35 éves Tony Parker

35. születésnapját ünnepli a mai napon a francia kosárlabdázás és a San Antonio Spurs legendája, Tony Parker.

A San Antonio Spurs egyik ikonja, Tony Parker ma 35 esztendős. Parker 1999-ben kezdte meg profi pályafutását a Paris Basket Racingnél (ma Paris-Levallois néven fut a klub, amely összeolvadt egy másik egyesülettel, hogy fenn tudjon maradni). A 2001-es draft 28. helyén választotta ki őt a San Antonio Spurs, majd azonnal át is vitték Amerikába, és a gárda kezdő irányítója lett. Első évében még csak 9.2 pontot és 4.3 gólpasszt átlagolt, de második szezonjában jócskán javított pontszerzési hatékonyságán, 15.5 ponttal és 5.3 gólpasszal járult hozzá az alapszakaszban, 14.7 ponttal és 3.7 gólpasszal pedig a rájátszásban ahhoz, hogy a Spurs bajnok legyen.

Sosem volt egy jó kinti dobó, de borzasztóan gyors volt labdával együtt is, ütemtelen mozdulataival pedig általában nem tudtak mit kezdeni a védők - a floater elterjedésében nagyon nagy szerepe volt például. Kétszer átlagolt mindössze 20 pont fölött karrierje során, viszont stabilan hozta a 17-19 pont közötti átlagot, és a fontos helyzetekben rendszeresen nagyot játszott. Jól mutatja, mennyire fontos lett a csapatnak, hogy az évek során a játékát átalakító Spursből őt választották a döntő MVP-jének 2007-ben, harmadik bajnoki címekor. Összesen hatszor volt All-Star (2006, 2007, 2009, 2012, 2013, 2014), egyszer az All-NBA harmadik (2008/09), háromszor pedig a második csapat tagja (2011/12 - 2013/14).

A Spursszel két évvel ezelőtt sikerült újra, karrierje során már negyedjére bajnoki címet szerezni, és az egyébként a legnagyobbak mögött mindig kicsit háttérbe szoruló francia válogatottal is felért a csúcsra. 2005-ben még csak Eb-bronzig vitték, 2011-ben ezüstéremig, három évvel ezelőtt azonban Európa-bajnoki címet tudtak nyerni - az elődöntőben hosszabbításban verték a nagy esélyes spanyolokat, utána pedig a döntőben a litvánokat. Az utóbbi három évben azért elég rendesen elindult lefelé a lejtőn, a legutóbbi két esztendőben már kis túlzással több kárt csinált, mint hasznot, nem nagyon találta a helyét ebben a kicsit átalakuló Spursben, ráadásul az idei PO-ban hiába mutatott megint jobb formát, súlyos sérülést szenvedett, úgyhogy nem tudni, mikor láthatjuk újra a pályán. Ettől függetlenül persze a klub ikonja, és Isten éltesse sokáig!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus