37 esztendős Air Canada

37. életévét tölti a mai napon minden idők egyik legszebben zsákoló játékosa, az NBA történetének talán legjobb zsákolóversenyét utánozhatatlan gyakorlatokkal megnyerő Raptors-ikon, Air Canada, azaz Vince Carter.

Carter három évet játszott az egyetemen, 1995-től 1998-ig volt a North Carolina Tar Heels játékosa. Második és harmadik évében megnyerték az ACC konferenciát, és mindkétszer Final Fourba jutottak az NCAA nagy tornáján - mindkétszer kikaptak az elődöntőben, 1997-ben az Arizonától, 1998-ban pedig a Utah-tól.

Az 1998-as draft ötödik helyén kelt el, a Golden State Warriors választotta ki papíron, de azonnal elcserélték ugyanennek a draftnak a negyedik helyen választott játékosára, Antawn Jamisonre a Toronto Raptorsszal - Jamison egyébként mindhárom évben csapattársa volt Carternek a Tar Heelsnél.

Első évében rögtön az év újoncának választották, második éve pedig feledhetetlenre sikeredett. Egyrészt a franchise történetében először jutottak be a PO-ba 2000-ben - a Knicks kisöpörte őket az első körben -, másrészt 25.7 pontot átlagolt, amivel az All-NBA harmadik csapatába fért be, harmadrészt pedig először hívták meg az All-Star gálára - 2007-ig folyamatos résztvevő volt innentől kezdve -, a zsákolóversenyen pedig minden idők talán legjobb versenyét futotta, meg is nyerte a viadalt.

2000/01 volt a legjobb éve a Raptorsnál. 27.6 pontot átlagolt, ezzel az All-NBA második csapatába került be, és ekkor érte el legnagyobb csapatsikerét is a kandaiakkal: a keleti konferencia elődöntőjéig meneteltek, de a későbbi döntős Philadelphia Sixers 7 meccsen megállította őket. Carter torontói karrierjének egyik fekete foltját is ennek a sorozatnak köszönheti: a hetedik meccs előtti reggelen még elutazott a North Carolina Egyetemre, hogy átvegye a diplomáját, ezt pedig sok Raptors-drukker nem tudta neki megbocsájtani a későbbi kiesést követően.

A következő két szezonban nagyon sok sérüléssel küszködött, így mindössze egy első körös, Detroit Pistons elleni kiesés jött össze nekik a PO-okban, 2003-ban nem jutottak be a rájátszásba, ahogy a többiek állandó sérülése miatt 2004-ben sem. Ezt követően Carter összeveszett a vezetőséggel is, nem akart részt venni a rebuildben. Sokat esett játékának színvonala, a rossz nyelvek szerint direkt, hogy kikényszerítse elcserélését - ez a második indok, ami miatt a torontói megítélése finoman szólva is kétes, annak ellenére is, hogy a franchise történetének legjobb játékosa. A tranzakcióra 2004. decemberében került sor, a New Jersey Netshez került.

A Netsnél töltött négy és fél szezonja jól sikerült, mind az öt idényben 20 pont fölött átlagolt - igaz, az első három évben mutatott 24-25 pontos átlaga 20 pont környékére esett vissza 2007/08-ra és 2008/09-re. A New Jersey egy kellemetlen csapat volt keleten vele megerősödve, de egy első, illetve két második körös kiesés jött össze nekik mindössze, ennél tovább nem jutottak az első három évben. 2007/08-ban elcserélték Jason Kiddet, így Carter itt töltött utolsó két évében nem tudott PO-ba kerülni.

Ryan Andersonnal együtt Orlandóba cserélték 2009 nyarán, de itt már nem hozta azt, amiért Dwight Howard mellé odavitték - az egy évvel korábban döntőbe kerülő együttes csak a keleti döntőig jutott vele a 2010-es rájátszásban. Alig több mint egy szezon után lett a Phoenix Suns játékosa, de a 2011-es lockout feloldását követően az arizonaiak kitették keretükből. Azóta a Dallas Mavericksnél játszik: korábbi önmagától azért messze elmaradva, de hasznos tagja a texasi gárdának a kispadról beszállva. Isten éltesse sokáig!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus