68 éve alapították a ligát

Jeles napot ünneplünk ma, ugyanis 68 esztendővel ezelőtt alapították az NBA-t - még Basketball Association of America néven. Június 6-a a Philadelphia Sixers és a Detroit Pistons számára pozitív, míg a Los Angeles Lakersnek csupa negatív élményt tartogatott eddig, ezekre tekintünk most vissza.

1946. június 6-án alapították a Basketball Association of Americát, a BAA-t, azaz az NBA elődjét - a National Basketball Association nevet három évvel később, 1949. augusztus 3-án vette fel a liga, miután magába olvasztotta az NBL-t. Az első bajnok a Philadelphia Warriors lett, miután a döntőben azt a Chicago Stagst verték 4-1 arányban, akik az elődöntőben az alapszakaszt utcahosszal nyerő Washington Capitolst múlták felül 4-2-re - a fővárosiak 49-11-gyel végeztek az élen, míg az alapszakasz-második Stags 39-22-vel.

Érdekesség, hogy akkor a hat csapatos PO első körében a két legjobb erőnyerő volt, de mögöttük a két leggyengébb játszott egymással (New York Knicks, Cleveland Rebels), a másik ágon pedig a 3. (Philadelphia) és a 4. (St.Louis Bombers). Az innen továbbjutók egymással mérkőztek, míg a Stags és a Capitols feszült egymásnak a másik elődöntőben, így alakult ki a finálé párosítása, merőben más volt még tehát, mint a mostani rendszer - a későbbi bajnok Warriors például 2-0-ra verte a Knickset az elődöntőben, míg a másik ágon hat meccsig húzódott a sorozat, ez is nagyban közrejátszhatott sikerükben.

 

A Los Angeles Lakers számára a legnegatívabb ez a nap. Az alapítás után 43 esztendővel, 1989-ben a döntő első meccsét rendezték az aranysárga-lilák és a Detroit Pistons között. A Lakers címvédőként ebben a rájátszásban 3-0-val söpörte a Portland TrailBlazerst, majd 4-0-val a Seattle Supersonicsot és a Phoenix Sunsot. 11 győztes meccs után kellett idegenben pályára lépniük, a Palace of Auburn Hills csarnokban, ahol a Detroit Pistons fogadta és verte meg őket 109-97 arányban. Mint ismeretes, ezt követően a Pistons kisöpörte a Lakerst - majd védte meg címét 1990-ben.

A további részeket ezen a linken végignézhetitek!

 

Hét esztendővel korábban, 1982-ben a Philadelphia Sixers fogadta ezen a napon a Lakerst, és 135-102 arányban múlták őket felül a nagydöntő ötödik mérkőzésén. A találkozó Kareem Abdul-Jabbar hat pontjáról marad emlékezetes, amely a legkevesebb, amit a centerlegenda karrierje során bármelyik rájátszásmeccsén dobott.

A további részeket ezen a linken végignézhetitek!

2001-ben ezen a napon kezdődött a döntő, amelyet megint a Philly és a Lakers vívott egymással. Másodjára fordult elő a liga történetében, hogy két ellenfél is 40 pontot ért el egy azon meccsen a döntőben, miután Allen Iverson 48, Shaquille O'Neal pedig 44 egységig jutott. Ezt a találkozót is a Sixers nyerte AI óriási estéjének köszönhetően 107-101 arányban, hosszabbításban, a Staples Centerben.

A további részeket ezen a linken végignézhetitek!

A két Sixers elleni sorozat azért nagyban különbözött a Pistons ellenitől, tekintve hogy 1982-ben és 2001-ben is a Lakers lett végül a bajnok, így a rossz június 6-ai eredmény ellenére sem bánkódhattak a végén a szimpatizánsok.

 

A Pistonshoz még egy fontos esemény tartozik ezzel a nappal kapcsolatban: 14 esztendővel ezelőtt nevezték ki Joe Dumarst a franchise elnökének. Az 1989-es, tehát az előbb felelevenített döntő MVP-je felemás vezetőségi karriert tudhatott magáénak, nagyon sok kérdőjeles, később kudarcként végződő döntéssel (Darko Milicic 1/2-n draftolása 2003-ban, Chauncey Billups elcserélése, majd a capspace Ben Gordonra és Charlie Villanuevára elköltése), ám 2003/04-re így is bajnoki címet elért együttest épített fel - amely a fináléban ki mást, mint a Lakerst verte. Nemrég mondott le, majdnem másfél évtizedig volt tehát az autóvárosiak vezetője.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus