Playoff-percek: mi is történt az utolsó fél percben?

Howard váltott, majd levédekezte - McHale nem akart időt kérni - a GSW számított erre - Harden félelmetes - Curry-re nincs ember?

 

Howard levédekezte az utolsó játékot

A center zsákolásával zárkózott egy pontnyira a Rockets, de 33 másodperccel a vége előtt Curry hozhatta fel a labdát – ez nem jelent sok jót az ellenfél számára. A zárás után menetrendszerűen elváltotta a kettő-kettőt a Houston, amivel Howard került az irányítóra – az egy-egyezést kínálta fel McHale csapata. Az atletikus magasemberek miatt sokat választja ezt az opciót a texasi gárda, ezzel megölve az ellenfél passzjátékát – most azonban Harden besegített Curry-re, aki így leadta Barnesnak – az MVP szerint jó labdamozgatással lehet igazán kijátszani a folyamatos elváltást. Most azonban jól csinálta a Rockets, a kissé dadogó labda miatt visszaért Howard, Barnes nehéz kettese pedig lejött – a „neheze” megvolt, indulhatott a Houston.

Időt kellett volna kérni?

Utólag persze már azt mondjuk, hogy nyilván. Kevin McHale és Terrence Jones is arról beszélt azonban, hogy előre így volt eltervezve – Hardené a lepattanó és megpróbálnak gyorsan indulni. Harden rengeteg hasonló helyzetet oldott meg (akár ezen a meccsen is), képes végigrohanni, faultot kiharcolni, üres tempót dobni, vagy leosztani a ziccerbe futó csapattársnak – mindegyik megoldás elég lett volna a győzelemhez. A Warriors azonban kevésbé volt rendezetlen, mint arra számítottak a vendégek, Curry és Thompson abban a pillanatban sprintelt hátra, ahogy Harden kezéhez ért a játékszer – a két hátvéd egy pillanatra lelassította Szakállt, aki tovább is adta Howardnak. Innentől a lendület megtört, bár Harden még visszakapta, Curry-ék szorításában esély nem volt a dobásra – a GSW irányítója egyébként elmondta, hogy ők is erre a forgatókönyvre készültek… Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kimerevített képen jól játszik, hogy 4,3 mp-nél Jones teljesen üresen érkezik a gyűrűre, egy löbböléssel megnyerhette volna a derbit a Rockets – ezt most nem vette észre Harden…

Curry-re ki kell valamit találni

Legutóbb Terry-ből, most Prigoniból csinált hülyét Steph Curry, ezt pedig nem engedheti meg magának az a csapat, amely meg szeretné verni a Warriorst – Klay Thompsont sem tudják igazán megfogni, de a dobóhátvéd kinti dobásai ezúttal sem ültek igazán. Amíg Curry ennyire szabadon jöhet ki a zárásokból, nem nagyon fog harminc pont alatt maradni, márpedig láthatóan erre kevés forgatókönyve van a Houstonnak – amikor az irányítónál van a labda, sokkal inkább megkeserítik az életét. A túloldalon ellenben hiába védekezik jól Thompson, Harden bámulatos formában van és a legnehezebb kosarakat is értékesíti – ennél hazai pályán sem dobhat sokkal jobban, főleg középtávolról.

Az elit védekezés a kulcs

Ha már a két sztár összehasonlításában megemlítettük, hogy közel sem azonos védekezést kapnak, hozzá kell tennünk, hogy a Golden State csapatszinten is parádézik hátul. A negyedik negyedben kilenc perc alatt csupán 14 pontot engedtek a Houstonnak és bármennyit is dobott Harden, könnyű kosarat nem engedtek neki – minden egy pontért nagyot kell melóznia a texasi csapatnak. Mindezt úgy, hogy Harden nem csak a dobásaival, de parádés passzaival is húzza övéit, a korábbi kritikákat félresöpörve nem csak a büntetőiből él, hanem igazi vezérként funkcionál – ez azonban két egylabdás vereségre volt csupán elég. Kérdés, hogy a nyomást hogyan bírja otthon a csapat, ahol kettőből kettőt kell nyerni, hogy megmaradjon az esélyük –a Clippers ellen bejött…

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus