is jól játszott, a GSW el is jutott 61 pontig, de a fordulás után teljesen elvesztette a fonalat a gárda - az első húsz dobásból 14-et elrontottak Barnesék, a harmadik és negyedik negyedben 30% alatt dobtak, és rengeteg üres helyzetet hibáztak el. A 61 pontos félidő után jött is egy 36 pontos, ami végül sima vereséget jelentett...

Steph Curry-től most már több kell

Eddig nem volt igazán szükségük az MVP extrájára, a harmadik meccsen ő is gyenge volt a többiek mellett, a negyediken viszont remek estét produkált és csapata élére állt - ezúttal azonban ismét adós maradt a jó játékkal. A kontrollált első félidő után a másodikban erőlködött, nem hozott jó döntéseket, nem tudta igazán elkapni a fonalat, márpedig a hatodik meccsen szükség lesz rá, ha nyerni akar a Warriors. Curry eddig mindössze 22,2 pontot átlagol eddig a döntőben 42,4%-os mezőnymutatóval, és bár a triplákat is ilyen hatékonysággal dobja, a 4,6 gólpasszra jutó 4,4 eladott labda sem az igazi - lehet, hogy van igazság a sérüléseiről szóló pletykákban?

Greennel azért más lesz

Ha nem is lesz Bogut a következő találkozón, Draymond Green visszatérése nagyon sokat jelenthet a GSW számára - eddig is leginkább akkor voltak eredményesek, ha ő volt centerben és az extra small-ballt játszatta Steve Kerr. Nélküle erre nem volt lehetőségük, sem védekezésben, sem támadásban nem tudta hozni magát a címvédő, és jól látszott Green hatása - az persze nem garantált, hogy vele nyer majd a Warriors, de az biztos, hogy mást látunk majd Curry-éktől. Hozzá kell tenni azt is, hogy Iguodala kezdőbe jelölésével és Bogut kiválásával a rotáció is teljesen átalakult, a kispadról pedig nem igazán érkezett semmi használható - ha viszont lesz Green, akkor az alaprotáció jelentősen nem változik meg.

Kiből mit hoz ki ez a helyzet?

A Warriors és a Cavaliers is mutatott már gyengeségeket mentálisan, most is kulcsfontosságú lehet, hogy ki hogyan kezeli az ötödik meccs eseményeit. A Cavsnek nem szabad elhinni, hogy az idegenbeli győzelem miatt otthon már ők az esélyesek, mert egyrészt lesz Green, másrészt Irvingtől és Jamestől ez a teljesítmény folyamatosan nem elvárható, különösen kintről. A Warriorsnak viszont ismét össze kell kapnia magát fejben, és 100%-os koncentrációval kell pályára lépniük Thompsonéknak, elemezniük kell, felkészülni és elfelejteni azt, hogy ők már az ünneplésre készültek - egyik oldal sincs könnyű helyzetben.

James halad előre a ranglistákon

A Cavs parádés estét játszó sztárja utolérte Manu Ginobilit a lejátszott playoff-meccsek számában, most lépett pályára 197. alkalommal az utószezonban, ezzel holtversenyben kilencedik ezen a listán. Szintén a kilencedik helyre lépett fel a playoffban megszerzett lepattanókat tekintve, Elgin Baylort előzte meg mai 16 lecsorgós teljesítményével - ráadásul sorozatban 26. rájátszás-párharcában nyert meccset idegenben, ami NBA-rekord. Ez volt a 174 PO-meccse, amelyen elérte a 20 pontot, ezzel lehagyta a lista elején Michael Jordant, 2001 és Shaquille O'Neal óta pedig ő az első, akinek egy fináléban összejött a 40 pont, a 15 pattanó és az 5 gólpassz egy mérkőzésen.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus