Playoff-percek: Russell Westbrook újra és újra és újra

Vessünk egy mélyebb pillantást Westbrook teljesítményére - oktatott a houstoni kiegészítő személyzet - Doc Riversnek elfogyott a padja - egy védőn megy el a Clippers párharca? - milyen maradt a Memphisnek? - Gregg Popovich nyerő húzásai. 

Gregg Popovich nyerő húzásai

Azt mi is pedzegettük, hogy lassan le kellene reagálni a Grizzlies váltását, és a Marc Gasol-Zach Randolph duót egy-egyben megpróbálni megállítani. Valóban érkezett is egy magasember a kezdőbe, azonban a Spurs mestere nem akarta megbontani a rotációt, ezért végül nem Pau Gasolt tette fel Aldridge mellé, hanem előkapta a kamrából David Lee-t. Az egykori All-Star erőcsatár segítségével (5/6 mezőnyből, 11 pont, 8 pattanó) sikerült is megzavarni a Grizzlies gépezetét, Zach Randolph például csak 26 percet töltött pályán, faultgondok miatt, mindössze 9 pontig és 6 pattanóig jutott. Ezzel a húzással elvette a Memphis egyik nagy fegyverét a Spurs, viszont az élete formájában játszó Mike Conley (26 pont, 10/17 mezőnyből, 6 gólpassz, 4 szerzett labda) ezúttal is sok borsot tört a San Antonio orra alá – egészen a negyedik negyedig, amikor Popovich Kawhi Leonardot állította az irányítóra. Az eredmény egy 11-0-s futás, amivel a San Antonio végleg lerázta magáról ellenfelét. Támadásban egyébként továbbra is Leonard és Parker bontásaira épült a játék, ami 44 pontban és 12 gólpasszban materializálódott, de most a kispad kisemberei is remekeltek: Patty Mills 5 triplával segített széthúzni a Grizzlies védekezését, Ginobili elöl-hátul extra volt (10 pont, 3 gólpassz, 3 szerzett labda 18 perc alatt).

Mi maradt a Grizzliesnek?

Kiválóan tartotta magát a Memphis, ugyanakkor a magasembereknél mutatkozó dominanciát elvette a Spurs, és kulcspillanatban Mike Conley-t is sikerült kikapcsolni, így a vége 10 pont feletti, simának mondható vereség lett. Hazai pályán nyilván mindent meg fog tenni a Grizzlies, kettőzött erővel fognak hajtani – kérdés viszont, hogy a felpörgő Spurs-perimétert mennyire tudják lelassítani. Ez elég hamar ki fog derülni. Ha sikerül, akkor szoros meccsen győzhetnek otthon, de ha nem sikerül lestoppolni Parkeréket, akkor komoly gondban lehet a csapat. Amíg egy Raptors elő tud kapni a semmiből egy Norman Powellt, aki bever 25 pontot, addig ilyen opciói sajnos nincsenek Dave Fizdale-nek. Talán Troy Daniels lehetne megmentő, neki viszont egyrészt sok labda kell (ma 10 perc alatt nem volt mezőnykísérlete…), hogy hatékony legyen, másrészt védekezésben ő nem túl jó, nehéz pályán tartani. A Maciknak még egy esélyük van, ha valami csoda folytán felépülne Tony Allen, akivel lenne esélyük megfékezni Leonardékat. 

Gordon Hayward sokat tanult Joe Johnsontól

Ma is jól játszott a veterán kiscsatár, a végjátékban extra kosarai voltak, ugyanakkor most nem ő, hanem a gyomorrontásból visszatérő Hayward húzta a csapatot. Hayward idén az alapszakaszban már szintet lépett, hiszen meghívták az All-Starra, a playoffban viszont még váratott magára az igazi áttörés – annak ellenére, hogy a harmadik mérkőzésen 40 pontot hintett. Azt a meccset nem tudta megnyerni a Jazz, a mait viszont igen, ehhez Hayward 27 pontot, 8 pattanót, 4 gólpasszt és 2 szerzett labdát tett hozzá. Kissé legyengülve is 41 percet volt a pályán, és a végjátékban megmutatta, hogy lassan megtanulja, mit jelent playoff-csapat vezetőjének lenni. 40 másodperccel a vége előtt Chris Paul ütötte hátba egy lepattanóért folytatott küzdelemben, majd a Clippers rutinrókája megpróbálta kizökkenteni – a szócsata és a páros technikai után Hayward odaállt a büntetőkhöz, és a felpaprikázott nézősereggel mit sem törődve mindkettőt a helyére küldte. Előtte is volt már ilyen momentuma: 69-58-ra vezetett a Jazz, de a Clippers egy 11-0-s futással kiegyenlített, a vendégek pedig időt kértek – Hayward a következő támadásnál beszórt egy középtávolit, majd nem sokkal később kiszorított helyzetből, lejáró támadóidőnél vert be egy triplát, visszaterelve csapatát a helyes útra. Az már csak hab a tortán, hogy az ő támadópattanójából-gólpasszából született meg Johnson clutch hármasa...

Doc Riversnek elfogyott a kispadja

Rudy Gobert ma már 36 percet vállalhatott, ez idő alatt 11 pont, 11 pattanó, 5 labdaszerzés és 2 blokk került a neve mellé, így a Jazz csapatvédekezése megint remekül zárt. A Jazz egyébként teljesen jól tudott alkalmazkodni Blake Griffin kieséséhez, Derrick Favors most is Gobert cseréjeként játszott, a kezdőben pedig Boris Diaw lejátszotta a hasonlóan „villámlábú” Marrese Speightset, 14 perc alatt 10 pont és 3 gólpassz került a neve mellé, a túloldalon Speights egyetlen pontocskát tudott hozzátenni. Doc Rivers nem is nézte sokáig Speights szenvedését, small-ballra váltott, ezzel viszont megint megnyílt a hely Joe Johnson előtt – ISO Joe pedig köszönte a lehetőséget, lepattanózásban extrát hozott, elöl pedig kiosztott pár gólpasszt is. A szintén padról jövő Rodney Hood is beszórt 4 triplát – ezekre kellett volna válaszolnia a Clippers kispadjának. Nekik viszont finoman fogalmazva közük nem volt a meccshez, elég, ha annyit mondunk, hogy Paul Pierce volt messze a leghasznosabb a két triplájával és 3 lepattanójával… Jamal Crawford letudta a szokásos megőrülését a negyedik meccsen, most megint teljesen használhatatlan volt, a visszatérő Austin Rivers nagyon rozsdás még, Felton nem találta el a berendezést, Wes Johnson teljesen súlytalan. Végül már Brandon Basst is bevetette, de a régi bostoni katona védekezésben már nagyobb lyuk, mint Crawford, ami nem kis teljesítmény – nem lennénk most a Clippers helyében, mert a cseresor bénázása mellett Mbah a Moute az egyetlen, akit rá lehet tenni a Hayward-Johnson duóra…

Legalább egy jó (vagy ha nem jó, legalább ne ilyen rossz) védő lenne még

Valóban csak Mbah a Moute az egyetlen, akit rá lehet küldeni a Jazz periméter-játékosaira és Quin Snyder nem szégyellte akár egyszerre pályán tartani három kreatív kiscsatárát (Hayward, Joe Johnson, Ingles) is. Mbah a Moute ugyan mindent megtett, de két helyen egyszerre még ő sem tud lenni és amikor a Hayward-JJ páros együtt próbált büntetni, Doc Rivers utóbbira küldte - előbbi így sokszor Redicket, Crawfordot, vagy éppen DeAndre Jordant kapta meg. Chris Paul ugyan megtette a magáét George Hillen, Jordan is csipkedte magát a gyűrű alatt, de egyszerűen még egy periméter-védő hiányzik ebből a gárdából, mert így egy helyen mindig van mismatch - erre lehetne részmegoldás egy egészséges Blake Griffin, hiszen akkor a small-ball ellen lehetne büntetni a festékben.

Oktatott a houstoni kiegészítő személyzet

Nem is biztos, hogy szabad kiegészítőnek hívni a Harden körül lévőket a Rocketsnál, annyira jól játszottak többen is. A legnagyobb X-faktor kétségtelenül a padról beszálló Lou Williams volt, aki az első, gyenge mérkőzése után háromszor jutott húsz pont fölé, egyszer megállt 18-nál, de folyamatosan lehetett rá számítani a negyedik negyedben - az utolsó találkozón is bevert ekkor 12 pontot, most is nagyrészt miatta lépett meg a Houston. Az a magabiztosság, amivel ő beszállt a meccsekbe, amilyen könnyedséggel bontotta a védekezést és dobálta be a hármasokat (az első meccs után 9/19), valamint a büntetőket (16/17), aranyat, de legalábbis továbbjutást ért a Houstonnak, hatalmas terhet vett le Harden válláról. Mellette a remek védekezése mellett a közönséget és társait is tüzelő, támadópattanókkal, labdaszerzésekkel, keménységgel és pontokkal is jelentkező Patrick Beverley is parádézott, neki két gyenge meccse votl, a másik három alkalommal viszont szintén hatalmas pluszt jelentett. Eric Gordon és Nené is minden dicséretet megérdemel, mindegyikük minimum azt hozta, amit kellett, de sokszor inkább többet is...

Egyszer játszott a Thunder, háromszor Westbrook, egyszer egyik sem

Ismét bebizonyosodott, amit a szezon során jó párszor említettünk már: csak akkor nyerhet az OKC, ha csapatként működik, a Westbrook-show komoly csapatok ellen öngyilkosság. Amíg valaki 34 dobást vállal el mezőnyből 17 büntetővel megspékelve, az nem csapatjáték és akik szerint nincs kivel játszania, annak meg kell néznie a harmadik találkozót: Westbrook 32-12-11-et hozott, egyetlen triplát vállalt és 11/24-gyel zárt mezőnyből. Ez volt az a találkozó, ahol Taj Gibsontól érkezett húsz pont, ahol Oladipo, Roberson és Kanter is hozzátette a magáét, ahol még a kilenc percet játszó Norris Cole-nak is volt három mezőnykísérlete, mindenki másnak ennél több. Ez volt az a mérkőzés, ahol Harden pörgött túl a másik oldalon, keveset passzolt és így hiába dobott 44 pontot, csapata nem nyerhetett. Ez volt az a meccs, amelynek mintájára kellett volna alakítani a többit is az OKC szempontjából és ez volt az a meccs, amelyhez hasonlót se előtte, se utána nem produkált a csapat. A forgatókönyv sosem változott: nagy energia, Westbrook-show, kihűlő társak, nélküle senki nem tudja, hogy mit kellene csinálni (30 percnyi Westbrook-show után lehetetlen váltani), majd amikor visszajön a szupersztár, már örökölni sem lehet tőle a labdát: ebből érkeznek a 2/11-es, 4/18-as negyedik negyedek, a leadott előnyök és a vereségek. Pedig ha nem pörögne túl, ha nem egyedül oldana meg mindent, hanem tűzben tartaná a többieket, spórolna az erejével, akkor talán kapna még levegőt a hajrában is, a társaktól el lehetne várni, hogy bedobják, amit be kell. Persze ez pontosan így működött a Thundernél az alapszakaszban is, így működött ebben a szériában is, az eredmény pedig talán senki számára sem meglepő - volt négy szoros végjáték, amiből egyet nyert meg az OKC, plusz egy sima meccs, amit könnyedén húzott be a Houston.

Érdemes egy pillantást vetni az említett harmadik meccsen kívüli Westbrook-statisztikákra: 48/128 (tehát meccsenként 12/32, 37,5%) mezőnyből, 13/48 (tehát 3,25/12, 27%) távolról. Ez azért jól láthatóan több fokkal van az elfogadható alatt még akkor is, ha 82%-kal értékesítette meccsenkénti 14 büntetőjét. Ehhez tegyük még hozzá a negyedik negyedben hozott mezőnymutatóját: az első meccsen 0/1 (csak itt nem volt szoros végjáték), a második meccsen 4/18, a harmadik meccsen (ezt nyerték meg!) 3/7, a negyedik meccsen 5/11 (itt az utolsó szűk másfél percben elszórt három labda és 1/4 mezőnyből, ami fájó), az ötödik meccsen pedig 2/11. Összesítve: a négy szoros végjátékból 14/47 (29,7%) a mutatója, a három vesztesen 11/40 (27,5%) és a négy vereségből három éppen emiatt következett be - azt már hagyjuk is, hogy az első, simán elvesztett meccsen idei talán leggyengébb játékát hozta...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus