41 éves C-Webb

41 esztendős lett a mai napon a Fab Five oszlopos tagja, a Sacramento Kings történetének egyik legjobb játékosa, az NBA TV szakértője, Chris Webber! Isten éltesse sokáig!

Webber egyetemi karrierje is legendás volt már, hiszen az 1991-ben összeálló Michigan Wolverines, a Fab Five néven elhíresült gárda oszlopa volt. A rajta kívül többek között Juwan Howard és Jalen Rose nevével fémjelzett együttes két NCAA nagydöntőt játszott, mindkettőt elbukta, a második ráadásul Webber legendás hibájával: 73-71-re vezetett ellenük a North Carolina, ő pedig 11 másodperccel a vége előtt időt kért. A baj az volt, hogy nem volt már időkérése csapatának, így technikait kaptak, ami végül le is zárta a meccs érdemi részét. Még egy komoly szégyenfolt esett egyetemi karrierjén: 200.000 dollárt fogadott el, miközben ezt az NCAA szabályai szigorúan tiltják, ezért elvették két év alatt nyert egyéni díjait.

Ettől függetlenül is az 1993-as draft 1/1-eseként kelt el. Ez a történet is legenda lett azóta: az Orlando Magic 1992 után a következő évben is "bemákolta" az első választás jogát. Shaquille O'Neal mellé azonban nem akarták odavinni Webbert, ezért Anfernee "Penny" Hardawayért és három első körös cetliért elcserélték a Golden State Warriorshöz.

Itteni karrierje sem volt makulátlan. Bár első évében azonnal az év újonca lett, Don Nelson vezetőedzővel nagyon nem jött ki, mert a tréner folyamatosan centerben, ráadásul a festékben akarta játszatni a különleges passzolási képességekkel megáldott, sokoldalú magasembert. Az ellentétek olyan komolyak voltak a játékos és az edző között, hogy Webber kilépett szerződéséből, és megmondta, hogy nem akar a Warriorsnél játszani, ezért a Golden State sign-and-trade keretein belül a Washingtonhoz küldte Tom Gugliottáért és három első körös draftjogért cserébe.

Washingtonban töltött négy éve már csendesebben alakult. 1996/97-ben 20 pont és 10 pattanó fölött átlagolt, meghívták az All-Star gálára is. Itt töltött ideje azonban csak átmeneti időszaknak minősült karrierjében. Az 1998/99-es lockout alatt ugyanis a Wizards elcserélte őt a Sacramento Kingshez a kaliforniaiak legendás dobóhátvédjére, Mitch Richmondra, illetve Otis Thorpe-ra.

Webber igazi sztár a Kingsben lett. Ugyanebben az esztendőben érkezett az együtteshez a két szerb, Vlade Divac és Peja Stojakovic, illetve ebben az esztendőben drafolták Jason Williamst is, segítségükkel, illetve Rick Adelman vezetésével pedig a Sacramento legszebb éveit élte. Az erőcsatár az első öt itt töltött évében bekerült az All-NBA első, második vagy harmadik csapatába, az 1999/2000-es, illetve a 2002/03-as szezon közötti négy esztendőben pedig az All-Star gálára is meghívták.

2003-ban súlyos térdsérülést szenvedett, amelyet követően már nem volt ugyanaz, mint régen. A 2004/05-ös szezon közben Philadelphiába cserélték, ahol volt még egy nagyon jó éve, de ezt követően már tényleg csak árnyéka volt önmagának. Detroitba került a 2006/07-es idényben, majd 2008 januárjában még aláírt egy szerződést első profi együtteséhez, a Golden State-hez, de mindössze 9 mérkőzést játszott, és 2008 márciusában végleg visszavonult.

Webber azóta sem került le a képernyőről, hiszen az NBA TV egyik legelismertebb alakja lett, jelenleg is szakkommentátorként és stúdióbeli szakértőként tevékenykedik. Isten éltesse sokáig!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus