40 éves Manu Ginobili

40 éves lett a mai napon minden idők legjobb argentin kosárlabdázója és a liga történetének (egyik) legjobb hatodik embere, a San Antonio Spurs legendája, Manu Ginobili. 74. születésnapját ünnepli az Euroliga, NBA, olimpia triplát szintén megcsináló Bill Bradley, Doug Collins pedig 66 esztendős lett ma.

A ma 40 esztendős Manu Ginobilit az 1999-es draft utolsó előtti helyén, a második kör 57. pozíciójában húzta ki a San Antonio Spurs. Ekkor még egy kisebb olasz klubban játszott, ám 2000 nyarán átigazolt a Kinder Bolognához, ahol azonnal megnyert mindent: 2001 nyarán olasz bajnok, olasz kupagyőztes és Euroliga-győztes volt már a csapattal, ő lett az EL döntőjének legértékesebb játékosa és az olasz bajnokság MVP-je is. Ez utóbbit, illetve a kupagyőzelmet megismételte 2002-ben is, itt azonban vége lett európai karrierjének.

2002-ben, az indianapolisi vb-n ezüstérmet szerzett az argentin válogatottal, majd át is rakta székhelyét Amerikába, a többi pedig azóta történelem lett: a Tony Parker - Tim Duncan - Ginobili trió két éve nyerte meg negyedik gyűrűjét (2003, 2005, 2007, 2014). Az argentin klasszist kétszer vitték el All-Star gálára (2005, 2011), kétszer volt az All-NBA harmadik csapatának tagja (2007/08, 2010/11), és 2007/08-ban megnyerte a Legjobb Hatodik Ember díját is. 2004-ben olimpiai bajnok is lett az argentinokkal - négy évvel később a bronzérmet tudták megszerezni Pekigben.

Pár éve már folyamatosan nem tud olyan teljesítményt nyújtani, mint korábban, egyre több sérülése is van, kezd nagyon meglátszódni rajta a kor. Úgy tűnt tavaly és idén is, hogy befejezi pályafutását, ám pár hete úgy döntött, folytatja, még egy idény erejéig láthatjuk őt a pályán.

 

Nála 34 évvel idősebb, tehát a mai napon 74 éves Bill Bradley. A kiváló kosaras már fiatal korában is gondolt a jövőjére, a hírek szerint ugyanis azért választotta a Princentont, mert az egyetem jó arányban nevelt ki későbbi politikusokat, kormánytagokat. Bradley az egyetem kosárcsapatának legendája lett, kora (1962-65) egyik legjobb amatőr kosarasaként tartották számon, 1964-ben olimpiai bajnok lett Tokióban, 1965-ben pedig az NCAA négyes döntőjének legkiemelkedőbb játékosának is megválasztották.

Ebben az évben a New York Knicks választotta ki az ún. territorial draftjoggal - 50 mérföldön belül az NBA csapatok sorrend nélkül foglalhattak le egyetemi játékosokat -, nem kezdte el azonban azonnal karrierjét a ligában, egy évet ugyanis Olaszországban, az Olimpia Milanónál töltött, ahol megnyerte a csapattal az Euroligát - illetve annak elődjét, a BEK-et. Többek között katonai szolgálata miatt teljesen kimaradt számára az 1966/67-es idény, 1967 decemberében azonban csatlakozott a Knickshez.

10 idényt húzott le a Nagy Almában, a Knicks mindkét bajnoki címében (1970, 1973) jelentős szerepet vállalt, 1973-ban az All-Star gálára is meghívták. Érdekesség, hogy 1970-es bajnoki címével megcsinálta azt a triplázást (Euroliga-győztes, olimpiai bajnok és NBA bajnok), amit összesen egy ember hajtott még végre rajta kívül: az előbb említett Manu Ginobili. 1977-ben vonult vissza, hat esztendővel később, 1983-ban bekerült a Hírességek Csarnokába, egy évvel később pedig a New York visszavonultatta 24-es mezszámát - mindössze a negyedik játékos volt Willis Reed, Walt Frazier és Dave DeBusschere után, akit megtisztelt a Knicks ezzel.

Diplomát szerzett a Princetonon és az Oxfordon is, állítólag játékospályafutása alatt is sok fontos emberrel kötött jó kapcsolatot, így nem volt meglepő, hogy szinte azonnal politikai pályára állt visszavonulását követően: 1979-től 1997-ig volt New Jersey szenátora. Hivatali távozása után is maradt a politikánál, 2008-ban például Barack Obamát támogatta az elnökválasztáson.

 

Mai harmadik ünnepeltünk, a ma 66. születésnapját ünneplő Doug Collins még az Illinois State egyetem játékosa volt, amikor bekerült az 1972-es olimpiai csapatba. Az amerikai válogatott veretlen volt a müncheni olimpia előtt, soha nem kaptak még ki az ötkarikás játékok történetében. Itt sem volt semmi gondjuk, hiszen többnyire könnyedén verték ellenfeleiket, 7-0-s mérleggel kerültek az elődöntőbe az A csoportból. A négy között az olaszokat is 30-cal verték, ám a döntőben az a Szovjetunió várt rájuk, amely szintén 8-0-s győzelem-vereség mutatót ért el eddig a pontig. A finálé aztán minden idők egyik, ha nem a leghírhedtebb (olimpiai) kosármeccsévé fajult, ezt láthatjátok most teljes egészében, illetve egy valamivel rövidebb formában is:

A drámai meccs után Collins még egy évet töltött az egyetemen, majd az 1973-as draft 1/1-eseként a Philadelphia Sixershez került - ledraftolta a Denver Nuggets, majd a New York Nets is az ABA-ben, de ott soha nem játszott. Nyolc idényt húzott le a ligában, mindet a Sixersnél. Második szezonjában már 18 pontos játékos volt, és 18-20 pont között átlagolt öt szezonon keresztül folyamatosan. Négyszer meghívták az All-Star gálára, egyszer pedig döntőt játszhatott a Phillyvel - 1977-ben a Bill Walton vezette Portland TrailBlazers felülkerekedett rajtuk. 1978/79-ben súlyos sérülést szenvedett, így utolsó három évében mindössze 95 meccset játszott összesen, 1981-ben pedig visszavonult a játéktól.

Két egyetemen is dolgozott segédedzőként, mielőtt 1986-ban kinevezték a Chicago Bulls vezetőedzőjének. Mindhárom idényében rájátszásba került Michael Jordanékkel, mindháromszor egy körrel tovább jutottak, mint egy évvel azt megelőzően, de 1989-ben így is menesztették - a helyére érkezett Phil Jackson. 1995-ben a Detroit Pistons kispadját kapta meg, és bár 1997-ben még a keleti együttest is irányíthatta az All-Star gálán, két első körös búcsú, illetve az 1997/98-as idény 21-24-es nyitánya után menesztették. 2001-ben a Washington Wizards vezetőedzője lett, ő irányította a fővárosiakat Jordan visszatérésekor, de miután minden idők legjobbja 2003-ban végleg visszavonult, ő is távozott. Legutóbb a Philly trénereként láthattuk edzői szerepkörben, de három idény után itt is megköszönték neki a munkát. Jelenleg az ESPN csatorna egyik szakértőjeként tevékenykedik. Isten éltesse sokáig mindhármukat!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus