Aki Phil Jackson eszébe jut Steph Curryről

Ma ünnepli 47. születésnapját az LSU egykori sztárja, a nemrég Steph Curryhez hasonlított Mahmoud Abdul-Rauf.

Az 1969. mácius 9-én, Chris Jackson néven született játékos az LSU egyetem hatalmas sztárja volt 1988 és 1990 között. Rögtön a harmadik meccsén 48 pontot dobott újonc idényében, majd előbb felállította (53), később pedig megdöntötte (55) az elsőéves rekordot az egyetemen, utóbbi alkalmával 10 hárompontost dobott - ne feledjük, az 1980-as évek végén, amikor a tripladobás a közelében nem volt a mai szintnek mennyiségben (sem).

965 pontja és 30.2 pontos átlaga is újoncrekord az egész NCAA-ben, nem véletlen, hogy megkapta a SEC legjobb játékosának járó díjat, illetve az All-American első csapatába választották.

Második idényében egy csapatba került Shaquille O'Neallel, és bár 27.8 pontra esett vissza teljesítménye, megint ő lett a SEC legjobb játékosa, és újfent All-American első csapatba került - újra volt egy 10 triplás meccse is. Sem SEC konferencia-tornát nem nyertek azonban, sem az NCAA tornán nem jutott sokáig a csapat, már a második körben kiestek a Georgia Tech ellen:

Jackson úgy döntött, hogy jelentkezik a draftra, és az 1990-es játékosbörze első körének 3. helyén el is vitte őt a Denver Nuggets, ahol 6 szezont húzott le. Első két szezonjában sem volt rossz, de az igazi áttörésre 1992/93-ig kellett várni - ekkor 19 percről 33.5 percre ugrott játékideje, pontátlaga pedig 10.3-ról 19.2-re, többek között ennek köszönhetően ő lett az év legtöbbet fejlődött játékosa.

A következő négy szezonban is tartotta nagyjából statisztikáit, ráadásul minden idők egyik legjobb büntetőzője volt - kétszer nyerte a kategóriát, Denverben 91.7%-kal dobta az egypontosokat, teljes NBA-karrierje során pedig 90.5%-kal. 1993/94-es 95.63%-os mutatója minden idők harmadik legjobb teljesítménye Calvin Murphy (1980/81, 95.81%) és Jose Calderon (2008/09, 98.05%) mögött.

Karriercsúcsát 1995 decemberében, a Utah Jazz ellen dobta, 51 pontot szórt John Stockton arcába 17/27-es mezőny-, 9/14-es tripla, illetve 8/8-as büntetőmutatóval.

Nem erről maradt azonban igazán emlékezetes. 1991-ben tért át az iszlámra, 1993-ban pedig felvette a Mahmoud Abdul-Rauf nevet. Vallása miatt egy idő után egyszerűen nem állt fel, amikor a mérkőzések előtt lejátszották a himnuszt, ami miatt 1996 márciusában el is tiltotta őt egy meccsre David Stern. 1993-ban úgy volt ott a zsákolóversenyen, hogy egyetlen egyszer sem zsákolt addig profi pályafutása alatt - a Nuggets akkori GM-je, Bernie Bickerstaff kampányolt érte videófelvételekkel. Kár volt, mert a 6 fős mezőnyből az 5. lett.

17 évesen, a középiskola negyedik osztályában fedezték fel nála, hogy Tourette-szindrómás (a kényszercselekvéssel járó betegség egy kevésbé súlyos változatában szenvedett), ezért speciális osztályba került - ezzel együtt tudott kifejezetten parádésan játszani az egyetemen, majd később megállta helyét a profiknál is.

1996 júniuásban a litván legendára, Sarunas Marciulionisra és egy 1996-os második körösre cserélték a Sacramento Kingshez, de csökkent szerepe és teljesítménye is. 1998 nyarán a török Fenerbahcét választotta két évre 3.4 millió dollárért, de még az első idénye közben visszavonult, mondván elvesztette érdeklődését a játék iránt. 2000/01-ben visszatért még a ligába a Vancouver Grizzlies színeiben, de ez volt a búcsúja az NBA-től. 2003 után megfordult Oroszországban, Olaszországban, Görögországban, Szaud-Arábiában és legutóbb 2009 és 2011 között Japánban, 5 éve fejezte be mindössze profi karrierjét.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus