A végső búcsú Chicagótól

Holnap ünnepli 50. születésnapját a kosárlabdázás történetének legnagyobb ikonja, a Chicago Bulls és az egész NBA legendája, Michael Jordan. A nagy dátum előtt utolsóként jöjjön a végső zárás - a harmadik visszatérés, ezúttal a Washington Wizards színeiben, és a búcsú a Bulls-drukkerektől, az utolsó meccs a United Centerben.

Jordan 1999-es visszavonulása sem tartott sokáig, majdnem napra pontosan egy évvel később, 2000. január 19-én bejelentették, hogy visszatér az NBA-be, ezúttal mint a Washington Wizards társtulajdonosa és elnöke - mindenben ő mondta ki a végső szót lényegében, az edzőkérdéstől kezdve a cseréken át a draftig. Másfél évvel később, 2001 nyarán döntött úgy, hogy a pályákra is visszatér, még játszani akart. Bár összességében a közelébe sem tudott kerülni annak a szintnek, amit korábban képviselt, így is 22.9 pontos, 5.7 pattanós és 5.2 gólpasszos átlagot produkált első évében, 39-40 évesen is képes volt a meccsenkénti 20-as átlagra.

A 2002-2003-as szezonban már lehetett tudni, hogy ezúttal tényleg itt a vége, és az idény végén úgy vonul vissza, hogy ezúttal sem önmagában, sem másban nem maradhat kérdőjel, itt volt az ideje abbahagynia. Ennek megfelelően a szezon jelentős része az ő ünnepléséről szólt. Beválasztották a 2003-as All-Star gálára, ahol Tracy McGrady és Allen Iverson is felajánlotta neki, hogy legyen a helyén kezdőjátékos Jordan, de egyiket sem fogadta el, végül Vince Carter hasonló felajánlására már igent mondott. Az alapszakasz végén Miamiben is visszavonultatták a 23-as mezt úgy, hogy egyetlen percet sem lépett pályára Heat mezben. Április 16-án, Philadelphiában a kutyát nem érdekelte, hogy a Sixers tönkreverte a Wizardsot, mindenki MJ utolsó mozzanataira volt kíváncsi.

Mostani videónk azonban nem ezekről a találkozókról szól, hanem Jordan utolsó Chicagóban lejátszott meccséről 2003. január 24-én. Négyperces standing ovationt kapott a bemutatásnál a Bulls franchise-t az NBA aranyoldalaira beíró, ezen az estén az ellenfélnél pályára lépő ikon, ő pedig 11 ponttal, 5 pattanóval és 3 gólpasszal zárta le végleg pályafutása United Centerben írott részét. Jó szórakozást a majdnem két órás meccshez!

A meccs többi részét ezen a linken megtaláljátok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus