12 éve volt Tracy McGrady legendás 35 másodperce

12 évvel ezelőtt Tracy McGrady minden idők legemlékezetesebb 35 másodpercét produkálta, mikor 13 pontot szerzett ennyi idő alatt a San Antonio Spurs ellen, Jerry Sloan pedig 28 éve vette át a Utah Jazz kispadját.

 

2004. december 9-én minden idők egyik legnagyobb egyéni végjátékát láthatta a houstoni közönség. A Houston Rockets 76-68-as hátrányban volt a negyedik negyed végén, mielőtt 35 másodperccel a vége előtt Tracy McGrady bedobta volna hármasát. A többi történelem:

McGrady óriási "fél percének" köszönhetően nyert 81-80-ra a Rockets, amelybe éppen 2004 nyarán került a 2000-es évek első felének egyik legjobb scorere. Bár a mérkőzést a houstoniak nyerték, a szezon végén a Spurs örülhetett, hiszen a címvédő Detroitot 4-3-ra verték a 2005-ös fináléban, míg a Houston az első körben elhasalt a harmadik texasi együttes, a Dallas Mavericks ellen 4-3-as összesítéssel. Ettől függetlenül T-Mac 13 pontja ugyanúgy az NBA történelem könyvének aranyoldalain található, mint a Spurs bajnoki címe.


 

28 esztendővel ezelőtt került a Utah Jazz vezetőedzői posztjára a franchise legendája, Jerry Sloan. Az Evansville Egyetem bajnoka 1964-ben jelentkezett a draftra, majd miután csak a harmadik körben kelt el a Baltimore Bullets által, úgy döntött, visszatér az egyetemre és bejött a számítása. 1965-ben megismételték egy évvel korábbi NCAA bajnoki címüket, Sloant pedig újra a Bullets vitte el, ezúttal azonban már a negyedik helyen! Egy évet töltött mindössze a Baltimore-nál, 1966-ban ugyanis új franchise került a ligába, a Chicago Bulls, akik az új csapatok számára szokásos "drafton" el is vitték a dobóhátvédet. A védőspecialista kosaras (négyszer az Év Első Védőötösébe, kétszer pedig az Év Második Védőötösébe választották) a Bulls kezdeti sikereinek egyik fő letéteményese volt. 1976-ban, 11 szezon után, 33 évesen vonult vissza folyamatos térdsérülései miatt. Ő volt a Chicago első játékosa, akinek a mezét visszavonultatták (4).

Profi pályafutása után korábbi egyetemén kezdett el dolgozni, de 5 nap után visszamondta a lehetőséget, óriási szerencséjére, ugyanis még ugyanebben az évben az Evansville összes játékosa és edzője meghalt egy repülőgép-szerencsétlenségben. Nem sokkal később Sloan előbb játékosmegfigyelőként, majd segédedzőként tevékenykedett a Chicagónál, 1979-ben pedig rábízták a vezetőedzői posztot. Második szezonjában rájátszásba jutott a Bullsszal, de a harmadik szezont gyengén kezdte, ezért menesztették.

Ezek után kezdett el dolgozni a Jazznél, ahol előbb szintén játékosmegfigyelő volt, majd egy kisebb kitérőt követően segédedző. Frank Layden igazgatóvá kinevezése hozta meg számára a lehetőséget, 1988. december 9-én lett ő a vezetőedző a Jazznél, ahol több mint 22 évig, egészen 2011. február 9-ig szolgált. 2004-ig mind a 16 szezonjában PO-ba jutott, kétszer a nagydöntőig is elvezette csapatát, ám ott mindkétszer kikaptak korábbi kenyéradójától, a Jordan vezette Bullstól. 2004 volt az első alkalom, hogy nem jutott be a rájátszásba a Jazz-zel, de három csalódást keltő évadot követően 2007-ben újra visszatértek, és zsinórban négyszer megint ott voltak a PO-ban. 2006-ban az NBA történelem ötödik edzője lett, aki elérte az 1000 győzelmet, 2009-ben pedig korábbi sztárjával, John Stocktonnal együtt beválasztották a Hírességek Csarnokába. Mindezek ellenére soha nem választották meg a szezon legjobb edzőjének. 2010/11-ben már több problémája is volt akkori sztárirányítójával, Deron Williamsszel, ez vezetett végül februári lemondásához, azóta nem vállalt állást a ligában.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus