Playoff-percek: mikor tesztelik már a GSW-t?

A Jazznek változtatnia kell a kezdőben

Shelvin Mack bekerült a kezdőötösbe a sérült George Hill helyén, de ezzel gyakorlatilag csak az változott, hogy ugyanazzal a felállással, csak gyengébb alapanyaggal próbálkozott Quin Snyder vezetőedző. Az előző, Clippers elleni sorozatban remekül rotáló mester azonban a második meccsen is láthatta, hogy ez kevés: konkrétan átfutott rajtuk a GSW, onnantól kezdve pedig végig kézben is tartották az összecsapást, csak úgy, mint az elsőt. Jazz-szempontból ijesztő statisztika, hogy az első két meccs 96 percéből 94-ben volt előnyben a Warriors, két percig volt döntetlen az állás, a Utah pedig nem vezetett.

Most Snyder Joe Inglest játszatta kevesebbet, nagyon bízott a Hayward-Joe Johnson duóban, azonban Iso Joe-n megint látszott, hogy amennyire feküdt neki a Clippers védekezése, annyira nem fekszik neki a Warrorsé. És a támadójáték még hagyján, de védekezésben is van gondja bőven, azt viszont látni kell, hogy a Jazz kényszerpályán mozog, mert Johnsonban legalább megvan a lehetőség, hogy megbontsa a védelmet, és ez hatványozottan fontos, ha George Hill lábujjproblémái elhúzódnak. Az a nagy kérdés, hogy továbbra is úgy dönt-e Snyder, hogy Johnsont bújtatja hátul és bízik benne, hogy hazai pályán felpörög (ez magával vonhatja azt, hogy az atletikus, jó kinti védő Rodney Hood kerül a kezdőbe Ingles kárára), vagy ha George Hill visszatér, akkor nem próbálkozik-e meg egy sokkal keményebb és gyorsabb periméter-védekezéssel, középpontban a „triple-H” formációval, a Hill-Hood-Hayward trióval, kiegészülve a jól passzoló Ingles és a palánk alatt egyébként jól teljesítő Gobert alkotta párossal. Utóbbiban is van ráció, mivel így Johnson a second unitban együtt alkothat Derrick Favors-szel és Boris Diaw-val, Snyder pedig olyanokra bízhatja a Warriors kezdőivel való atletizálást az első negyedben, akik erre alkalmasak.

Mikor tesztelik a GSW-t?

6-0-val nyitotta a rájátszást a Golden State, ilyen még soha nem fordult elő a franchise történetében – nem hosszú időről, mindössze 70 évről van szó… A Portlandnek Jusuf Nurkic kiesése miatt nem nagyon volt lehetősége arra, hogy akár csak minimális változtatást is rákényszerítsen Curryékre. Volt ugyan változás, hiszen Durant hagyott ki meccseket, de erre láthatóan volt már forgatókönyv, különösebb döccenő nélkül vészelték át azt az időszakot, mint ahogyan egyelőre Steve Kerr hiánya sem nagyon tűnik fel – Mike Brown nagyjából ugyanúgy vette át a csapatot, mint az előző alapszakasz elején Luke Walton. Apropó Mike Brown, egyelőre a Cavs és a Warriors is hozza a papírformát, érdekes lenne, ha a döntőben Brown meccselne a Cleveland ellen…

Ehhez persze még sok mindennek klappolnia kell, maradjunk a Jazz elleni párharcnál, ami egyelőre kicsit olyan, mint a Wizards-Hawks: mintha alapszakaszt látnánk. A Warriors kb. ugyanúgy nyomta le az első két meccset, mintha márciusban lennénk: az elején gyorsan nagy előnyt szereztek, utána már csak menedzselni kellett a fórt – ezt csinálják három éve, ilyen helyzetben tőlük sok hibát nem lehet várni. A különbség mindössze annyi, hogy a húzóemberek a második meccsen már 36-38 perceket játszanak, de egyrészt ez azért már csak a rájátszás, komolyabb csapat ellen, másrészt meg még így sincsenek leterhelve mondjuk LeBron Jameshez képest. Összességében eddig sétagalopp nekik ez a rájátszás, a sérülésekkel is sokkal több szerencséjük van, mint tavaly, hiszen Durant, Curry vagy most épp Green sérülése sem bizonyult igazán komolynak – lassan tényleg ott tartunk, hogy a következő pár napban a Salt Lake City-beli unalom zavarhat bele ebbe az idilli állapotba. Bár ha azt nézzük, hogy Portland sem egy világváros LA-hez képest, és 4-0-val söpörték ki a Blazerst…

Ezt akarta a Washington

Az Atlanta elleni szériában két vereség után a játékintelligenciát hozta fel Bradley Beal, mint szükséges tényezőt, amiben javulni kell, most pedig a fizikalitást hiányolta saját csapatától. A Hawks ellen a kijelentést követően okos végjátékkal győzött a Wizards, most pedig sikerült maximálisan felpörögniük és a Boston fölé kerekedniük - igaz, néha kicsit túl is pörögtek, ahogy azt Oubre esete is jól mutatta. Jae Crowder mindenesetre nem beszélte túl a helyzetet a Boston részéről, szerinte ez a rájátszás, ahol a hazai csapat mindig fizikálisabb - így volt ez az első két meccsen velük és így volt ez most a Washingtonnal is. Az mindenesetre tény, hogy ezzel az agresszivitással tudták csak megtörni a Celticset és kizökkenteni ellenfelüket, valamint ez kellett ahhoz is, hogy ne tudja magát összeszedni és visszakapaszkodni Brad Stevens alakulata.

Ez egyszer bejött, de be fog többször is?

Védekezésben egy dolgot változtatott meg Scott Brooks, az elzárások mögött legalább két, de inkább három ember fogadta Isaiah Thomast, aki mintha nem lett volna erre felkészülve - ha meg is találta a társait, nem igazán volt meg a ritmus, megakadt a gépezet, megtört az első két meccsen látott lendület. Erre nem talált megoldást a gárda és olyan hamar komoly hátrányba kerültek Bradley-ék, hogy már nem is igazán számított, hogy érkezik-e válaszlépés - abban viszont biztosan lehetünk, hogy a negyedik találkozóra ennyi nem lesz elég Thomas megállításához, Stevens meg fogja találni a megoldást.

Most nem tudott visszajönni a Celtics

Az előző két találkozón is meglépett komoly előnnyel a Wizards az első negyedben, de akkor fokozatosan elfogyott a levegő és az erő, amit kihasználva a sokkal mélyebb Boston felül tudott kerekedni és nyerni. Ezúttal elmaradt ez a fordulat, nem volt a kellő energia a Celticsben, a Wizardsban pedig elő tudott lépni a padról beszálló Bogdanovic, valamint a festékben büntető Porter - az ő 19-19 pontjuk épp elég volt ahhoz, hogy levegyenek némi terhet John Wallról, amikor ő nem volt pályán, akkor is működött a gépezet. Ráadásul ez a két játékos nagy szerepet vállalt a Thomas elleni védekezésből is, amivel nem engedték kibontakozni a Bostont, illetve azt is megtalálták, hogyan tudnak ők post-upolni Thomas ellen. Persze most a negyedik negyedben már nem kellett teljesíteni, mert akkora volt a hazai előny, így nem fáradt el igazán a Wizards, de kérdés, hogy a következő találkozón visszatér-e ez a probléma, amennyiben összekapja magát a Boston - és ne feledjük, Oubre kiesett a rotációból.

Ennyit ér a hazai pálya

Minden fejtegetés, fizikalitás és miegymás után azért egy dologban mindenképpen bízhat a Washington: a hazai pályában. A Boston szempontjából ugyanis így néz ki a helyzet a Wizards ellen hazai pályán az alapszakaszban és a playoffban együtt: 4-0, 119,8 dobott pont átlagban, +9,8-as +/- mutató. Idegenben viszont 0-3-as mérleg, 96,7 dobott pont. -22,3-as +/- mutató. 

John Wall klublegendákkal versenyez

Wall nemrég mondta el, hogy évekig súlyos fájdalmakkal játszott, a 2016-17-es évadban viszont már nem, így végre egy olyan John Wallt fogunk látni a rájátszásban, amilyet el sem tudtunk képzelni. Nem beszélt a levegőbe, a tonnaszámra kiosztott gólpassz mellett sorozatban 9. mérkőzésén érte el a 20 pontos határt ugyanabban a playoffban, ezzel a Wizards/Bullets franchise legeredményesebbje. 1975-ben Elvin Hayes nyolc, 1971-ben Earl Monroe hét mérkőzésen keresztül tudta tartani ezt a ritmust. Csak hogy el tudjuk helyezni Wall produkcióját: mindketten Hall of Fame-ben vannak, és nyertek bajnoki címet. Sőt, még egy adalék: sorozatban kilencedszer nem csak húsz pontig, de hét gólpasszig is jutott, erre együtt pedig még soha senki nem volt képes az NBA playoff-történetében, az eddigi rekordot Michael Jordan és Tim Hardaway tartotta 1991-ből nyolccal. A Wizards egyébként zsinórban negyedjére érte el a 110 pontot a playoffban, erre legutóbb 1971-ben voltak képesek Monroe és egy másik HoF-tag, Wes Unseld vezetésével.