A Philly és a Boston rivalizálásának egyik klasszikusa

A két város a Bill Russell - Wilt Chamberlain csaták óta volt riválisa egymásnak - igaz, Philadelphiából a '60-as évek elején elköltözött a Warriors San Franciscóba, nem maradtak azonban NBA csapat nélkül, mivel ugyanabban az esztendőben költöztették át hozzájuk a Syracuse Nationalst, így 1963 óta a Philadelphia 76ers névű franchise működik a városban.

Az 1982-es párharc előéletéhez tartozik, hogy két évvel korábban már találkozott egymással a két csapat, akkor is a keleti döntőben. A Sixers nem sokat változott két év alatt, hiszen a húzónevek közül Andrew Toney-t leszámítva már mindenki ott volt 80-ban is (Julius Irving, Maurice Cheeks, Bobby Jones, Darryl Dawkins, Caldwell Jones), Mike Bibby édesapján, Henry Bibbyn kívül pedig nem nagyon volt nagyobb távozójuk ebben a két idényben. A túloldalon azért jóval nagyobb volt az átalakulás, hiszen az 1980-ban még újonc Larry Bird mellett több játékos is ott volt már a későbbi legendás gárdából, Kevin McHale, Robert Parish és Danny Ainge azonban még nem.

Az első négy meccs után úgy tűnt, hogy megismétlődhet a Philly 1980-as, 4-1-es sikere, ugyanis 3-1-re vezettek a címvédő ellen, pedig pályahátrányból kezdték a csatát - a Celtics nyerte a bajnokságot 1981-ben, és keleten első kiemeltek voltak ebben az évben is, míg a Sixers csak harmadik. Az ötödik mérkőzésen könnyedén nyert a Boston hazai pályán, a hatodikon pedig viszonylag simán idegenben is. Ezt követte a hetedik mérkőzés, amelyet a Boston Gardenben játszottak, és amelyen a pályaelőnyt visszaszerző, otthon játszó, első kiemelt bajnok volt az esélyes. Lássuk, mi történt a meccsen, jöjjön az egész mérkőzés felvétele:

A 120-106-ra megnyert meccs azt jelentette a Sixers számára, hogy bejutottak az NBA döntőjébe. Ebben az esztendőben még 4-2 arányban kikaptak a Los Angeles Lakerstől, egy év múlva azonban, a legértékesebb játékosnak - döntőben és alapszakaszban egyaránt - megválasztott Moses Malone-nal kiegészülve végigsöpörtek a ligán, és 4-0-lal vágtak vissza az aranysárga-liláknak a fináléban. A Bostonnak a '83-as PO, míg a Sixersnek a '84-es nem jött össze - utóbbi alkalommal a Celtics húzta be a végső sikert is, ők 4-3-ra verték a Lakerst a döntőben.

A visszavágóra 1985-ig kellett várni, amikor a keleti döntőt megint ez a két együttes vívta. A Celticsnél az 1978/79-es idény Finals MVP-je, Dennis Johnson volt a legnagyobb új név, míg a túloldalon az időközben draftolt Charles Barkley. A Boston ezúttal nem kegyelmezett címvédőként, 4-1-gyel mentek át a Phillyn, viszont a döntőben ezúttal útjukat állta a Lakers 4-2-es összesítéssel. Ebben az idényben, de még az alapszakaszban volt a híres Bird - Erving verekedés is, mikor minden idők legjobb shooterét Barkley és Malone hátulról fogták le, amíg Dr. J elölről ütötte.

A Sixersnek innen már csak lefelé vezetett az út, hiszen 1986-ban a második (4-3), 1987-ben pedig az első körben (3-2) kaptak ki a Milwaukee Buckstól, utóbbi után Erving vissza is vonult, ezzel pedig "hivatalosan" is lezárult a Sixers aranykorszaka. Barkley vezetésével még háromszor bejutottak a rájátszásba, a következő 4 éven belül, de két második kör volt a legjobb eredményük, és mindkétszer simán, 4-1-re kaptak ki a Chicago Bulls ellen, 1991 után pedig egészen 1999-ig kellett várni, mire újra rájátszásba jutottak, már az Allen Iverson-féle brigáddal.

A Boston 1986-ban nyert, egy évre rá pedig megint vesztett egy döntőt, de a korszak egyértelműen legmeghatározóbb csapata volt a Showtime Lakers mellett.