32 éves lett STAT

32 éves lett tegnap a Mike D'Antoni-féle Phoenix Suns egyik vezére, Amar'e Stoudemire, ma pedig 69. születésnapját ünnepli Elvin Hayes.

Amar'e Stoudemire 1982. november 16-án született. Egy orlandói középiskola befejzése után azonnal jelentkezett a draftra, a 2002-es játékosbörze 1/9-es helyén el is vitte őt a Phoenix Suns. 13.5 pontos, 8.8 pattanós átlagaival azonnal az év újonca lett, de első három évében rohamléptekben javultak mutatói, 2004/05-ben 26.0 pontot, 8.9 pattanót átlagolt 61.7%-os TS mutatóval, meghívták az All-Star gálára, és az All-NBA második ötösébe is beválasztották, miközben Steve Nash-sel kezdték tökéletessé fejleszteni pick-and-roll játékukat.

2005 őszén, az előszezonban térdsérülést szenvedett, meg kellett műteni, és bár három meccs erejéig visszatért, térdei továbbra is fájtak, teljesítménye gyenge volt, így az idény további részét kihagyta. 2006/07-ben kitűnően tért vissza, hiszen újra All-Star lett, 20 pont fölött átlagolt, karrierje legjobb pattanózási átlagát hozta (9.6), ráadásul pályafutása során először és utoljára a liga legjobb ötösébe is beválasztották.

A következő három idényben mindig ott volt az All-Star gálán, kétszer az All-NBA második csapatnak is tagja lett év végén, 20-25 pont között tett a közösbe mérkőzésenként, úgyhogy húzóembere maradt továbbra is az arizonai együttesnek, amely viszont bajnokesélyes csapatból kezdett egyre lejjebb csúszni. Egyetlen komolyabb egészségügyi problémája ebben az időszakban szemével volt, amit meg is kellett műteni a 2008/09-es idényben egy retinaleválás miatt.

2010 nyarán a Sunsnak dönteni kellett, nem akartak hosszú szerződést adni az erőcsatárnak - leginkább a térdeitől féltek -, így váltott, a New York Knickshez szerződött. Ő volt a New York-iak legnagyobb fogása a híres 2010-es szabadügynökpiacon, és egy évig, de legalábbis Carmelo Anthony 2011 februári megszerzéséig igazi vezérként is viselkedett - nemcsak átlagai (25.3 pont, 8.2 pattanó) maradtak meg a korábbi szinten, de nagyobb felelősséget is vállalt, nem volt meglepő, hogy megint ott volt a liga második legjobb ötösében.

Az ezt követő két évben aztán összesen 67 meccsen szerepelt - a lockout utáni 47/66 mérkőzés nem olyan rossz, de az ezt követő 29/81 már jóval inkább -, és meredeken elkezdett romlani teljesítménye, sokkal kevésbé volt átütő dinamikája, így legnagyobb fegyverét vesztette el, 2012/13-ban egytlen meccsen sem kezdett például. Tavaly ugyan 65 mérkőzésen pályára léphetett, de az egykori szupersztár már csak 11.9 pontra és 4.9 pattanóra volt képes. Idén főleg pattanózásban tudott valamit felvillantani a régiből (23.3 perc alatt 7.7 lecsorgót szed össze meccsenként), de ponttermelése tovább csökkent.

 

Nála 37 évvel idősebb, ma 69 esztendős a Washington Bullets történetének egyik legjobb játékosa, a Houston egyetemen is legendának számító Elvin Hayes. A magasember kétszer juttatta a Houston Cougarst az NCAA torna elődöntőjéig, ám mindkétszer megálljt parancsolt nekik Lew Alcindor és a UCLA Bruins. Az 1968-as draft 1/1-es választási jogával vitte el a San Diego Rockets. első évében rögtön pontkirály is lett (28.4 pont), ráadásul volt mellette meccsenként 17.1 pattanója is, és az All-Star gálára is meghívták, ám az alapszakasz legértékesebb játékosának választott, szintén elsőéves Wes Unseld miatt nem lehetett az év újonca.

Hayes még 3 évet töltött a Rocketsnél, amely 1971-ben költözött Houstonba. Egyszer megnyerte a pattanózást, mindháromszor All-Star lett, és 25-29 pont között átlagolt, 1972 nyarán azonban ahhoz a Baltimore Bulletshez cserélték, ahol a palánk alatt ott volt a tökéletes első évét elrontó Unseld. A liga történetének egyik legjobb PF-C párosaként három döntőbe vezették az egy év után Capitol Bullets, még egy év elteltével pedig Washington Bullets néven futó franchise-t, 1978-ban pedig a csúcsra is felértek, bajnokok lettek.

Hayes egyénileg visszaesett, de így is 20-23 pontos és 11-12 pattanós játékos volt 1980-ig - eddig a pontig minden egyes All-Star gálára meghívást is kapott. Háromszor volt az All-NBA második, illetve háromszor az első csapat tagja, kétszer pedig a második legjobb védekező ötösbe is beválasztották. 1980/81-ben kezdett el gyengébben teljesíteni (17.8 pont, 9.7 pattanó), így 1981 nyarán egy második és egy harmadik körös pickért visszacserélték a Houston Rocketshez. Itt töltötte karrierje utolsó három idényét, majd 1984-ben visszavonult.

Úgy átlagolt pályafutás alatt 21.0 pontot és 12.5 pattanót, hogy utolsó éve jócskán torzított korábbi mutatóin (5.0 pont, 3.2 pattanó). Igazi vasember volt, hiszen 16 idényt húzott le a ligában, és minden évben legalább 80 mérkőzésen szerepelt. 11-es mezszámát visszavonultatta a Washington, ami nem is csoda, a franchise történetének legtöbb pontját ő jegyzi mind a mai napig. 1990-ben a Hírességek Csarnokának is tagja lett. Isten éltesse mindkettejüket!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus