39 éves Kobe Bryant

39 esztendős lett a Los Angeles Lakers és a liga utóbbi 20 évének (egyik) ikonja, a tavaly tavasszal visszavonuló Kobe Bryant.

Bryant ligába kerülése is "kalandos" volt, hiszen a liga történetének első hátvédje lett, akit közvetlenül a középiskolából draftoltak. A Charlotte Hornets játékosmegfigyelésért felelős vezetője szerint a Hornets és a Los Angeles Lakers már a draft előtti napon megegyeztek egymással, hogy a 13. pick az aranysárga-lilákhoz kerül - mint július elsején kiderült, Vlade Divacért cserébe -, ők meg sem fontolták Kobe kiválasztását. Lényeg a lényeg, hivatalosan a Charlotte draftolta, de azonnal átkerült a joga a Lakershez a szabadügynökpiac nyitását követően. Érdekesség, mert manapság nem fordul(hat) már elő: mivel 17 éves volt, ezért a szüleinek is alá kellett írnia az első szerződését.

Első évében 71 meccsből csak 6-szor volt kezdő, limitált játékidőt kapott, viszont meghívták az All-Star gála zsákolóversenyére, amit meg is nyert - ezzel 18 évesen mindmáig a legfiatalabb, akinek ez sikerült.

Első idénye vége is emlékezetesre sikerült, de ezúttal nem a pozitív oldalról: 4 homályt dobott a Utah Jazz elleni második körös párharc ötödik meccsének végjátékában (egyet a rendes játékidő végén, hármat a hosszabbításban), így csapata kikapott és 4-1-gyel kiesett. A második évében minden idők legfiatalabb All-Star kezdője lett annak ellenére is, hogy az aranysárga-liláknál továbbra is csak csere volt Eddie Jones mögött. Második lett az Év Hatodik Embere választáson, a harmadik, lockout miatt megrövidített szezonjában pedig már ő volt a Lakers egyik sztárja, kezdő lett Jones elcserélését követően, az All-NBA harmadik csapatába választották, és aláírta 6 éves, 70 millió dolláros hosszabbítását.

A csapatsikerek ezt követően, Phil Jackson érkezésével kezdődtek, aki 1999-ben vette át a Lakerst. Mint ismert, az aranysárga-lilák a következő három szezonban megnyerték a bajnokságot, Bryant teljesítménye pedig sokat javult. 2000/01 volt a legjobb éve a triplázásnál, ekkor 28.5 pont mellett 5.9 pattanót és 5.0 gólpasszt átlagolt. Ebben a szakaszban 2-2 alkalommal volt All-NBA és All-Defensive második csapattag, 1-1-szer pedig az első ötösökbe került be. 2001/02-ben, a harmadik bajnoki cím évében az All-Star gála legértékesebb játékosának választották.

Érdekes kettősség volt ezt követően Kobe karrierjében. 2002/03-ban kereken 30 pontot átlagolt, és zsinórban kilenc 40 pontos vagy e fölötti mérkőzése volt. Életében először egyszerre került be az All-NBA első csapatába és a legjobb védekezőötösbe - a 2011/12-es idényig egy szezont leszámítva minden évben megtörtént ez -, a Lakers azonban kikapott a San Antonio Spurstől a második körben, 2003 nyarán pedig erőszak gyanújába keveredett, amelyből nem is igazán tisztázta magát soha. A szexuális kapcsolatot nyilvánosan is beismerte, és bár ő úgy gondolta, kölcsönös volt az érdeklődés közöttük, rá kellett jönnie az eljárás során, hogy ezt a másik fél nem így gondolta. Külön beperelte őt az illető hölgy, ebben az ügyben pedig később peren kívül megállapodtak - azt nem tudni, miben, de valószínűleg nem kevés pénzben.

2003/04-ben a Karl Malone-nal és Gary Paytonnal megerősített Lakers visszatért a döntőbe, de kikaptak a csapatként sokkal egységesebb Detroit Pistonstól, a 2000-es évek elejének sikercsapata pedig Shaquille O'Neal elcserélésével és Phil Jackson ideiglenes visszavonulásával széthullott.

Bryant a 2004/05-ös idényben ugyan 27.6 pontot, 7.0 gólpasszt és 6.9 pattanót átlagolt, de csak az All-NBA harmadik csapatába került be ezzel is, a Lakers pedig nem jutott PO-ba. 2005/06 aztán minden negatívum ellenére legendás éve volt a csapat ikonjának, hiszen 2006. január 22-én minden idők második legtöbb pontját dobta a Toronto Raptors elleni találkozón, 81-ig jutott.

Bryant ebben a hónapban zsinórban négyszer dobott legalább 45 pontot, Wilt Chamberlain és Elgin Baylor óta ő volt az első, akinek ez sikerült - 1964-ben fordult elő ilyen utoljára. 43.4 pontot átlagolt az egész hónapban, minden idők 8. legmagasabb statja volt ez és a legtöbb, amit Chamberlaint leszámítva bárki hozni tudott. 35.4 pontos statisztikája volt az egész idényben, amivel természetesen pontkirály és mindössze az ötödik játékos lett a liga történetében, aki 35 pont fölött átlagolt egy egész szezon során. A következő évben All-Star MVP lett, és 31.6-es átlagával újfent övé lett a pontkirályi cím, a csapat azonban nem sokat lépett előre O'Neal elvesztése óta.

2007/08 volt ilyen szempontból a fordulópont, hiszen szezon közben megszerezte az együttes Pau Gasolt. Bryant nyerte az alapszakasz legértékesebb játékosa díjat, ám a döntőben kikaptak a Boston Celticstől 4-2 arányban, ráadásul egy emlékezetes, 39 pontos zakóval a hatodik meccsen. Ami ebben az évben elmaradt azonban, az a következő kettőben nem - előbb az Orlando Magicet győzte le a Lakers 2009-ben, majd 2010-ben visszavágtak a Bostonnak egy, a 2008-as fináléhoz hasonlítva nem kevésbé emlékezetes döntőben. Bryant mindkét évben döntő MVP lett - ezt a címet az első három bajnoki cím alkalmával Shaq nyerte.

Az újabb aranykorszaknak itt lett vége, a következő idényben ugyanis hiába lett még mindig All-NBA és All-Defensive első csapattag és All-Star MVP is - az All-NBA első ötösbe még a következő két szezon során is bekerült, a védekező csapatokba azonban már csak a másodikba, oda is csak egyszer -, a Dallas Mavericks kisöpörte őket a PO-ban, 2012-ben az Oklahoma Citynek sem jelentettek túl nagy akadályt (1-4), az előző négy idény pedig maga volt a pokol a Lakers számára.

Előbb a Dwight Howard-csere és Steve Nash megszerzése bizonyult hatalmas hibának, annak a szezonnak a végén pedig egyrészt Bryant Achilles-szakadást szenvedett, másrészt nyáron Howard távozott az együttestől, így az előző három évben a csapat még a PO közelébe sem tudott kerülni. Kobe két éve rá is ment a rehabra, az Achilles-szakadása után ugyanis elszakadt a válla is, két szezonban szinte egyáltalán nem tudott játszani. 2014. december 14-én azért elért egy nagy dolgot így is: a Minnesota Timberwolves elleni mérkőzésen megelőzte minden idők legjobbját, Michael Jordant a pontlistán, így jelenleg az örökranglista harmadik helyezettje (33643 pont).

2015/16-ban, november legvégén jelentette be, hogy visszavonul a kosárlabdától, miután hiába tudott végre játszani, az ő és a Lakers teljesítménye is elmaradt a vártaktól. A bejelentés után nagy parádét csináltak, bárhova ment utoljára játszani, mindenhol külön megemlékeztek róla, megajándékozták, teljesítménye pedig javult. Április közepén, a Utah Jazz elleni alapszakasz-zárón minden idők egyik legemlékezetesebb búcsúmeccsét produkálta 60 pontjával, majd elköszönt, és végleg befejezte az aktív kosárlabdázást. Karrierje alatt is az okosabb üzletemberek közé tartozott, ezt a szálat próbálja most folytatni - alapított egy 100 millió dolláros céget, amely befektetésekkel foglalkozik. Los Angeles városi tanácsa a holnapi napot Kobe Bryant Napnak nyilvánította a városban. Isten éltesse sokáig!

Legjobb meccseiből egy 29 mérkőzéses összeállítást ezen a linken nézhettek meg!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus