Team USA interjúk médiáról, maximum szerződésekről

Ken Berger (CBS Sports) készített interjút a Team USA tagjaival a médiáról, a szurkolók legnagyobb tévhiteiről és a szerződésekről.

A CBS Sports újságírója, Ken Berger készített interjút a Team USA augusztus 11-től 13-ig tartó mini edzőtáborában a válogatott tagjaival főleg nyári, off-szezon témákról.
 

Berger első kérdése az volt, hogy mi zavarja a legjobban az adott játékost a médiában, illetve konkrétan a közösségi médiában.

Blake Griffin annyit mondott erre, hogy azok a történetek, amelyeknek semmi alapja nincs. A Los Angeles Clippers erőcsatára szerint a legrosszabb dolog, ami a sporttal történt, az az ún. "Sources say", azaz a "források szerint" kezdetű mondatok, mert ettől nagyon sokszor teljesen hitelét veszti egy-egy hír. Griffin szerint azonban ez is a liga része már és a játékosok egyre jobban kitanulják, hogyan kezeljék ezeket a pletykákat. Kevin Durant válaszát 10 napja már olvashattátok, akkor mondta el, hogy ő csak három emberben bízik igazán, és ha nem ezektől az emberek vagy saját maga mond valamit, akkor nem kell róla semmit elhinni.

Carmelo Anthony szerint az a baj, hogy mindenki akar írni valamiről, teljesen mindegy, hogy történik-e bármi, ő viszont csak otthon ül csendben, nem reagál ezekre a kitalációkra. Mindig valami másról írnak, egyszer Phil Jacksonnal, másszor Derek Fisherrel, esetenként pedig Kristaps Porzingisszel kapcsolatban kerül a hírekbe. DeAndre Jordan szerint az egész életük egy nagy show onnantól kezdve, hogy ledraftolják őket, nem nagyon tehetnek ezzel már semmit. A saját nyári sztorijával kapcsolatban annyit mondott, hogy szerinte mindenkivel történt már olyan, hogy meggondolta magát, úgy érezte, hogy talán túl gyorsan döntött, egyszerűen emberek ők is.

John Wall kicsit pozitívabban látja a dolgot, szerinte néha bele lehet unni, de sosem idegesítő a média és a közösségi média, mert ő úgy nézi, hogy mindig vannak, akik beszélgetni, interjúzni akarnak vele, amit áldásként él meg. Ha meg is unja néha, eszébe jut, hogy egy gyerek lehet, hogy először és utoljára találkozik vele személyesen, ezért megpróbál áldozatokat hozni. Wall szerint ha 300 posztert aláír, de az utolsó 5-öt már nem, akkor is rosszakat mondanak majd róla, de ezzel meg együtt kell tudni élni és kész. Chris Paul is hasonlóan gondolkodik, szerinte a szurkolók nélkül nem lennének azok, akik, a közösségi médián keresztül pedig kapcsolatba tudnak lépni velük, megtudhatják, hogyan gondolkodnak bizonyos dolgokról.

Draymond Green sokszor gondolja, hogy amit írnak neki, azt a szemébe úgysem mernék megmondani. Green szerint sok mindent nem lehet ezzel csinálni - néha ideges lesz, olyankor vissza szokott írni, de olyat sosem, amivel címlapra kerülhet utána. Néha vissza kell szólni szerinte, mert sokan meghátrálnak amiatt, mert nem hiszik, hogy vissza fognak nekik írni. Kenneth Faried szerint viszont nem nagyon írhatnak vissza semmit és néha nagyon bántó, amiket kapnak. Számára az előző idény volt nagyon kemény, a Team USA tagságát is megkérdőjelezték a világbajnokság előtt, többen cserélni akarták a Nuggetstől, de sokan bántották a muszlim vallása és amiatt is, hogy hisz a homoszexuálisok jogaiban. Olyanokat is kapott, hogy pokolra fog kerülni, illetve hogy remélik, valaki megöli, ez pedig nagyon fájt neki.


Berger következő kérdése az volt, hogy szerintük mi a szurkolók között uralkodó legnagyobb tévhit az NBA játékosokkal kapcsolatban.

Griffin szerint nagyon sokszor kapja meg mindenki, hogy nem mindig játszik teljes erőbedobással vagy hogy csak a pénz érdekli. Szerinte azonban vannak olyan játékosok, akik tényleg szeretik ezt a játékot és folyamatosan kosaraznak is, nemcsak a meccseken. Vannak, akik nagyon keményen dolgoznak, értik a játékot és a pályán kívül is nagyon értelmesek. Melo szerint ők is emberek, vannak érzéseik és bár az élet minden területén bennük van a versenyszellem, érző emberek, akikre hatással van nagyon sok minden. Az emberek sokszor nem veszik ezt figyelembe, ezért mindig egy védőfalat kell maguk köré húzniuk, hogy ne érjék őket a negatív külső körülmények.

Wall szerint mindenki azt hiszi, hogy az ő életük fantasztikus és nem kell keményen dolgozniuk, márpedig ez nem igaz, mivel szeretik ezt a játékot és fejlődni akarnak folyamatosan, ezt pedig úgy nem tudja senki megtenni, ha lusta és csak ül otthon. Paul szerint az a legnagyobb tévhit, hogy ők nem csinálják azokat a dolgokat, amiket a hétköznapi emberek, például nem mennek bevásárolni, moziba vagy nem viszik el a gyerekeiket az iskolába. Többször is van olyan, hogy valaki meglepődik, mikor látja őt a városban, megkérdezik tőle, hogy mit csinál itt, erre pedig azt szokta válaszolni, hogy "ugyanazt, amit te".

Faried szerint is az, hogy azt hiszik, ők nem emberek, nincsenek érzéseik vagy nincs néha szükségük egy kis nyugalomra. Mindenkivel szeretne közös képet csinálni, mindenkinek akar autogramot adni, de néha egyszerűen nem megy, mert vagy fáradt az ember vagy a családjával van, velük szeretné tölteni az idejét. Ha valakivel nem csinál képet, az emberek sokszor hiszik, hogy egyszerűen nem tiszteli a szurkolókat, bunkó, pedig ez nem igaz. Néha a lányával van, akivel annyi időt akar tölteni, amennyit csak lehet, mert a szezon során nem sokat láthatja, ezt pedig szeretné, ha jobban megértenék az emberek. Van egy családja, akivel szeretné a saját életét élni, és ha valaki minden nap képet akar tőlük, nem érzik magukat jól és biztonságban.


Berger megkérdezte azt is, hányan érdemelnek szerintük ténylegesen maximum szerződést?

Griffin úgy gondolja, hogy mindenki annyit ér, amennyit hajlandóak neki fizetni. Érti a kérdést, mert régen ez kicsit máshogy nézett ki, de a kosárlabda nagyon sok pénzt termel, sok pénzhez jutnak a csapatok, így több pénzt kell fizetniük a játékosoknak is, mert végül is ez a termék, amit eladnak. Azt is hozzátette, hogy nem tudja megmondani, mennyien érdemelnének maximumot. Green ugyanígy gondolja, szerinte mindenki annyit kap, amennyiért megdolgozott, senki nem ad semmit ingyen, és ha valaki nem érdemel meg egy bizonyos mennyiségű összeget, azt nem is fogja megkapni. Faried szerint mindenki megérdemli a maximumot, akinek odaadták. Ő nem a vezetőségben dolgozik, nem ő dönt ezekről a dolgokról, csak kimegy a pályára és játszik - ezt a kérdést rossz helyre címezték.

Wall egyszer már egy washingtoni újságnak lenyilatkozta, hogy Reggie Jackson szerződésével kapcsolatban mit gondol, így nem volt meglepetés az ő válasza. Azt tudja, hogy amikor ő megkapta a 80 millió dollárját, sok kritikát kapott, most pedig ugyanennyi pénzt kapnak mások és senki nem szól egy szót se. Nem a játékosokat akarja piszkálni, ők azt csinálták, amit kellett, elfogadták a pénzt és így gondoskodtak a családjukról meg a jövőjükről. Ő a maximum szerződéseket kritizálja, mert abból nagy ügyet csináltak, hogy 80 milliót kapott, most meg a 95 milliókból sem csinálnak ekkora problémát, pedig olyanok is kaptak ennyi pénzt, akik szerinte nem érdemelték meg. Wall szerint sokan bizonyítottak, hogy a legjobbak közé kerülnek, és mivel a kollektív szerződés miatt a sapka is egyre magasabb, így most több pénzt kereshetnek sokan, mint korábban tehették volna.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus