A legnagyobb Team USA blama az olimpiákon

1992 óta, tehát mióta a profik is részt vehetnek az olimpiákon, összesen egyszer fordult elő, hogy az ötkarikás játékokon a férfi kosártornát nem az amerikai válogatott nyerte meg. 2004-ben, Athénban az argentin válogatott jutott fel a csúcsra, méghozzá úgy, hogy pontosan 10 évvel ezelőtt a Team USA-t verték az elődöntőben. Erre tekintünk most vissza az előzményekkel és a teljes meccsel.

Bár az amerikai válogatott összetételre egyáltalán nem volt gyenge, hiszen Larry Brown volt a szövetségi kapitány - segédedzőként ott volt Gregg Popovich is a kispadon - , a keretet pedig Allen Iverson, Stephon Marbury, Dwyane Wade, Richard Jefferson, Shawn Marion, Carmelo Anthony, LeBron James, Lamar Odom, Carlos Boozer, Emeka Okafor, Amare Stoudemire és Tim Duncan alkották, az már a csoportmeccsek során nyilvánvalóvá vált, hogy nincs éppen minden rendben a csapattal.

A B csoportban rögtön egy 19 pontos zakóval kezdtek Puerto Rico ellen (73-92), majd alig verték meg Görögországot (77-71). Ausztrália ellen egy viszonylag magabiztos siker érkezett (89-79), de a litvánok megint túl nagy falatnak bizonyultak (94-90). Angolát ugyan elintézték (89-53), de így is csak a csoport negyedik helyén végeztek 3-2-es mérleggel. A másik csoport első helyén 5-0-lal végző Spanyolország ellen kellett így kezdeniük a negyeddöntőben, és újra felcsillant a remény, hogy azért az aranyéremmel nem lesz gondjuk, 102-94-re győztek.

Az elődöntőbeli ellenfelüknek, az argentinoknak sem volt makulátlan útjuk a legjobb 4-ig - a spanyolok (76-87) mellett az olaszoktól (75-76) is kikaptak, egyetlen ponttal verték csupán a csúnyán leégő szerbeket (83-82) és mindössze négy ponttal Új-Zélandot (98-94). Az is igaz, hogy a hatalmas meglepetésre továbblépő Kínát nagyon megverték (82-57), de így is csak harmadikok lettek, ők is 3-2-vel zárták a csoportkört, akárcsak az amerikaiak. A negyeddöntőben egy nagyon kevés pontos meccsen diadalmaskodtak Görögország ellen (69-64).

Ezt követően jött el az olimpiai elődöntő a két együttes között, 2004. augusztus 27-én, amelyet most teljes egészében megnézhettek:

Az argentinok nemcsak erre a mérkőzésre, de a döntőre is felszívták magukat, visszavágtak a csoportmeccsek utolsó fordulójában őket egy ponttal legyőző olaszoknak, és 84-69-re, magabiztosan nyerték a finálét. Ezzel ők az egyetlen csapat, amely úgy nyert olimpiai bajnoki címet, hogy a Team USA a profikkal volt ott a tornán.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus