40 éves White Chocolate

40 esztendős lett a mai napon White Chocolate, azaz Jason Williams, Sam Cassell pedig 46. születésnapját ünnepli.

Jason Williams 1975. november 18-án született, és az 1998-as draft első körének 7. helyén vitte el a Sacramento Kings. Vele kapcsolatos személyes élményeimről pár napja emlékeztem meg - a Kingsben a liga történetének egyik legszórakoztatóbb kosárlabdáját játszották ekkor, nem kis mértékben Williamsnek köszönhetően, aki bekerült az újoncötösbe 1998/99-ben, három idény alatt pedig 11.3 pontot és 6.3 gólpasszt tett a közösbe. 2001 nyarán cserélték a Memphis Grizzlieshez, ahol összességében nézve még jobb (11.5 pont, 7.0 gólpassz, 2.2 eladott labda), egyébként azonban egyre romló teljesítményt hozott.

2005 augusztusában egy 5 csapatos cserében került a Miami Heathez James Posey-val és Antoine Walkerrel együtt, ez a gárda pedig 2006 nyarán bajnoki címet szerzett Dwyane Wade vezetésével. 2008-ig játszott Miamiben, majd egy évre visszavonult. 2009 és 2011 között az Orlando Magicnél és újra a Memphisben láthattuk, majd végleg visszavonult. Számainál, eredményeinél azonban esetében mindennél többet jelent a látvány - bár sosem foglalkozott talán annyit a végeredménnyel, mint kellett volna, a liga történetének egyik legszórakoztatóbb játékosa volt.

 

Nála pontosan 6 évvel idősebb Sam Cassell, akit az 1993-as draft 24. helyén vitt el a Houston Rockets. Ennél jobb helyre jobb időben nem is kerülhetett volna, hiszen azonnal két bajnoki címet szerzett első két idényében. Harmadik idénye után, 1996 nyarán többek között őt és Robert Horryt küldték a Phoenix Sunshoz Charles Barkleyért cserébe, de még ebben a szezonban továbbcserélték a Dallas Maverickshez - többek között Michael Finleyvel együtt Jason Kiddért -, majd a februári cserehatáridő előtt New Jersey-be postázták.

Két egészen jó éve volt a Netsnél, de 1999 márciusában került újra sínre pályafutása, amikor egy hármascserében a Milwaukee Bucks irányítója lett négy idény erejéig. 18-20 pont és 6-9 gólpassz között átlagolt Ray Allen és Glenn Robinson mellett, és a Milwaukee-t főcsoportdöntőig is vitték egyszer (2001).

2003 nyarán került a Minnesota Timberwolveshoz - szintén csere keretein belül -, ahol még mindig hozta éppen 20 pont alatti átlagát, és életében először és utoljára All-Star lett - plusz bekerült az All-NBA második csapatába, szintén először és utoljára. A Minnesota 58-24-gyel megnyerte nyugatot, ám Cassell a Los Angeles Lakers elleni nyugati finálé előtt lesérült, csak két meccsen játszott tisztességes perceket, így a Timberwolves nem jutott döntőbe. A következő idényében sokat gyengült teljesítménye, így 2005 nyarán a Los Angeles Clippershez postázták.

Egy kifejezetten jó idény és egy emlékezetes PO-párharc (3-4 a Phoenix Suns ellen a második körben, ami minden idők egyik legjobb ütközete volt) után meredeken elkezdett romlani produktuma, egyre többet is volt sérült. 2008 februárjában tette szabadlistára a Clippers, de pont jókor, ugyanis keretbe tudta foglalni pályafutását. Márciusban aláírt a Boston Celticshez, akikkel a szezon végén bajnoki címet szerzett.

A következő idényben még élő szerződése volt, de februárban elcserélték a Sacramento Kingshez, akik kitették keretükből, így befejezte játékosként. Sokat ettől függetlenül nem hagyott ki, pár hónappal később, 2009 májusában már a Washington Wizards segédedzője lett. Egészen tavaly nyárig töltötte be a posztot, majd Doc Rivers mellé szegődött a Los Angeles Clippershez, jelenleg is ott dolgozik. Isten éltesse mindkettejüket!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus