Playoff-percek: ideje felcsapni a történelemkönyveket

Kiknek az örökébe léphet a Boston? - Wade elkezdte a playoffot, de közeleg számára a vég? - elveszettnek hitt dolgot talált meg a Celtics - az IQ dönthet a Wizards-Hawks párharcban? - utóbbi párharc ha már nem túl jó, legalább elmehet egy hetedik meccsig - Jennings sokat ér - Wall tarthatatlan, de gyakorlatilag Schröder is. 

Ideje felcsapni a történelemkönyveket

A Hawksnak jelentősen csökkentek az esélyei, hogy 0-2-ről megfordítsák a párharcot, a Celtics viszont nagyot lépett afelé, hogy tovább írja azt a playoff-fejezetet, amit egyébként ők és Lakers nyitott meg 1969-ben. A NBA első 22 évében nem volt ilyen fordítás, ebben az évben rögtön kettő is: először a Lakers fordított a San Francisco Warriors ellen a főcsoportelődöntőben, majd a döntőben őket pocsékolta meg a Celtics, 0-2-ről 4-3-ra fordítva.

Eddig összesen 18 ilyen eset fordult elő, 1969 után még háromszor történt meg a nagydöntőben: 1977-ben a Portland fordított a Philadelphia ellen, 2006-ban a Miami a Dallas ellen, legutóbb pedig tavaly a Cleveland a Golden State ellen csinálta meg a majdnem lehetetlent. Emlékezetes főcsoportdöntős fordítás volt az 1993-as Chicago-New York, a 2007-es Cleveland-Detroit, illetve a 2012-es Thunder-Spurs is. Sokáig emlegették az 1994-es és 1995-ös eseteket is, amikor a későbbi bajnok Houston „back-to-back” viccelte meg a Phoenix Sunst a második körben (Charles Barkley hamarosan át is igazolt a Rocketshoz…), illetve a Clippersnek is rossz ómen a nagy előny, 2013-ban a Memphis, 2016-ban a Portland ütötte ki őket 0-2-es hátrányból. 

Elveszettnek hitt dolgot talált meg a Boston

A harmadik-negyedik meccsen komolyabb gond nélkül nyert a Celtics, viszont ezt nem csak a feljavuló csapatjátéknak köszönhette, hanem annak, hogy a Bulls csak kereste önmagát Rajon Rondo kiesése miatt. Az ötödik meccsen viszont visszaszállt a motorra a Chicago, a végjátékig egál meccset produkáltak – a hazaiaknak össze kellett kapniuk magukat csapatként, és ez maradéktalanul sikerült is. A rosszul játszó Isaiah Thomas mellé felnőtt Avery Bradley, Al Horford, Marcus Smart és Kelly Olynyk is, talán az egész párharc során most látszott valami abból a csapategységből, egymás segítéséből, ami az idei (meg úgy általában, az összes sikeres) Bostont jellemezte. Ez a negyedik negyed lehet a fordulópont nem csak ebben a párharcban, hanem a Celtics egész playoffjában, mert a gyász után először került igazán a központba a kosárlabda ebben a rájátszásban. Megmutatták a zöld-fehérek, hogy az akarattal és a koncentrációval most már nem lesz gond, és innentől kezdve megint az a borzasztó kellemetlen stílusú gárda lesznek, mint egész évben. Kemény két hét volt ez, de úgy tűnik, hogy végül megerősödve jön ki belőle a Celtics.

Dwyane Wade elkezdte a playoffot – de…

Az ötödik meccsen nagyon igyekezett támadásban, és majdnem tripla-duplázott (26 pont, 11 pattanó, 8 gólpassz), ugyanakkor a negyedik negyedre ő is teljesen elfogyott, tehetetlenül nézte, ahogy átrobog rajtuk a Boston. Ugyanakkor az is látszik rajta, hogy fizikailag nincs teljesen rendben, sokszor csak lézeng a pályán, ahogyan ebben videóban is látható. Wade nagy harcos, de már 35 éves, az idő vasfoga régóta rágja az ízületeit, és nem akarjuk temetni, azonban megindulni látszik a Paul Pierce-i lejtőn – klubváltás, egyre több sérülés, egyre kevesebb szerep a csapatban.  Valószínűleg még neki is tartogat az élet néhány nagy dobást, nagy meccset, de ha hasonló szép „öregkort” szeretne, mint PP, akkor lassan el kell fogadnia, hogy soha nem lesz már franchise player, ennek minden pozitív és negatív aspektusával együtt.

Ésszel kell játszani

Bradley Beal szerint egy dolgot rontottak el nagyon a két atlantai meccsükön és ebben javultak most hazai pályán: sokkal koncentráltabban, az ő szavait használva nagyobb IQ-val kosárlabdáztak. Ez most a Hawks kapcsán kerülhet elő, hiszen amit a meccs utolsó percében műveltek, azt nagyon nehéz nem hatalmas butaságként értelmezni (ha értelmezhető az, hogy mínusz négynél nem faultolsz, lepörgeted az ellenfél idejét, majd a sajátodat is azzal, hogy nem dobsz), de egyelőre úgy fest, hogy valóban ez lehet a döntő faktor: ki tud kevesebb hibával (az Atlanta még leindításoknál is sokszor elfelejtett faultolni...), koncentráltabban játszani. Taktikailag nagy dolgokat egyik oldalon sem láttunk, a Hawksnál Dwight Howard szorult háttérbe, a Wizardsnál pedig Bradley Beal volt nagyon agresszív és a triplákat leszámítva pontos, körülbelül ennyi változott az IQ-n kívül.

Brandon Jennings sokat érhet

Ugyan a számaiból ez nem mindig látszik, de sokszor hoz nagy lendületet a padról a csereirányító, ebben a párharcban gyakorlatilag csak a negyedik meccsen nem játszott jól. Ezen az estén is fontos szerepe volt a negyedik negyed elején, amikor az egyenlítésért támadott a Hawks, de Jennings labdát szerzett, ziccert dobott, feltüzelte csapatát, aztán jött egy Gortat-blokk, majd két újabb Jennings-villanás, ezúttal gólpassz formájában. Ennek köszönhetően John Wall már +9-nél térhetett vissza a pályára és vehette át a csapatot (bár Jennings fent maradt), ami jelentősen megkönnyítette az ő dolgát is. A kispadokról szóltunk már a széria kapcsán, minden mérkőzésen nagyon fontos volt, hogy a cserék mit tesznek hozzá, most ezen a téren (is) a Washington bizonyult jobbnak.

John Wall eddig tarthatatlan - de tulajdonképpen Schröder is

Ha már felhoztuk Jenningst, beszélnünk kell Wallról is, mert a Wizards karmestere eddig kérdés nélkül a párharc legjobbja - az öt meccs alatt 27 pontot átlagol remek hatékonysággal (49,5% mezőnyből, 53,3 tripla, 82,5% büntető), 10,8 gólpasszal megspékelve és eddig csak egyszer, a negyedik találkozón nem játszott kiemelkedően. Remekül mozgatja övéit, ha kell, egyedül vállalkozik, ha van rá esély, akkor tömi a többieket, érzi, hogy mikor kell hátralépni és mikor kell többet dobni - egyelőre vele nem tud mit kezdeni az Atlanta semmilyen téren. Itt behozhatjuk a párbeszédbe Dennis Schrödert is, aki a túloldalon másfél gyenge, valamint három és fél remek meccset hozott, 24,4 pontjához 7,2 gólpassz és 43,8%-os triplamutató tartozik - a két irányító védekezésben tehetetlen a másik ellen, de támadásban azért a német is igyekszik tartani a tempót. Wall egyelőre magabiztosabb, stabilabb, nyugodtabb és nagyobb százalékban hoz jó döntést, Schröder kicsit többet hibázik, talán ezért is vezet a Washington 3-2-re...

Nem jó ez a párharc, de legalább simán elmehet hét meccsig

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez az a széria, amely a legkevésbé borzolja a kedélyeket, a már véget ért párharcok is sokkal több embert mozgattak meg. Ez adódhat abból is, hogy a két csapat azért nem tartozik a legnépszerűbbek közé, abból, hogy igazán elismert szupersztár nincs a keretekben (Wall azért az, de ő sem közönségkedvenc egyelőre), de az is tagadhatatlan, hogy nem itt látjuk a legnagyobb küzdelmet és a legjobb színvonalat. Az ötödik találkozón is olyan dolgokat produkáltak a felek elöl-hátul, ami messze elmarad mondjuk a Toronto-Milwaukee párharctól, sokkal puhább játékot látunk, mint gyakorlatilag bárhol máshol, hiába a Millsap-Morris csörte - sem hatalmas edzői húzások, sem óriási játékbeli fordulatok nem történtek, csak mindenki hozta a hazai meccsét és ennyi. Viszont éppen utóbbi tény miatt van jó esély arra, hogy ha már nem ez a legjobb széria, legalább lehet belőle egy hetedik meccs...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus