50 éves lenne Drazen Petrovic

Kereken 50 éves lenne ma az európai kosárlabdázás történetének egyik, ha nem a legnagyobb alakja, a horvátok büszkesége, Drazen Petrovic. Isten nyugosztalja! Ma ünnepli 43. születésnapját az eddigi egyetlen magyar NBA játékos, az Alba Regia SC elnöke, Dávid Kornél. Isten éltesse!

Petrovic fájóan fiatalon, 28 éves korában hunyt el egy autóbalesetben, éppen akkor, amikor kezdett az NBA-ben is olyan pályát befutni, amelyre korábbi, szinte példa nélküli európai karrierje predesztinálta. Korai, jócskán idő előtti távozása nem csak a horvát kosárlabdát, de az egész európai sportágat visszavetette. Aki egyszer látta játszani, sosem feledi! Losonczy Dániel részletesen megemlékezett pályafutásáról két és fél éve.

Szombaton, a zágrábi Vatroslav Lisinski Koncertcsarnokban előadást is adnak az 50 éves évforduló miatt tiszteletére - természetesen Mozart darabokat is játszanak majd, hiszen Petrovic egyik beceneve a Kosárlabdba Mozartja volt. Isten nyugosztalja sokak példaképét!

 

Dávid Kornél hét évvel később, 1971-ben született, így ő ma 43 esztendős. Az Alba Regia SC elnöke az első és eddigi egyetlen magyar játékos, aki megfordult az NBA-ben. Három esztendőt töltött a világ legjobb kosárbajnokságában, ezalatt megfordult a Chicago Bullsnál, a Cleveland Cavaliersnél, a Toronto Raptorsnél és a Detroit Pistonsnál. Karrierje ezután, Spanyolországban, a Tau Ceramica együttesénél teljesedett ki, de játszott a Zalgris Kaunasnál is. 2008-ban vonult vissza, volt játékosmegfigyelő, és a scoutok főnöke is NBA-csapatoknál, most pedig Magyarországon, Székesfehérváron próbál meg nagyot alkotni, mint klubvezető. Isten éltesse!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus