Tyronn Lue ideiglenesen visszavonult az edzősködéstől

A Cleveland Cavaliers vezetőedzője egészségi állapota miatt kénytelen egy időre elhagyni a kispadot - helyét Larry Drew veszi át.

A Cleveland Cavaliers közleményében Tyronn Lue azt írta, hogy az orvosaival, illetve Koby Altman GM-mel történő egyeztetése után úgy döntött, hogy a csapat eredményessége és a saját egészsége érdekében egy időre abba kell hagynia az edzősködést, hogy meg tudjon úgy erősödni, amivel folytathatja hivatását.

Lue leírása szerint mellkasi fájdalmai és egyéb aggasztó tünetei voltak egész évben, például gondja volt az alvással. Bár rengeteg vizsgálatot elvégeztek rajta, nem tudják eldönteni, hogy mi baja van. 

Megpróbált ezzel együtt is dolgozni, de azt szeretné legkevésbé, ha ez a dolog a csapatra is hatással lenne. Az a célja, hogy erősebben és egészségesebben térjen vissza, hogy a Cavst a bajnoki címig tudja vezetni, hiszen ezért dolgoznak mindannyian.

Bár nem ír visszatérési időpontot sem ő, sem az újságírók, a közleményből az derül ki, hogy a tervek szerint még ebben az idényben visszatér a kispadra - ez nyilván a gyógyulása ütemétől függ.

UPDATE: David Aldridge (nba.com) értesülései szerint az az eredeti terv, hogy Lue a jövő héten már vissza is ül a kispadra, egy hétig lesz távol - kérdés, hogy mi valósul meg ebből.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus