Ray Allennek nem hiányzik az NBA

A liga triplakirályának, Ray Allennek nem hiányzik az NBA, de nem akarja maga mögött bezárni az ajtót - hivatalosan nem vonul vissza.

Allen Dom Amore-nak (Hartford Courant) mondta el, hogy egyáltalán nem hiányzik neki a liga, arra viszont rájött, mennyire hiányzott neki, hogy a családjával, gyerekeivel lehessen. A döntő alatt érezte mindössze azt, hogy ott szeretne lenni a pályán. Ahogy nézte a Clevelandet és a Golden State-t, azt, amekkora csata volt a két csapat között, és hogy mennyire pontosnak kellett lennie mindkét együttesnek, ekkor gondolta azt mindössze, hogy sajnálja, hogy nincs ott valamelyik együttesnél.

Allen kiülte a teljes előző idényt annak ellenére is, hogy LeBron James megpróbálta meggyőzni, igazoljon hozzájuk a Cavaliershez, mert nagy szükségük lett volna a kinti dobásaira. A dobóhátvéd elmondta, egyáltalán nem mondott még semmit a visszavonulásról, hivatalosan biztosan nem fogja még egy ideig bejelenteni. Ha a helyzet úgy hozza és a szerződés is megfelelő, szeretné, ha megfontolhatná a játékot, azt, hogy újra mezt ölt. Nem akarja bejelenteni, hogy abbahagyja, aztán ha úgy adódik, mégis visszatér.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus