49 éves Reggie Miller

49. születésnapját ünnepli a mai napon az Indiana Pacers ikonja, a 90-es évek legendás kosarasa, minden idők egyik legjobb tripladobója, a fontos pillanatokban szerzett kosarak egyik legnagyobb királya, Reggie Miller. Isten éltesse sokáig!

A UCLA egyetemen pallérozódott Miller 1983-tól 1987-ig, méghozzá nem is akárhogyan: négyéves pályafutása alatt ő szerezte a második legtöbb pontot az egyetemen, csak Kareem Abdul-Jabbar volt nála eredményesebb a Bruins színeiben.

Az 1987-es draft 11. helyén vitte el az Indiana Pacers. Első évében még csere volt, ezt követően azonban bekerült a kezdőbe, és onnan nem került már ki soha többet, visszavonulásáig a csapat meghatározó alakja volt. A nagy kiugrásra a harmadik szezonig, az 1989/90-es idényig kellett várni: egyrészt ekkor jutott be először az Indiana a rájátszásba, mióta kihúzták Millert, másrészt a dobóhátvéd 24.6 pontot átlagolt, meg is hívták az All-Star gálára - a következő 11 idényben a kiegyensúlyozottság mintapéldája volt, hiszen 18 és 22 pont között átlagolt a 2000/01-es szezonig bezárólag.

Négy évig az első körben búcsúztak folyamatosan, csapatszinten azonban az 1993/94-es idényben szintet léptek. Millernek külön is fontos volt ez az év, hiszen az NBA történetében harmadik játékosként tagja lett az 50-40-90-es klubnak - legalább 50% mezőnyből, legalább 40% triplából, legalább 90% büntetőből egy egész szezonon keresztül.

A Pacersszel egészen a keleti főcsoport döntőjéig meneteltek, ahol a New York Knicksszel néztek farkasszemet. A Knicks az előző idényben az első körben 3-1-gyel búcsúztatta Milleréket, és most is ők bizonyultak jobbnak 4-3 arányban annak ellenére is, hogy az ötödik mérkőzést Miller 39 pontos - ebből 25-t csak a negyedik negyedben dobott - produkciójával elhozta a Madison Square Gardenből a Pacers. A mérkőzés a Spike Lee-vel folytatott folyamatos szócsata miatt is legendássá vált, de hiába vezetett ezzel a sikerrel 3-2-re az Indiana, a New York megnyerte a következő két összecsapást, így ők jutottak a döntőbe.

Egy évvel később a keleti elődöntőben néztek egymással farkasszemet a felek úgy, hogy az alapszakasz folyamán pályafutása során másodjára All-Star lett Miller. Rögtön az első mérkőzésen újabb legenda született, miután 8.9 másodperc alatt dobott a mérkőzés végén 8 pontot, ezzel fordított az Indiana és nyerte meg a találkozót 107-105-re. A pályaelőnyt ugyan a hatodik meccsen visszavette a Knicks, ám a hetedik ütközetben a Pacers fel tudott állni ebből a lélektani hátrányból, 97-95-re nyert megint az MSG-ben - ebben az évben a Shaquille O'Neal vezette Orlando Magic állta útjukat a keleti fináléban.

Két év visszaesés következett - hiába választották be megint az All-Star csapatba, 1996-ban a rájátszás szinte teljes első körét ki kellett hagynia Millernek egy szemsérülés miatt, ki is estek rögtön az Atlanta Hawks ellen, 1997-ben pedig be sem jutottak a PO-ba.

A kispadon váltás történt: Larry Brown helyét Larry Bird vette át, ez pedig meghozta a várt eredményeket. 1997/98-ban karrierje negyedik All-Star meghívóját kapta Miller, a rájátszásban pedig könnyedén győzték le a Cleveland Cavalierst (3-1) és a Knickst (4-1). A Chicago Bulls ellen 7 meccsig húzták, ráadásul az utolsón is reális esélyük volt a győzelemre. Ebből a párharcból is maradt fenn Miller számára szép emlék: 2-1-es Chicago előnynél a negyedik meccs végjátékát döntötte el a Pacers ikonja. 2.9 másodperc volt hátra 94-93-as Bulls-vezetésnél:

1999-ben a Pacers a Milwaukee Bucksot (3-0) és a Philadelphia Sixerst (4-0) is kisöpörte, a keleti döntőben viszont régi nagy riválisuk, a New York Knicks jött szembe. Pályaelőnyből ezúttal nem tudtak diadalmaskodni Millerék, hat mérkőzésen kikaptak, ráadásul a legendás MSG-s meccsek után a mindent eldöntő találkozón pocsékul játszott a dobóhátvéd. Egy évvel később aztán jött a visszavágó, ugyanazon az útvonalon. A Buckst (3-2) és a Sixerst (4-2) is jóval nehezebben gyűrték le, mint 1999-ben, ám ezúttal a keleti döntőben a New York nem fogott ki rajtuk, Miller pedig 34 ponttal - ebből 17-et dobott a negyedik negyedben - vette ki a részét a Knickst búcsúztató 6. meccsből.

A döntőben a Los Angeles Lakers megverte a Pacerst 4-2 arányban, de mind a mai napig ez volt az Indiana egyetlen fináléja az NBA-ben. Egy évvel később a New Jersey Nets már az első körben kiejtette őket, és még két első körös búcsú következett Isiah Thomas irányításával.

2003/04-ben Rick Carlisle lett a csapat vezetőedzője, és megint kelet top csapatai közé emelkedett a Pacers - igaz, Miller ekkor már csak az öltözőben volt vezér, Ron Artest és Jermaine O'Neal voltak a gárda fiatal sztárjai. 2004-ben és 2005-ben is megálljt parancsolt nekik azonban a Detroit Pistons - mindkétszer 4-2-vel, előbb a keleti döntőben, majd címvédőként a keleti elődöntőben -, ami egy nem túl hosszú, de annál hevesebb rivalizálás végére tett pontot - ne felejdük, 2004 novemberében volt a híres verekedés a két csapat között. 2005 februárja óta lehetett tudni, hogy ez lesz Miller utolsó éve, a Pistons elleni kiesés után pedig vissza is vonult.

25.279 pontjával az All-Time lista 12. helyezettje jelenleg. 5-ször volt övé a legjobb büntetőszázalék egy szezonban, kétszer dobta a legtöbb hármast, és nagyon sokáig ő volt a liga triplakirálya 2560 bedobott hárompontossal - rekordját Ray Allen 2011 februárjában döntötte meg. Bár "csak" 20 pontos játékos volt, az egész liga történetének leghatékonyabb scorerei közé tartozik, karrierátlaga 61.4% a TS%-ot tekintve - két idényben volt az övé a legjobb mutató. Háromszor volt a harmadik legjobb ötösben (1994/95, 1995/96, 1997/98), nyert világbajnokságot a Dream Team II (1994), olimpiát pedig a Dream Team III tagjaként (1996). 31-es mezszámát a UCLA és a Pacers is visszavonultatta, 2012-ben pedig bekerült a Hírességek Csarnokába is!

Visszavonulása után szinte azonnal a TNT csatorna szakkommentátoraként kezdett el dolgozni, és jelenleg is ilyen munkakörben tevékenykedik. 2007 nyarán volt róla szó, hogy az akkor összeálló bostoni Big3 mögé leigazolják, de Miller lemondott a lehetőségről, nem tért vissza. Isten éltesse még nagyon sokáig!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus