Playoff-percek: Kevin Love bizonyított, Drummond még nem

Mi lesz a büntetőkkel Drummondnál? - a saroktriplák beszédesek - Whiteside extra bemutatkozása - Tim Duncan Horry nyomában

 

Két éve erre a Kevin Love-ra várnak

A Minnesota Timberwolves egykori franchise playere tavaly játszott először playoffban, de Kelly Olynyk karcsavarásának köszönhetően már az első körben véget ért számára a rájátszás. Gyakorlatilag 2014 ősze óta folyamatosan megkérdőjelezik, hogy kell-e ebbe a csapatba Love, virtuálisan már legalább 5-6 helyre elcserélték a szakírók, így volt mit bizonyítania. Bizonyított is: nem elsősorban a végjátékban bevágott két kulcsfontosságú triplájára gondolunk, hanem arra, hogy nagyon keményen és eredményesen támadta a gyűrűt, folyamatosan vitte be a palánk alá a nála alacsonyabb-könnyebb ellenfeleket. Ezzel jelentősen megkönnyítette a periméteren játszó csapattársak életét, hiszen megosztotta a védelem figyelmét, és több helyet teremtett nekik.

Ez tényleg egy Stan Van Gundy-csapat

Az alapszakasz nem a Pistons hármasairól szólt, ugyanakkor a vezetőedzőjük már Orlandóban egyszer összerakott egy nagyon hasonló kezdőt (domináns védekező center, két jól dobó, alacsonyabb csatár, két jól dobó hátvéd), amivel anno nagydöntőig menetelt. Egészen idáig úgy tűnt, hogy az elképzelt támadójáték idén nem fog még 100 százalékig összeállni, de talán a legjobbkor szakadt ki a zsák – a Cavalierst is láthatóan meglepte, hogy ennyire magabiztosan dobnak a vendégek kintről. Amiben javulniuk kell, az a konzisztencia, mert az első félidőben több nehéz dobást is megoldottak, a második félidőben viszont több könnyebbet elrontottak. Ha kicsit koncentráltabbak a 2. félidőben, elvehették volna a pályaelőnyt. Egy apró érdekesség: a Pistons a meccs után hazament (alig fél óra a repülőút), és csak a 2. mecccs előtt térnek vissza Clevelandbe, vagyis a megszokott környezetben tudnak felkészülni a következő összecsapásra.

Mi lesz Andre Drummonddal és a Pistons jövőjével?

A center az első félidőben láthatatlan volt, a harmadik negyedben viszont szépen építettek rá és a Reggie Jacksonnal megjátszott 2-2-ire. A végjátékban azonban 3 perccel a vége előtt le kellett cserélni, mert nem lehet a pályán tartani, annyira gyenge büntetőző - és ha nem is nagyon, de a harmadik negyed végén már utazott erre a Cleveland. Drummond a nyáron korlátozott szabadügynök lesz, és szinte biztosan be lehet vésni neki a maximum szerződést, de ha nem tanul meg elfogadható, legalább 60%-os szinten dobni a vonalról, az a Pistons bajnoki címről szőtt álmait teljesen szerte is foszlatja - megengedhetetlen, hogy a játék ennyire elemi része miatt ne lehessen használni szoros végjátékokban, márpedig ilyen meccslezárásokra a rájátszásban lehet számítani a továbbiakban is.

Nem borult a papírforma az első derbiken

Mindenki hozta első hazai derbijét - kivéve a Raptors gárdáját, de arrafelé ez hagyomány -, tehát egyelőre a papírforma érvényesül. Idén a nyugati főcsoport jóval egyszerűbben fest, mint az elmúlt években: látszólag szakadéknyi a különbség az 1-4. és az 5-8. helyen kiemelt csapatok között, ennek megfelelően a Mavs, a Rockets, a Grizzlies és a Blazers sem úszta meg a kiadós verést - a "legszorosabb" meccset a Portland játszotta, ők "csak" 20 egységgel kaptak ki a Clipperstől. Két évvel ezelőtt a 8 első körös párharcból 5-ön is csak a hetedik mérkőzés döntött a továbbjutásról, idén ez nem valószínű forgatókönyv. 

Whiteside playoff-debütálása rendben volt

Első mérkőzését játszotta a rájátszásban a Heat centere, és egyből 20/10-es dupla-duplával nyitott - ez utoljára Al Horfordnak sikerült, még 2008-ban. Whiteside ráadásul 21 pontját 9/11-es mezőnymutatóval szerezte és védekezésben is jeleskedett - két labdaszerzése és három blokkja mellett remekül limitálta Al Jeffersont és Cody Zellert is. Az ő játéka döntő lehet ebben a szériában és bár korábban sokszor előjött vele kapcsolatban a gyekeres viselkedése, az utóbbi hetekben mintha megkomolyodott volna - a playoff-debütálás is ezt támasztotta alá.

Saroktriplák: 6-0

A tavalyi és az idei Hornets közötti legnagyobb különbség a hárompontosok értékesítése, a játék ezen szegmensében nagyot léptek előre Clifford edző fiai. A Heat ezzel szemben nem számít elit triplázó csapatnak, most mégis büntettek kintről (is): szinte csak a két sarokból tüzeltek (ott van a vonal a legközelebb a gyűrűhöz), és 6 kísérletet kosárra is váltottak onnan, szemben a Charlotte 0/1-es saroktripla-mutatójával. 

Tim Duncan Horry nyomában

242. playoff-mérkőzésén lépett pályára a San Antonio legendája, ezzel továbbra is harmadik az örökranglistán – egykori csapattársa, Robert Horry még ebben a párharcban befogható (Big Shot Rob 244-nél tette le a lantot). A listavezető Derek Fisher (259) utoléréséhez már valószínűleg egy nagydöntős szereplés kellene. Érdekesség egyébként, hogy eddig mindössze nyolc játékos érte el a 200-as határt, de ebben benne van Duncan régi harcostársa, Tony Parker (204), aki egy nagydöntős szerepléssel már most felléphetne az 5. helyre, megelőzve Pippent, Shaq-et és Bryantet – és még hol van az ő pályafutásának vége. Manu Ginobili sem panaszkodhat, az argentin klasszisnak 12 meccsre van még szüksége, hogy ő is beléphessen a 200-as elitklubba. A teljes lista itt található!

Na de miben bízhat a Memphis?

A rövid válasz: semmiben. Ebben a csapatban gyakorlatilag nincs kreatív játékos, a brusztolás pedig éppen fekszik a San Antoniónak - szépen beduplázták, becsapdázták Zach Randolph-ot (6 pont 13 dobásból), és ennyivel el is intézték a Grizzlies támadójátékát. Csapatként sem tudnak igazán funkcionálni, nincs, aki fazont szabjon, aki védelmet bontson, aki dobjon... ugyan az alapszakaszban még eremdényesek voltak a támadópattanókból, ez a Spurs ellen aligha lesz majd így. Rendben, várhatunk nagy meccset Lance Stephensontól, de túl sok pénzt azért ne tegyünk arra, hogy ő lesz a Memphis megmentője - főleg mert ha elkapja a fonalat, szolgálatra jelentkezik nála Kawhi Leonard...

Steve Ballmer duplán vezet a Microsoft-párharcban

Egy érdekesség a Clippers-Trail Blazers párosítással kapcsolatban: mindkét csapat-tulajdonos sokszoros milliárdos, és mindketten a Microsoft révén váltak azzá. Paul Allen társalapító volt Bill Gates mellett, sokáig a világ 10 leggazdagabb embere között volt, most csak a „szerény” 45. helyen áll 17.7 milliárd dolláros vagyonával. Steve Ballmer a Microsoft 30. alkalmazottja volt, 1980-ban került a céghez, 2000 és 2014 között vezérigazgatóként irányította a vállalatot – tavaly 22.7 milliárd dollárra becsülték a vagyonát.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus