35 esztendős lett B-Diddy

Tegnap ünnepelte 35. születésnapját a We Believe Warriors irányítója, Baron Davis. Isten éltesse sokáig!

Davis két szezont töltött a UCLA egyetemen, mielőtt jelentkezett volna az 1999-es draftra. A Charlotte Hornets vitte el a 3. helyen annak ellenére is, hogy első egyetemi idényében elszakadt az ACL térdszalagja.

Öt és fél szezont töltött a Hornetsnél - hármat Charlotte-ban, a további két és felet pedig már New Orleansban. Mind az öt befejezett idényében ott voltak a PO-ban, kétszer az All-Star gálára is meghívták (2002, 2004), de utolsó két évében nagyon sok sérülés hátráltatta, ezért a 2005-ös deadline előtt továbbcserélték a Golden State Warriorshöz a 18-20 pont és 8 gólpassz környékén átlagoló játékost.

A Warriorsnél három és fél egészen kiváló szezont játszott, bár a sérülések itt is komolyan hátráltatták. Az oaklandiek újkori történetének egyik legnagyobb sikerét is többek között neki köszönhetik, hiszen oroszlánrészt vállalt az egy évvel korábban döntőt játszó, abban az idényben pedig alapszakaszgyőztes Dallas Mavericks 2007-es PO-ból való első körös kiverésének - ezzel a Warriors lett az első csapat, amely 8. kiemeltként kiejtett egy 1. kiemelt csapatot az első kanyarban azt követően, hogy 3 nyert meccsről 4-re emelték az első körös párharcok hosszát is.

2008 nyarán járt le szerződése. A Los Angeles Clipperst választotta, hogy együtt játszhasson egyik jó barátjával, Elton Branddel, aki viszont korábbi ígéretei ellenére a Philadelphia Sixershez írt alá. Davis számai komoly mértékben estek ezt követően. Két és fél szezon után el is cserélték, de nem a legjobb módon: egy első körös draftjoggal együtt küldték a Cleveland Cavaliershez Mo Williamsért (és Jamario Moonért) cserébe azért, mert Williams szerződése egy évvel rövidebb volt. Az az első körös draftjog lett később Kyrie Irving, ugyanis az eredetileg Clippershez tartozó pick nyerte a lotteryt, védettséget pedig egyáltalán nem raktak rá.

A Cavs 2011 nyarán, tehát alig fél évvel később amnesztiával kivásárolta. A New York Knicks 2011 decemberében leigazolta annak ellenére is, hogy sérült volt, és februárig nem is tudott bemutatkozni. Még ebben az idényben, a 2012-es PO-ban újabb sérülést szenvedett: az ACL és MCL térdszalagjai is elszakadtak jobb térdében, és bár hivatalosan még nem volt vissza, azóta nem lépett pályára. Pár hete lehetett hallani, hogy készül a visszatérésre, de lehetőséget nem adott számára egyik együttes sem. Ettől függetlenül Isten éltesse sokáig!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus