Playoff-percek: történelmi Toronto-szezon

Az egy-egyezés párharca - túlteljesített a Heat? - Lowry elkapta a fonalat - esélytelen lesz a Raptors? - hogyan tovább, Miami?

Kyle Lowry önmegvalósít

Amíg hátvédpárja, DeMar DeRozan továbbra sem tud kimászni a gödörből, rengeteget vállal és rengeteget ront, addig az irányító megtalálta önmagát. Azok után, hogy a Pacers elleni szériában 13,9 pontot átlagolt 31%-os dobóteljesítménnyel, majd a Heat ellen is botrányosan kezdett, összekapta magát: a harmadik meccsen 33 ponttal vezette győzelemre csapatát, és bár utána még jött egy áramszünet, az ötödik találkozótól kezdve ő volt az úr a párharcban. A hatodikon 36, a mindent eldöntő hetediken pedig 35 pontot szórt, ő diktálta a tempót, hihetetlenül fontos kosarakat jegyzett, és vezére volt csapatának - a mezőnymunkájára (5,4 lepattanó, 5,9 gólpassz, 2,6 labdaszerzés) egyébként sem volt panasz a párharc során.

Az egy-egyezés párharca

Egyik csapat sem a kintit tűzerejéről híres, ezt pedig nem ebben a szériában cáfolták meg a felek - emellett főleg a sérülések után erősen egysíkű támadójátékot adott elő mindkét gárda. Kicsit a korábbi évek kosárlabdáját idézte fel ez a széria: rengeteg egy-egyezés, kevés labdajáratás, fizikalitás, ütközés, szoros végjátékok. A modern kosárlabda kedvelői túl sok szépet nem fedezhettek fel ezen a hét meccsen, mert az erőlködés játszotta a fő szerepet - persze ez az a rájátszás, ahol még a Spurs is egy-egyezett, akkor ugyan mi mást várhattunk volna DeRozanéktól és Wade-éktől...

Így is túlteljesített a Heat?

Az alapszakasz eleje ráment a csapatnál arra, hogy összecsiszolják a játékot és kialakítsák a hierarchiát, de ez még teljesen nem is sikerült, amikor kidőlt Chris Bosh és kezdhették újra az egészet. Joe Johnson érkezésével szerkezetet és részben felfogást is váltottak, amely meglehetősen jól működött, de a Toronto ellen már elveszítették Hassan Whiteside-ot és részlegesen Luol Denget is - utóbbi sérült csuklóval és gyenge dobóteljesítménnyel zárta a párharcot. Összességében egy győzelemre voltak a keleti döntőtől, ami a tavalyi szezon után mindenképpen pozitívum számukra, főleg az említett sérülések tükrében - bár egy kis szerencsével a Raptorst még megverhették volna, elégedetlenek így sem lehetnek. 

Hogyan tovább?

Nehéz döntések előtt Pat Riley, kezdve rögtön Chris Bosh-sal, hiszen a csapat legjobb játékosa maximum szerződésért játszik, de az előző két idényben csak fél-fél alapszakaszt tudott pályán tölteni a vérrögök miatt - kérdés, hogy vele mi lesz a továbbiakban. Lejár Dwyane Wade, Luol Deng, Joe Johnson és Hassan Whiteside szerződése is, tehát a jelenlegi kezdőcsapatból négy játékos sorsa bizonytalan - ugyan ott van Dragic és a két újonc, Justise Winslow, valamint Josh Richardson is ígéretes, van bőven feladat a nyárra...

Történelmi szezon a Raptors számára

Már az alapszakasz is történelmire sikerült a Toronto részéről, hiszen az 56 győzelemmel messze túlszárnyalták az eddigi franchise-rekordot és másodikként jutottak be a rájátszásba. Ott aztán megtörték a 2001 óta tartó átkot, és hetedik meccsen ugyan, de tovább tudtak jutni, most pedig a történelem során először eljutottak a keleti döntőbe is - az eddigi hét playoff-szereplés során csak egyszer jutottak túl az első körön, ilyen magasságokban még soha sem jártak.

Már csak hárman a "szégyenpadon"

A 2015/16-os Raptors a 15. olyan gárda lett a liga történetében, amely egy rájátszásban két hetedik meccset tudott nyerni, de egy ennél elitebb társaságba is bekerült, hiszen a Heat elleni siker azt jelenti, hogy a főcsoportdöntőbe jutottak. Eddig négy olyan franchise volt, amely soha nem jutott el a legjobb négyig, mostantól hárman vannak: Los Angeles Clippers, New Orleans Pelicans, Charlotte Hornets...

Esélytelen a Toronto?

A bombaformában lévő és kipihent Cleveland ellen már nem sok eséllyel száll harcba a Raptors a következő körben. Ha Kyle Lowry tartja ezt a formát, akkor bármi elképzelhető, illetve azt illik megemlíteni, hogy Biyombo vezetésével egy teljesen más védekezéssel találkozik majd a Cavs, mint eddig, illetve hogy Carroll személyében van opciójuk Jamesre, de támadásban annyival kisebb a Toronto tűzereje, és annyival fáradtabb, sérültebb a társaság, hogy már két győzelem is komoly bravúr lenne tőlük ebben a szériában. Legalábbis előzetesen persze...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus