75 éves a '60-as évek erőcsatára

75 esztendős a '60-as évek legjobb erőcsatára, Jerry Lucas, a liga első kosarának szerzője, Oscar Schectman pedig 96 éves lenne ma.

1940. március 30-án született a később legendás játékossá váló Jerry Lucas. Már a középiskolában is győztes mentalitása volt: 1956-ban és 1957-ben a Middletown High School nevű sulit vezetette két veretlen idényig, mindkettőben megnyerték az Ohio állami tornát is. Igazi legenda azonban nem itt, hanem az Ohio State egyetemen lett.

1959 és 1962 között három döntőig vezette azt a csapatot, amelyben többek között John Havlicek is ott volt. 1960-ban nyertek, a következő két esztendőben azonban kikaptak a döntőben a Cincinnatitől. 1960-ban és 1961-ben is ő lett a Final Four legkiemelkedőbb játékosa. 1960-ban Oscar Robertson mögött a második lett az Év Játékosa választáson, a következő két évben azonban ő nyerte meg ezt a címet. Közben 1960-ban olimpiai bajnok is lett többek között Robertson és Jerry West társaként. Minden idők egyik legjobb egyetemi játékosának tartják mind a mai napig, hiszen úgy átlagolt 20 pontot, hogy mindhárom évben övé volt a legjobb mezőnymutató az egész egyetemi mezőnyben, kétszer pedig a legtöbb pattanót is ő átlagolta.

Az 1962-es draft 1/6-os helyén vitte el a Cincinnati Royals, de csak egy év múlva, 1963-ban írt alá a csapattal. Azonnal bajnokesélyesnek kiáltották ki a Lucas mellett Robertsonnal, Wayne Embryvel és Jack Twymannel felálló gárdát - utóbbi hat, előbbi kettő pedig már 3-3-szoros All-Star volt, mire Lucas a ligába érkezett. Lucas lett az Év Újonca, de a PO-ban megsérült, így a keleti döntőt elvesztette a Royals a Boston Celtics ellen, és hiába a brutálisan jó névsor, többször nem tudtak már ilyen magasságokba kerülni csapatszinten.

Lucas egyénileg hozta magát - első hat idényében 18-22 pont és 18-22 pattanó között átlagolt, mind a hat szezonban All-Star volt, 1965-ben, második évében meg is nyerte az All-Star MVP-nek járó díjat. Háromszor volt az All-NBA első, kétszer pedig a második csapat tagja ebben a hat esztendőben. Voltak gondok térdével, ráadásul elég sikeres volt a kosárlabdán kívüli életben is, ezért 1969-ben, nem sokkal az idény kezdete után elcserélték a San Francisco Warriorshoz. Itt összeszedte magát, 1970/71-ben újra All-Star lett, mielőtt 1971-ben egy újabb csere útján a New York Knickshez került volna.

Az 1970-es bajnok cserének vitte el Willis Reed és Dave DeBusschere mögé, ám Reed sérülése miatt centerben kezdenie kellett. 1972-ben sikerült is bekerülniük újra a nagydöntőbe, de 5 meccsen kikaptak. 1973-ban aztán nem volt mese, Reed visszatért, Lucas miatt többet tudták pihentetni, így bár korábbi statisztikáitól messze elmaradt már ekkor (9.9 pont, 7.2 pattanó, 4.5 gólpassz), elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Knicks 1973-ban megszerezte második és mindmáig utolsó bajnoki címét. Ezzel az első amerikai kosaras lett, aki minden szinten felért a csúcsra - középiskolásként, egyetemistaként, olimpián és az NBA-ben is.

1974-ben Reeddel és DeBusschere-rel együtt vonult vissza, 1980-ban pedig Robertsonnal és Westtel együtt került be a Hírességek Csarnokába. Ez utóbbi trió 2010-ben az 1960-as olimpiai csapat tagjaként is Hall of Fame tag lett. Visszavonulásakor csak hárman szedtek nála több pattanót - Bill Russell, Wilt Chamberlain és Bob Pettit -, és az egyetlen olyan játékos volt, aki nem centerként tudott egy meccsen 40 pattanót is lekapni. Isten éltesse sokáig!

 

Egy másik híres játékos is ünnepelné ma születésnapját, Oscar Schectman azonban két éve, 2013. július 30-án elhunyt. Neki is van köze a New York Knickshez, hiszen mindössze egy évet töltött a ligában, azt is ennél a gárdánál. Neve azonban örökre összefonódik a ligával, hiszen a BAA első meccsén - az NBA elődje -, 1946. november 1-jén ő dobta az első kosarat.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus