23 éves Anthony Davis

23 éves a New Orleans Pelicans sztárja, és a liga egyik legnagyobb tehetségeként kezelt Anthony Davis.

Középiskolás másodikos koráig hátvédként számoltak vele, 16 évesen alig volt több 190 centinél és ennek megfelelően a periméteren játszatták. Harmadikban nőtt egy komolyabbat, ekkor már 2 méter fölött volt, majd végzősként a Kentucky Egyetem ösztöndíját fogadta el, ahol azonnal, első évében bajnok is lett (2012). Még ebben az évben jelentkezett az NBA draftra, ahol nem történt meglepetés: a tulajdonosváltáson áteső, a lottery-t megnyerő New Orleans Pelicans kiválasztotta az 1/1-gyel.

Második idényében, 2013/14-ben már 20/10-es átlagot tudott felmutatni - All-Star lett, ahogy az előző szezonban is. Egyetlen negatívuma sérülékenysége, hiszen 64, 67 és 68 meccset tudott vállalni az első három idényében - krónikus problémája nincs, de valami mindig történik vele. Tavaly a liga legnagyobb szupersztárjai közé emelkedett: 24.4 pontot átlagolt 59.1%-os TS mutatóval, 10.2 pattanója mellett pedig 2.9 blokkja is volt. 30.8-es PER-rel az egész ligában a legjobb lett - ez minden idők 11. leghatékonyabb egyéni szezonja volt, csak Wilt Chamberlain, Michael Jordan és LeBron James hoztak nála jobbat.

Annyira jól sikerült egyébként az előző éve, hogy a GM-ek és az edzők szokásos évi, szezon előtt megtartott szavazásán messze a legtöbben arra voksoltak, hogy vele kezdenének egy franchise-t, ha választhatnának bárki a ligából.

Ebben az évben a blokkot leszámítva mindenben szinte ugyanazt hozza (24.3 pont, 10.3 pattanó, 2.1 blokk), viszont hatékonysága visszaesett (56.2% TS), így PER mutatója is (25.2). Továbbfejlődése tehát elmaradt, és komoly csalódás a szezon előtti elvárásokhoz képest az, hogy még csak harcolni se harcol a Pelicans a nyugati PO-ért - igaz, a csapat sérülékenységét ismerve ez talán nem is akkora meglepetés. Nemrég azért 59 ponttal új franchise- és karriercsúcsot állított fel Davis a Detroit Pistons ellen, erre a szezonra is tartogatott azért valamit.

Még első NBA meccse előtt ott volt a 2012-es londoni olimpián a Team USA tagjaként, ahol természetesen aranyérmet nyert. A 2014-es spanyolországi világbajnokságon már a nemzeti csapat egyik vezéralakja volt, aranyéremmel távozhatott erről a tornáról is. Isten éltesse sokáig!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus