80 éves lett Bill Russell

80. életévét tölti a mai napon minden idők egyik legjobb centere, az NBA legeredményesebb dinasztiájának alappillére, a liga és a Boston Celtics ikonja, Bill Russell. Isten éltesse!

Russell már az NBA-be érkezése előtt is szép sikereket ért el. 1953-tól 3 évig járt a USF-re (University of San Francisco): 1955-ben és 1956-ban bajnoki címet szerzett az együttessel 1995-ben ráadásul őt választották a Final Four legkiemelkedőbb játékosának is. Egyetemi karrierje alatt 20.7 pontot és 20.3 pattanót átlagolt, de érdekesség, hogy atlétikában is nagyon jól szerepelt. 50 másodpercen belül futotta a 400 métert (akkoriban 45 másodperc fölött volt a világcsúcs is), és a Track and Field News nevű magazin a világ hetedik legjobb magasugrójaként tartotta számon (206 centit is tudott, amikor a világcsúcs 212 centi volt).

A Harlem Globetrotters szeretett volna szerződést kötni vele, de a Globetrotters tulajdonosa a tárgyaláson tiszteletlenül bánt vele, emiatt elutasította őket, és jelentkezett az 1956-os draftra, ami nagyon kalandosra sikeredett szempontjából. A Boston Celtics a második legjobb mérleggel zárta az előző idényt (39-33), így viszont esélye sem volt Russellre - az ún. territorial draftjoggal Tom Heinsohnt választották. Minden idők talán legnagyobb vezetője, Red Auerbach tudta, hogy az első helyen választó Rochester Royalsnak nincs szüksége Russellre, ezért a második pickkel rendelkező St. Louis Hawksszal próbált üzletelni.

A Hawks az akkor hatszoros All-Star, később Hall of Fame-be választott centert, Ed Macauley-t kérte - aki egyébként is cserét kért, mert haza akart menni St.Louisba beteg fia miatt -, plusz azt a Cliff Hagant, aki az ezt megelőző három évben a seregben szolgált és soha nem játszott Bostonban, hiába draftolták. Auerbach hosszas gondolkodás után belement a cserébe, és mivel később Russell egyetemi csapattársát, KC Jonest is megkaparintották ezen a játékosbörzén, Heinsohnnal együtt három Hírességek Csarnokába választott játékossal erősödtek ezen a nyáron.

Még profi karrierje előtt ott volt az 1956-os Melbourne-i olimpián, ahol aranyérmet nyert az amerikai válogatottal.

Ligába kerülését követően azonnal berobbant Russell, aki ugyan Heinsohn miatt nem lett még az év újonca sem 1956-57-ben, de bajnok igen - "híres cserepartnerüket", a Bob Pettit vezette St.Louis Hawkst verték a döntőben, hét meccsen, az utolsó ütközetben duplahosszabbítás után. Egy évre rá Russell már a liga legértékesebb játékosa lett, az All-Star gálára is meghívták, ebben az esztendőben azonban pont a bajnoki cím nem jött össze. Ezúttal kikaptak a Hawkstól a döntőben, miután Russell a harmadik összecsapáson megsérült, és nem tudott pályára lépni a továbbiakban.

Ami viszont ezután következett, az a megismételhetetlen legenda. Zsinórban 8 bajnoki címet nyert a Celtics nagyban Russell védőmunkájának köszönhetően. Még négyszer lett a liga MVP-je (1960/61, 1961/62, 1962/63, 1964/65), minden évben ott volt az All-Star gálán, 1962/63-ban pedig az All-Star meccs legjobbjának is megválasztották.

1966-ban Auerbach visszavonult az edzősködéstől, helyét pedig Russell vette át - ezzel ő lett az első afroamerikai vezetőedző a ligában -, miközben játékosként is folytatta pályafutását. Első ilyen szezonja nem jött össze, a Wilt Chamberlain vezette Philadelphia 76ers átgázolt rajtuk a keleti döntőben (4-1). Egy évvel később visszavágtak a Sixersnek, majd a döntőben a Los Angeles Lakerst verték, visszahódította tehát a trófeát a Boston. 1968/69-ban, utolsó szezonjában egy gyengébb alapszakasz ellenére is újra döntőbe jutottak, ahol a sokkal esélyesebbnek tartott Lakerst újra megverték.

A sikert követően a center azonnal visszavonult az aktív kosárlabdázástól. Próbálkozott még vezetőedzőként a Seattle SuperSonicsnál (1973-77) és a Sacramento Kingsnél is (1987-87), de egyik időszak sem volt túl sikeres - a Sonicsot azért bevezette a rájátszásba, a franchise fennállása során először.

13 éves pályafutása alatt 11 bajnoki címet és 5 MVP-díjat gyűjtött be, miközben 12-szer hívták meg az All-Star gálára, és 11-szer volt az All-NBA első vagy második csapatának a tagja - 8-szor a másodikban kapott helyet, 3-szor pedig az elsőben. Karrierje utolsó évében, 1968/69-ben vezették be az All-NBA védekező ötösöket, és még 35 évesen is az első csapatban kapott helyet. 5-ször lett a liga legjobb lepattanózója, és meccsenként 22.5 pattanós átlaggal fejezte be páratlan karrierjét.

6-os mezszámát 1972-ben vonultatta vissza a Celtics, három évvel később pedig a Hírességek Csarnokának is a tagja lett. 2006-ban, az Egyetemi Hírességek Csarnokába is beválasztották: John Wooden, Dr. James Naismith, Oscar Robertson és Dean Smith mellett ő volt az ötödik a legelsőként beválogatottak listáján. 2007-ben ugyanígy az első körben került be a FIBA Hall of Fame-be, 2009 februárja óta pedig az ő nevét viseli a döntő MVP-jének járó díj. Isten éltesse!

Legnagyobb csatáit természetesen a kor támadásban legjobb centere, Wilt Chamberlain ellen vívta:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus