A bajnok és az első zsákoló győztese
78. születésnapját ünnepli minden idők legsikeresebb NBA játékosa, a Boston Celtics legendás centere, Bill Russell. Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a 60-as években uralkodó Celtics legnagyobb játékosáról és a statisztikák még csak nem is adják vissza teljesen azt, mekkora hatással volt ő abban az időben a kosárlabdára. 13 szezonjából 11-ben bajnoki címet nyert, kettőben ráadásul játékosedzőként diadalmaskodott. Ez a 11 végső siker holtversenyben a legtöbb az összes amerikai major sportot figyelembe véve, amit egy játékos tudott nyerni (a másik ilyen delikvens Henri Richard, aki a Montreal Canadiens színeiben nyert ennyi bajnoki címet). Egyetlen egyszer szenvedett igazi vereséget, 1967-ben, mivel az 1958-as döntőn megsérült, így a harmadik találkozótól kezdve nem lépett pályára.
22.5 lepattanós karrierátlaga a mai ember számára szinte felfoghatatlan, de jól mutatja, hogy abban az időben egy-egy kiemelkedő center mennyire dominálta a játékot. Egyike annak a két játékosnak, akiknek sikerült egy meccsen 50 lepattanót szerezniük (a másik Wilt Chamberlain). Sajnos a blokkstatisztikát az ő korában még nem vezették, pedig minden idők egyik, ha nem a legjobb blokkolójaként tartják számon. Akit nem sikerült prakkerolnia, azokat is olyan helyzetbe hozta, hogy még véletlenül se úgy dobják el a labdát, ahogy azt szeretnék, a legnagyobb befolyása neki volt a festéken belüli történésekre akkor és azóta sem bukkant fel még egy ekkora defenzív guru.
Kétszeres NCAA bajnok a San Fransisco Egyetem csapatával 1955-ben és 1956-ban, ráadásul nem csak a kosárlabdában, hanem az atlétikában is jeleskedett ekkor, 1956-ban a Track and Field News a hetedik legjobb magasugrónak tartotta a világon! Az 1956-os drafton mindössze második helyen kelt el annak ellenére, hogy 20 pont és 20 pattanó fölött átlagolt az egyetemi karrierjét tekintve, de a Rochester Royalsnak nem volt szüksége magasemberre, így a St. Louis Hawks választotta ki. Red Auerbach, a Boston Celtics edzője már régóta fente rá a fogát, így odaadta érte a hatszoros All-star centerét, az eredetileg St.Louis-i születésű Ed Macauley-t és egy három évig a seregben szolgáló kosarast, Cliff Hagant, így végül a Bostonnál kötött ki Russell. Még NBA karrierje kezdete előtt részt vett a Melbourne-i olimpián, ahol természetesen aranyérmet nyert.
A korábban említett Wilt Chamberlainnel annak 1959-es megjelenése után az NBA történetének egyik legnagyobb párharcát vívták egész karrierjük során és az egyéni statisztikák ellenére ebből rendszerint Russell jött ki jobban. 1966-ban vette át a visszavonuló Red Auerbach helyét a Boston kispadján, ezzel az NBA első afroamerikai trénere lett. Első évében ugyan nem tudott sikeres lenni, de a következő két bajnokságot megnyerték, ő pedig visszavonult, mint játékos. Az 1968-as rájátszás keleti döntőjében is beírták magukat a történelem könyvekbe: elsőként ők fordítottak 3-1-es hátrányból, természetesen Chamberlain Philadelphiáját verték ki. Hatos számú mezét 1972-ben vonultatta vissza a Celtics, a Hírességek Csarnokába pedig 1975-ben került be. 2006-ban az akkor megalapított Egyetemi Hírességek Csarnokába is beválasztották rögtön az első válogatás során John Woodennel, Oscar Robertsonnal, Dean Smith-szel és Dr. James Naismith-szel együtt. 2009 óta a döntő MVP-jének járó díj is az ő nevét viseli. Isten éltesse!
Van egy másik nagy nevű ünnepeltünk is a mai nap folyamán: Larry Nance, aki 53. születésnapját ünnepli ma. Russellhez hasonlóan kiegyensúlyozott karriert tudhat maga mögött, igaz, más szinten. Mind a 11 szezonjában 16 pont és 8 pattanó fölött átlagolt és ő is a védekezéséről volt híres. Az általában erőcsatárként használt magasember visszavonulásakor a legtöbb blokkolt dobást jegyezte a centereken kívül. Háromszoros All-star, egyszer a Phoenix Suns, majd cseréjét követően kétszer a Cleveland Cavaliers színeiben. Egyszer a liga legjobban védekező ötösébe is bekerült, kétszer pedig a második ötösbe. Érdekesség, hogy az a csere, amelyben áttette székhelyét Ohióba, végül mindkét csapat számára gyümölcsözően alakult. Nance nagyon hatékony párost alkotott Brad Daugherty-vel, amíg egészségesek tudtak maradni mindketten és a Cavs elég komoly játékerőt képviselt a 80-as évek végén, míg az érte Arizonába érkező Kevin Johnsont és Dan Majerlét kevésbé kell bemutatni, a 90-es évek elején majdnem csúcsra jutó Suns alapemberei voltak mindketten.
Nance viszont nem a csapatsikerek vagy a statisztikák miatt híres: ő volt az első, 1984-ben megrendezett zsákolóverseny győztese. Nem kisebb neveket vert meg, mint Dominique Wilkins, Clyde Drexler vagy maga a nagy Dr J, Julius Erving. Mai visszajátszásunk végén több, mint egy órában megtekinthetitek ezt a versenyt. Isten éltesse őt is!