Playoff-percek: hogyan tovább, Clippers és Wizards?

 

Végül is mennyit ér az alapszakasz?

Láttuk szenvedni rögtön az első körben a két első kiemeltet a nyolcadik helyezettek ellen, láttuk, hogy a Heat ellen 4-0-ával érkező Brooklyn tükörsimán kiesik Jamesék ellen, láttuk a kiesés szélén az OKC-t a Memphis ellen – ezekből azt mondanánk, hogy semmire nem jók az alapszakasz-eredmények, a rájátszás más kávéház. De végül mégis a két konferencia első két helyezettje játssza a döntőket, ahogy arra a leginkább lehetett számítani. A második körben, ahol már hasonló képességű csapatok ellen kellett játszani, senki nem ment el hét meccsig, egy lépéssel előrébb jártak a magasabban kiemeltek. Tehát mégis számítanak azok az eredmények…

Hogyan tovább, Washington?

A fővárosiak 2008 óta először jutottak be a rájátszásba és 1979 óta először nyertek meccset a második körben. A fiatal csapathoz jó arányban érkeztek rutinos veteránok és összeért a keret, ezért mindenképpen komolyan kell velük számolni jövőre is. Viszont akadnak megválaszolandó kérdések: két kezdőjátékosnak is lejár a szerződése, Gortatnak és Arizának, kérdés, velük mi a terve a vezetőségnek. Emellett Randy Wittmann kontraktusa is véget ért, bár az szinte kizárt, hogy ő ne maradjon Washingtonban. De fel kell tenni a kérdést, hogy John Wall mennyire jó vezér egy rájátszásban, bár erre alighanem jövő ilyenkor várnak csak választ. Az irányító nem igazán tudott a csapat élére állni, bár 17 pontot és 7 gólpasszt átlagolt, 35% körül dobott csak mezőnyből. Persze először szerepelt a playoffban, így még van mentsége – jövőre elsősorban neki kell szintet lépni.

A papírforma nem papírforma
 
Utoljára 2005-ben fordult elő, hogy mindkét konferenciában az első és második kiemeltek jussanak be a főcsoportdöntőbe – érdekesség, hogy akkor addig tartott a papírforma: a másodikként kiemelt (viszont az előző két évadban bajnokságot nyert) Pistons és Spurs legyőzte az első helyen kiemelt trónkövetelőket, a Heatet és Sunst. Egyébként sem túl gyakori ez a jelenség – 1984-ben vezették be a ma is használatos 16 csapatos playoffot, azóta mindössze három évben fordult elő. 2005-ről már szót ejtettünk, 2001-ben az első kiemelt 76ers hét meccsen győzte le a Milwaukee-t, nyugaton viszont a 2. Lakers győzte le a Spurst (és védte meg ezután 2000-es bajnoki címét). 1986-ban keleten a listavezető Celtics szintén a Milwaukee-t győzte le (és lett később bajnok), a fiatal, másodikként rangsorolt Rockets viszont az előző év bajnokát, a Lakerst elütötte a továbbjutástól.
 
Steven Adams átveszi a program irányítását?
 
A rutinos Kendrick Perkins ma alig 7 és fél percet játszhatott a kulcsfontosságú, Clippers elleni hatodik meccsen, miután ennyi idő alatt szedett össze 4 faultot. Az új-zélandi újonc center azonban ismét remekül szállt be helyette, sőt a negyedik negyedben Serge Ibakát is pótolnia kellett valamennyire – nem vallott szégyent. Majdnem 40 percet volt a pályán, az utolsó játékrészben két fontos kosarat szerzett, nagyon jól védekezett, összességében dupla-duplával zárt. A novemberben 30 éves Perkinsnek még egy évig van szerződése a Thunderrel, amely 9.1 millió dollárról szól, kizárt dolog, hogy ismét ehhez hasonló volumenű kontraktust kapjon. Elképzelhető, hogy marad a Thundernél később is, jóval kevesebb pénzért, de Adams idei playoffban nyújtott teljesítményét látva nem valószínű, hogy sokáig meg tudja tartani a helyét a kezdőötösben. Adamsnek egyébként 2.1 milliós szerződése van 2014-15-re, majd 2015-16-ra 2.3 milliós, 2016-17-re 3.1 milliós team option-je – a még mindig szemtelenül fiatal, nyáron 21. évét betöltő center ilyen áron óriási fogás lehet a három nagy szerződéssel (Durant, Westbrook, Ibaka), de nem túl nagy piaccal rendelkező Oklahománál. 

Hogyan tovább, Clippers?
 
Az előző évadhoz képest egyértelműen szintet lépett a LAC, Vinny Del Negro szakmai munkássága nem fogható Doc Riverséhez – a kispadon történt váltásnak köszönhetően sokkal markánsabb, egyúttal sokszínűbb is lett a gárda játéka. A két nagyember szépen fejlődik: Blake Griffin kiegyensúlyozottan teljesített, fejlődő védekezése mellett középtávolról, valamint pozícióból is nagyon veszélyessé vált (nem véletlenül lett 3. az MVP-voksoláson), DeAndre Jordan pedig egy ugrógépből kifejezetten jó védővé vált, aki nem csak nagyot ugrik, de akkor és akkorát ugrik, amikor és amekkorát kell. Matt Barnes kezdőbe tételével megszilárdult a gárda periméter-védekezése, és a hátvédsor bősége miatt azt is elviselték, hogy Chris Paul és JJ Redick hosszabb időszakra harcképtelenné vált szezon közben.

Összességében elmondható, hogy Doc Rivers egy bajnok-mentalitást hozott a csapathoz, és a keze alatt szépen formálódik egy olyan gárda, amely 1-2 év múlva már valódi kihívó lehet. Az egyértelmű, hogy a palánk alatt mélységet kell rakni ebbe a csapatba, hogy még egy szintet lépjenek jövőre (érkezhet esetleg Kevin Garnett?) – ám a Clippersszel kapcsolatban sajnos nem csak szakmai oldal létezik. A fejlődés és a továbblépés szempontjából a lehető legrosszabbkor jött a Sterling-botrány, ami egyrészt nem tenne jót egyik csapatnak sem, másrészt az újabb puzzle-darabkák beillesztése sem lesz olyan egyszerű, hiszen nehezebb lesz például harcedzett veteránokat odacsábítani. Nagyon fontos nyár előtt áll a LAC, és nem elsősorban a GM-irodában, hanem eggyel fentebb, a tulajdonosi szinten. Ha az NBA a valószínűtlenebb forgatókönyv szerint még a nyáron le tudja zárni a tulajdonosváltást, ne adj isten tényleg a Magic Johnson vezette üzleti kör vásárolja meg a Clipperst, akkor az idei playoff mellékzöngéit zárójelbe lehet tenni, és csak a szakmára koncentrálni – de ha nem, akkor nehéz időszak jön.