Aki még Abdul-Jabbart is lehagyta

Tegnap volt 18 esztendeje, hogy a jelenleg 60 esztendős Robert Parish lehagyta Kareem Abdul-Jabbart az alapszakaszmeccsek számában, és ő lett az NBA csúcstartója. Ennek alkalmából elevenítjük fel pályafutását.

Robert Parish-t mindig is a háttérben dolgozó, a csillogást csapattársainak átengedő játékosként tartották számon. "A hallgatag, csendben munkálkodó nagyember" imázsát csak erősítette beceneve, a Chief (Törzsfőnök). A nevet egy irodalmi szereplő után kapta – Ken Kesey híres regényében (Száll a kakukk fészkére) a hallgatagsága miatt elmegyógyintézetbe kerülő nagyerejű, de a szabályokat soha át nem hágó, sztoikus nyugalmú indián óriást becézték így, aki úgymond tudta, hol a helye. A legenda szerint bostoni csapattársa, Cedric Maxwell akasztotta rá becenevét.

Parish, főleg bostoni éveiben, nagyon is megfelelt a "jó fekete" félig-meddig elvárt ideáljának. A csapatot Larry Bird és Kevin McHale vezette, Parish feltűnés nélkül végezte dolgát. Kedvelte is a bostoni közönség – ami nagy szó, mert annak idején Bill Russellnek 11 bajnoki cím is kevés volt, hogy teljesen elfogadtassa magát a bostoni, ír származású közönséggel, és a 80-as évek idején a színesbőrű sztárokkal (Magic Johnson, James Worthy, Kareem Abdul-Jabbar) és kiegészítő emberekkel felálló Lakerst komoly rasszista felhangok kísérték bostoni fellépéseik alkalmával.

Parish, kiváló játéka mellett (amelyet kilenc All-Star fellépéssel ismertek el!) hallgatagságával, visszafogottságával sokat tett azért, hogy a bostoni közönség jobban elfogadja a színesbőrű játékosokat. 1986-ban talán még Red Auerbach sem vállalta volna be enélkül, hogy ledraftolja a végül tragikus véget ért Len Biast, és talán Paul Pierce sem lenne ma klublegenda.

Az 1953-ban, Louisanában született center 23 évesen, 1976-ban került az NBA-be. Első éveiben, a Golden State Warriors színeiben sem teljesített rosszul, hiszen masszív dupla-duplákat átlagolt, valami azonban hiányzott ahhoz, hogy a liga egyik kiemelkedő centere legyen – mint később kiderült, egy olyan csapat, amely maximálisan kihasználja a képességeit. Parish remek csuklója (pályafutása során 72% felett büntetőzött, mezőnymutatója közel 54%!) nem igazán érvényesült itt, és hiába pattanózott és védekezett elsőrangúan, mindez nem tűnt ki egy gyenge csapat játékából. (Bostonban később megszokott volt, hogy Parish felér a lerohanásokkal és mutatós zsákolásokkal fejezi be azokat, óriási ívben elengedett tempódobásai pedig védjegyévé váltak.)

Később bostoni csapattársa, az NBA történetének egyik legjobb centere, Bill Walton azt mondta róla: ő a liga addigi történetének legjobban dobó nagyembere.

1980 karrierjének fordulópontja. Ebben az évben a Boston Celtics szerezte meg a első választás jogát a drafton, és Joe Barry Carrollt vihették volna el, akit óriási tehetségnek tartottak. Red Auerbach azonban nem lett volna Red Auerbach, ha nem talál ki valami még jobbat. A Boston Celtics sikereinek megalapozója egyrészt úgy ítélte meg, hogy Carroll nem akkora faktor, mint sokan gondolják (egyébként erőcsatár-center átmenet volt), másrészt a nyáron váratlanul visszavonult a Celtics remek, 32. életévében járó centere, a nyolcszoros All-Star Dave Cowens. Ezért Auerbach nyélbe ütötte az évszázad egyik legnagyobb bizniszét: az első (és a 13.) választás jogáért megszerezte a roppant megbízható Parish-t, és megkapta a harmadik választás jogát, amivel draftolta Kevin McHale-t – azt a McHale-t, aki a következő évtizedben az NBA legképzettebb, páratlan lábmunkával rendelkező erőcsatárának bizonyult. No meg tökéletes fitnek Robert Parish és Larry Bird mellé/közé.

(Red Auerbach döntését később fényesen igazolta nem csak Parish és McHale kiváló, hanem Carroll félresiklott karrierje is.)

A center rögtön első bostoni évében bajnoki címet nyert – már ekkor visszahozta az árát, hiszen a nagydöntőben kullancsként tapadt a Houston Rockets ászára, Moses Malone-ra, ezzel húzva ki az ellenfél méregfogát. Az 1981-est még további két bajnokság követett (1984, 1986), ezen kívül ugye 9 All-Star meghívás – az utolsót 38. évében, 1991-ben kapta! 1991-92-ben lépte át a 20 000 pontos álomhatárt. A régi játékostársak (Danny Ainge, Larry Bird, Kevin McHale) idővel fokozatosan kikoptak mellőle, ugyanakkor közelről élhette meg Reggie Lewis felemelkedését és 1993-as tragikus halálát – majd 1994-ben, 41 évesen távozott Bostonból, ahol később visszavonultatták 00-s mezét.

Azért nem szinte azonnal, mert túl a negyedik X-en Robert Parish úgy gondolta, hogy érez még magában erőt arra, hogy megdöntse Kareem Abdul-Jabbar 1989-ben felállított 1560 darabos alapszakaszmeccs-rekordját – így aktív maradt. Ami persze lényegesebb, a Charlotte Hornets gárdája is látott fantáziát a rutinos centerben, így 1994 és 1996 között itt játszott. Kései utódjához, Dikembe Mutombóhoz hasonlóan már csak jobbára a kispadról szállt be, azonban például az 1995-96-os évadban, a 42. évén túl még 34 meccsen kezdőként futott ki a parkettre! A várva várt pillanat 1996. április 6-án jött el: Clevelandben a Cavaliers elleni összecsapáson 1561. alkalommal lépett pályára, és ezzel megdöntötte Jabbar csúcsát. 1996-ban, az NBA alapításának 50 éves évfordulóján beválasztották az NBA történetének 50 legjobb játékosa közé.

Szép befejezés, gondolhatnánk - de Parishnek még nem itt volt a vége, hiszen 1996 őszén 1 évre leszerződött a Chicago Bullshoz. Itt már tényleg csak pillanatokra került pályára, azonban 11 évvel utolsó bajnoki címe után, 1997 júniusában ismét bajnokságot ünnepelhetett Jordannel és Pippennel.

Szintén 11 évvel korábban, az 1986-os playoff első körében Michael Jordan a Boston elleni párharc második meccsén 69 pontot szórt, ami máig fennálló rekord a rájátszások történetében – 1997-ben az akkor pályára lépők közül már csak ketten, Jordan és Parish voltak aktívak…

Parish 1997. augusztus 25-én rá jellemző módon, csendesen hozta a világ tudomására: befejezi. Egy tévéinterjúban egy kérdésre válaszolva annyit mondott: ’Azt hiszem, itt az idő. A szívem legmélyén tudom, hogy itt az ideje befejezni.’ 1998-ban, kevesebb, mint egy évvel visszavonulása után egy Boston Celtics-Indiana Pacers mérkőzésre időzítették mezének plafonra húzását - így egykori bajtársa, akkor éppen az Indiana Pacerst edző Larry Bird is ott lehetett.

Szerencsére Springfieldben is hamar találtak neki helyet: 2003 óta a Hall of Fame tagja.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus