58 éves Larry Legend

Larry Bird 1956. december 7-én született Indiana államban. Kisvárosban nevelkedett, és nem volt egyszerű gyerekkora - szülei elváltak középiskolás korában, édesapja öngyilkos is lett nem sokkal később. 1974-ben végzett, majd az Indiana egyetemre kezdett járni, de a hivatalos verzió szerint nem bírta megszokni a campust a kisvárosi élet után - mások szerint volt köze ennek csapattársaihoz is, akik közül néhányan, például Kent Benson nem fogadták túl szívélyesen -, így visszatért French Lickbe egy évre, 1975-ben pedig az Indiana State-n kezdte meg egyetemi tanulmányait.

A Sycamoresnál három kifejezetten jó szezont futott 1976-tól 1979-ig. Az első két idényben nem kerültek be az NCAA nagy tornájára annak ellenére sem, hogy Bird mindkét évben egészen kiválóan játszott, 30 pont, 11.5 pattanó és 4 gólpassz környékén átlagolt - első szezonjában még ennél is jobb volt. Ezt követően az 1978-as draft első körének 6. helyén kiválasztotta őt a Boston Celtics, de visszatért még egy évre az egyetemre. Ezt akkor még lehetett, nem sokkal később hozták meg a szabályt, amely megváltoztatta a draftra jelentkezők lehetőségeit, megtiltotta az NBA csapatoknak, hogy az előtt válasszanak ki valakit, hogy az illető egyáltalán készen állt volna aláírni, otthagyni az egyetemét - a szabályt Birdről nevezték el.

Sokkal szegényebbek lettünk volna egy legendás összecsapással, ha Bird úgy dönt, azonnal megkezdi NBA karrierjét, mivel 1979-ben az iskola fennállása során először bekerültek az NCAA nagy tornájára. Sikerrel vették az akadályokat egészen a döntőig, amikor azzal a Michigan State Spartansszal néztek farkasszemet, akiknek egy bizonyos Earvin "Magic" Johnson volt a vezérük - kettejük rivalizálása itt kezdődött, és folytatódott majd egy évtizeden keresztül az NBA-ben is. A találkozót az MSU nyerte, Bird azonban így is fényesen fejezte be egyetemi karrierjét, az iskola történetének legjobb idényével.

A döntő többi részét ezen a linken megnézhetitek!

Azonnal a bajnokesélyesek közé lépett vele a Celtics 1979/80-ban, az előző idényben elért 29-53-ról 61-21-re javult a mérlegük, és csak a Philadelphia Sixers tudta őket megállítani a keleti döntőben. Bird All-Star lett, az év újoncának is őt választották, sőt, azonnal helyet kapott az All-NBA első csapatban is. A következő idény előtt cserélt a Celtics Robert Parish-ért, kiválasztották a drafton Kevin McHale-t, így összeállt az a nagy hármas, amelyet a liga történetének legjobb triói között tartanak számon. 1980/81-ben ez azonnal bajnoki címet is ért - a Sixersnek 1-3-ról sikerült visszavágni a keleti döntőben, a Houston Rocketset pedig 4-2-vel verték a fináléban.

A Celtics 1980-81-es szezonjáról szóló videó többi részét itt eléritek!

1981/82-ben az All-Star gála legértékesebb játékosának járó díjat nyerte meg, ám ebben az évben a Philly megint legyőzte őket, ők jutottak be 4-3-mal a döntőbe, egy évvel később pedig a Milwaukee Bucks már a keleti elődöntőben megálljt parancsolt nekik, nem is akárhogyan: kisöpörték Birdéket. Az igazi aranykorszak azonban csak ezt követően jött el mind a Celticsnek, mind minden idők egyik legjobbjának. 1982-ben és '83-ban nemcsak csapatszinten, de egyénileg is "kikapott" Bird, mindkét évben ugyanis második lett az MVP választáson Moses Malone mögött.

1983/84-ben aztán fordult a kocka, Bird megnyerte az alapszakasz legjobbjának járó díjat, a Boston pedig újra a csúcsra jutott. Az alapszakaszt toronymagasan nyerték 62-20-szal, a keleti döntőben 4-1-gyel visszavágtak a Bucksnak az egy évvel korábbi sorozatért, a döntőben pedig a Los Angeles Lakersszel és Magic Johnsonnal néztek farkasszemet. 2-1-re vezetett már a Showtime Lakers, a negyedik meccsre azonban harcias kedvében állt fel a Celtics - ez volt az a meccs, amelyen valósággal ledózerolták Kurt Rambist, ami után komoly tömegjelenet alakult ki. A Boston nyert idegenben, kiegyenlítette a sorozatot, de a következő összecsapás sem volt könnyebb, az azóta "Heat Game" néven elhíresült ötödik mérkőzésen 37 fokban kellett játszania a csapatoknak. Azt a meccset is Birdék nyerték, végül 4-3-mal behúzta a bajnoki címet a Celtics, Bird pedig a döntő legértékesebb játékosának járó trófeát is bezsebelte.

Egy évvel később a Celtics újra megnyerte az alapszakaszt (63-19), Bird megint MVP lett, megint a Lakersszel kellett megmérkőzniük a fináléban, ekkor azonban 4-2-vel az aranysárga-lilák bizonyultak jobbnak. 1985/86-ban sem változott sokat a sorminta: 67-15-tel nyerte a Boston az alapszakaszt, Bird zsinórban harmadik MVP címét nyerte, összesen egy meccset buktak a döntő előtt a rájátszásban, a végső ütközetben pedig a Hakeem Olajuwon és Ralph Sampson vezette Houston Rockets-cel kellett megmérkőzniük. Sikerrel vették az akadályt, Bird pedig másodszor lett a finálé legértékesebb játékosa.

1986 nemcsak a bajnoki címről maradhat emlékezetes számára - a '86-os All-Star gálán rendezték meg először a tripladobóversenyt. Bird ebben az idényben, a következőben, és 1988-ban is megnyerte a számot, a verseny tehát minden idők (egyik) legjobb shooterének triplázásával indult.

Csapatszinten 1986 után viszont már csak lefelé vezetett az út. 1987-ben is bejutottak a döntőbe, ahol a Lakers 4-2-vel megverte őket - csakúgy, mint két évvel korábban -, és ez volt az utolsó idény, amikor Bird be tudta vinni csapatát a döntőbe. Egy évvel később a Detroit Pistons a keleti fináléban 4-2-vel verte őket - 1986/87-ben még harmadik, ebben az idényben pedig második volt Bird az MVP választáson -, innentől kezdve viszont egészségügyi problémái miatt már nagyon sokat kihagyott a legenda.

1988/89-ben mindössze hat mérkőzésen tudott pályára lépni, meg kellett műteni mindkét sarkát, mert csontkinövések voltak rajta. Ezt követően még 75 meccset játszott 1989/90-ben, de hátával is egyre több gondja volt, 1991/92-ben már csak 40 mérkőzés erejéig tudta felölteni a Cetlics-mezt. Ott volt az 1992-es olimpián a Dream Teamben, de 10 nappal az aranyérem megnyerése után, 1992. augusztus 18-án bejelentette, hogy befejezi játékospályafutását, visszavonul.

33-as mezszámát azonnal visszavonultatta a Celtics, 1998-ban egyénileg, 2010-ben pedig a Dream Team tagjaként lett a Hírességek Csarnokának tagja. Eddig felsorolt címei (3 bajnoki cím, 3 MVP, 2 döntő MVP, egy All-Star MVP trófea) mellett 12-szeres All-Star - csak 1988/89-ben nem volt ott, amikor 6 meccs után befejezte a szezont -, első 8 idényében az All-NBA első ötösébe került, 1989/90-ben a másodikba, háromszor pedig a második legjobb védekezőötösben is helyet kapott (1981/82 - 1983/84).

A liga történetének első játékosa volt, aki megcsinálta az 50-40-90-et - legalább 50% mezőnyből, legalább 40% hármasból, legalább 90% a büntetővonalról egy egész idényen keresztül -, ő kétszer is megtette ezt egymásután (1986/87, 1987/88). Karrierje végén, sérülései ellenére sem csökkentek drasztikusan számai - sőt, a pontszerzésen kívül mindenben hozni tudott olyan szintet, amit korábban is. Páyafutása során 24.3 pontot, kereken 10.0 pattanót, 6.3 gólpasszt és 1.7 labdaszerzést átlagolt, minden idők (egyik) legsokoldalúbb és legintelligensebb játékosaként vonult be a kosártörténelembe.

Visszavonulása után speciális segítőként dolgozott a Celticsnél. 1997-ben elfogadta az Indiana Pacers vezetőedzői posztját, ahol különösen sikeres volt. Rögtön 58-24-es mérleget produkált a csapattal, ami akkor a legjobb alapszakasteljesítményük volt azóta, hogy csatlakoztak az NBA-hez. A rájátszásban hét meccsre kényszerítették a későbbi bajnok, másodjára triplázó Chicago Bullst a keleti döntőben, ő pedig megnyerte az Év Edzőjének járó díjat. Ezt követően kétszer is megnyerték a Central divíziót, 2000-ben a döntőig meneteltek, ahol a Los Angeles Lakers volt az ellenfél, és a Bird ellen már-már szokásosnak mondható 4-2-vel nyertek Phil Jacksonék.

Hároméves szerződést írt alá eredetileg az Indianával, amit nem is hosszabbított meg, 2003-ban azonban visszatért a franchise-hoz, mint a csapat elnöke. Kifejezetten pofás együttest épített fel annak ellenére is, hogy a tehetséges keret a 2004-es Ron Artest - Ben Wallace verekedés után szinte teljesen szétesett. A 2011/12-es idény után neki ítélték oda az Év Vezetője trófeát - a liga történetének egyetlen olyan alakja, aki megnyerte az MVP címet, az Év edzője díjat és ezt az elismerést is. Év edzője és MVP sem volt soha senki, ő viszont megcsinálta a triplázást: a kosárlabda minden területén, játékosként, edzőként és vezetőként is a csúcsra jutott egyénileg. 2012-ben egészségügyi okokra hivatkozva lemondott, de egy évvel később visszavette helyét az elnöki pozícióban, jelenleg is ezt a posztot tölti be.