66 éves az ABA (egyik) legnagyobb legendája

66 esztendős lett az ABA történetének egyik legnagyobb játékosa, Artis Gilmore, a Bucks legendája, Sidney Moncrief pedig 58 éves.

1949. szeptember 21-én látta meg a napvilágot az ABA és a Kentucky Colonels egyik legnagyobb figurája, Artis Gilmore. Két évig egyetemi előkészítőre járt, majd két évet húzott le a Jacksonville egyetemen (1969-71). 1970-ben az NCAA nagy tornájának döntőjéig vezette csapatát, ahol ugyan kikaptak a UCLA Bruinstól, de Gilmore mély nyomokat hagyott az emberekben. A két idény alatt egyike lett annak az öt játékosnak az egyetemi kosárlabdázás történetében, akik teljes egyetemi karrierjük alatt 20 pont és 20 pattanó fölött átlagoltak - 22.7-es pattanóátlaga máig fennálló rekord az NCAA legmagasabb, Div. 1-es osztályában.

Az 1971-es NBA draft 7. körének 117. helyén vitte el a Chicago Bulls, de ekkor már tudható volt, hogy az ABA drafton lefoglalta játékjogát a Kentucky Colonels, akik rekord összegnek számító pénzt fizettek neki azonnal. Meg is érte a befektetés: első évében rögtön 23.8 pontot, 17.8 pattanót és 5.0 blokkot átlagolt 59.8%-os mezőnypontossággal - ez utóbbi kategóriában, illetve a pattanóknál ligaelső lett, így nem meglepő, hogy az Év Újonca díj mellett megnyerte az alapszakasz MVP címet is.

Az ABA-ban töltött öt szezonja maradéktalanul sikeres volt, hiszen általában 20-24 pontot mellet 15.5-18.5 pattanót tett a közösbe meccsenként. Négyszer nyerte meg a pattanókategóriát az öt év alatt, mind az ötször ott volt az All-Star gálán, az All-NBA első ötösében és az első idényt leszámítva az All-Defensive első ötösben is. 1973/74-ben az All-Star gála legértékesebb játékosa lett, az 1975-ös ABA rájátszásban pedig csapatával ért fel a csúcsra, bajnok lett a Kentuckyval, gyakorlatilag tehát mindent megnyert, amit meg lehetett.

Az 1976-os ABA-NBA összeolvadáskor a Colonels megszűnt, így a Chicago Bulls az ún. ABA dispersal drafton lefoglalta újra a játékjogát, ezúttal az 1/1-gyel. Átlagai főleg pattanózásban estek vissza, de meccsenként 18-23 pontot és 10-13 pattanót így is "bevállalt" a Bullsnál töltött hat idénye során és négyszer meghívták az NBA All-Star gálájára is. 1982 nyarán a San Antonio Spurshöz cserélték, ahol öt évet töltött el. Az első három szezonban tartotta átlagait és kétszer meg is hívták az All-Star gálára - utoljára a Spursnél töltött negyedik évében -, aztán elkezdett meredeken esni teljesítménye. 1987-ben visszacserélték a Bullshoz, ahonnan szezon közben a Bostonhoz került. 1988 nyarán befejezte NBA pályafutását, egy évet lehúzott még Olaszországban, majd visszavonult.

Játékos-pályafutása befejezését követően a Jacksonville-i közösségben folytatott aktív munkát, dolgozott például egykori egyetemén, illetve annak meccsein kommentátorként is. 2011-ben beválasztották a Hírességek Csarnokába. Chicagói utolsó két, illetve San Antonio-i első két idényében a liga legjobb mezőnyszázalékait produkálta, négy egymást követő szezonon keresztül, és egyébként is a hatékonyság mintapéldája volt az "A-Train" becenévre hallgató kosaras, hiszen NBA-s karrierátlaga 59.9% a mezőnykísérleteket tekintve, ez a valaha volt legjobb mutató a liga történetében.

 

A másik mai ünnepeltről, az 58 éves Sidney Moncriefről négy éve írtunk egy részletesebb beszámolót, ezen a linken elolvashatjátok azt újra! Isten éltesse mindkettejüket!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus