51 éves az Álom

51. születésnapját tölti ma minden idők egyik legjobb centere, a Houston Rockets franchise történetének legnagyobb játékosa, Hakeem Olajuwon. Isten éltesse sokáig!

Keveseknek kell bemutatni az 1984-es draft 1/1-es választottját, a nigériai születésű "Akeemot", aki karrierje során kétszer lett bajnok (1994, 1995), mindkétszer a döntő legértékesebb játékosának választották, 1994-ben ráadásul az alapszakasz MVP-jének járó díjat is ő zsebelte be. Ebben a szezonban ő lett az év védőjátékosa is, ezzel a történelem egyetlen játékosa, aki a három díjat (a két MVP és a DPOY) egy évben tudta megszerezni.

12-szer volt ott az All-Star gálán (1985-90, 1992-97), hatszor volt az All-NBA első, három-három alkalommal pedig a második és a harmadik csapatban. 1993-ban is övé lett az év védője díj, ötször volt az év első, négyszer pedig a második védekezőcsapatának a tagja. Kétszer szedte ő a legtöbb pattanót (1989, 1990), háromszor pedig ő blokkolta a legtöbbet (1989-90, 1990-91, 1992-93) egy adott szezon folyamán.

34-es mezszámát természetesen visszavonultatta a Houston Rockets, de a Houston egyetem is. 3830 blokkja mind a mai napig a legtöbb az NBA történetében. 2008-ban beválasztották a Híresség Csarnokába!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus