Playoff-percek: kinek mi következik a söprés után?

James ismét nagydöntőre készülhet - eljött a playoff-veteránok ideje? - könnyeden játszott a Cavs - mi lesz az összecsuklott Atlantával?

 

Összecsuklott az Atlanta

Ahogy arra számítani lehetett, a harmadik meccsen mutatott „mindent vagy semmit” mentalitás és az ennek ellenére elszenvedett vereség után teljesen leült a Hawks, és nagyjából a feldobás pillanatától verve volt a gárda. A triplamutató jól láttatja, hogy mennyire dekoncentráltan játszottak most a vendégek, hiszen mindössze 16%-kal tüzelt a gárda kintről – ráadásul ezek nagyon jelentős része üres dobásnak számít ezen a szinten. Jeff Teague ugyan most is jól játszott, 8/13-as mezőnymutatót hozott össze és főleg a zárások mögül vitézkedett – innen 4/5 dobást süllyesztett el. Hiába hozta magát azonban ő stabilan a keleti döntőben, rajta kívül más nem nyújtott elfogadható, Korver kidőlése mellett Carroll, Horford és Millsap is kisebb-nagyobb fájdalmakkal küzdött végig, ezek pedig végül felőrölték Budenholzer csapatát.

Merre tovább, Hawks?

Az elsődleges kérdés persze Paul Millsap megtartása, ha az erőcsatár marad, valószínűleg a magot együtt tudja tartani a gárda. Kelet továbbra sincs teletömve elit csapatokkal, de mindenképp csiszolni kell a játékon, mert az bebizonyosodott, hogy a rájátszásban ez már koránt sem olyan domináns – szinte könnyű meccset sem tudtak játszani. Lehetett olyan hangokat hallani, miszerint Korver dobóhelyzetei nincsenek meg playoff-védekezés mellett, kiegyensúlyozottan jól pedig senki nem tudott teljesíteni – ami a csapat erőssége volt az alapszakaszban, abból alig-alig láttunk valamit az utóbbi hetekben. Budenholzer elmondta, hogy nem fog változtatni a filozófiáján, és továbbra is így fogja építeni a csapatot, de a következő szezon kérdése lesz, hogy ebben a formában, egy év tapasztalattal képes-e feljebb lépni az Atlanta, vagy megtörik a lendület…

Könnyedebben játszott a Cavs

Kyrie Irving visszatérésével jóval kevesebb erőlködést láttunk a Clevelandtől, különös tekintettel LeBron Jamesre – a kiscsatár több mint 17 egy-egyezős játékot vállalt eddig átlagban a szériában, most megállt nyolcnál. Eredményesebb ezúttal sem lett ebből, de nem kellett túlhajtania magát, mert jobban járt a labda, ezt mutatja a 40% felett triplamutató is – mondhatni takarékon gálázott a Cavs. Szintén fontos faktor volt (újfent) a támadópattanózás, Tristan Thompson egymaga ötöt, a csapat összesen 13-at kaparintott meg, ezzel szemben a Hawks mindössze hetet. Ha már James: Carrollal szemben 42%-kal dobott a szériában, valamint nagyjából tíz pontot szerzett meccsenként, és bár ezek jó számoknak számítanak a védő szempontjából, az alapszakaszban tapasztalt „lockdown” védekezést nem tudta előadni Carroll.

Sorozatban ötödször is döntőben

LeBron Jamesszel kapcsolatban sokszor számít érvnek, hogy a nagydöntőket nem tudja halomra nyerni – eddig ötször járt itt (sorozatban négyszer a Miamival) és két gyűrűt tud felmutatni. Most úgy fest, hogy ismét egy olyan döntőt kell megvívnia, ahol egyértelműen neki kell a hátán vinne a csapatát, mégpedig az alapvetően esélyesebb ellenféllel szemben – feltételezve, hogy 0-3-ról nem fordít a Rockets és a Golden State érkezik nyugatról. Ugyanakkor mind fizikálisan, mind mentálisan van idő rákészülni a szériára, hiszen a söprés miatt többet pihenhet a Cavs, ráadásul a negyedik mérkőzésen sem játszottak túl sokat a kezdők – most van pár napja Irvingnek és Jamesnek is összeszednie magát, aztán… elkezdődik.

Eljött a veteránok ideje?

A Cleveland rájátszásához eddig nem tett hozzá túl sokat a James miatt érkező Jones-Miller-Marion sor, bár előbbi azért stabil és aktív tagja a rotációnak. A nagydöntőben már mindenkire szükség lesz, minden saroktripla vagy jó védekezés aranyat érhet, Miller pedig két éve még kezdőjátékos volt Miamiban a Spurs ellen. Akárki is érkezik nyugatról, ott hiányozni fog ez a rutin, hiszen sem Curry-ék, sem Hardenék nem jártak még ilyen magasságban (kivéve mondjuk Howardot) – vajon mekkora faktor lehet ez?

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus