Az 1993-as MVP - Charles Barkley

22 esztendővel ezelőtt választották az 1992/93-as idény MVP-jének a Phoenix Sunshoz egy évvel korábban cserélt Charles Barkley-t.

1992 nyarán Jeff Hornacekért, Andrew Langért és Tim Perryért cserélték Charles Barkley-t a Philadelphia Sixerstől a Phoenix Sunshoz. Barkley azonnal letette névjegyét új csapatában is, hiszen 76 meccsen 25.6 pontot, 12.2 pattanót és 5.1 gólpasszt átlagolt. Ez egyébként nem volt kirívóan jó szezonja egyéni statisztikákban, de a Suns 62-20-szal megnyerte a teljes alapszakaszt, így megválasztották az MVP-nek.

Mint ismert, a Phoenix végül döntőbe is jutott ebben az idényben. A PO első körében a Los Angeles Lakerst verték 3-2-re, majd jött a második körben a San Antonio Spurs, Barkley pedig a PO-ban is brutális teljesítményeket nyújtott. A Spurs elleni hatodik találkozón 28 pontja és 21 pattanója mellett a győztes dobás is az övé volt:

Ezzel nyert 102-100-ra a Suns és jutott be a nyugati döntőbe, ahol a Seattle Supersonics volt az ellenfelük. Gary Paytonék ellen hetedik meccsre került a sor, ahol Barkley újra villant, 44 pontjával és 24 pattanójával elévülhetetlen érdemei voltak a 123-110-es arizonai sikerben.

A döntő aztán hidegzuhanyként indult a Phoenix számára, mindkét hazai meccsüket elvesztették - köztük a második összecsapást 111-108-ra, amelyen Barkley és Michael Jordan is 42 pontig jutott.

Chicagóban aztán pont azon a meccsen veszített a Suns, amelyen Barkley 32 pontos, 12 pattanós, 10 gólpasszos tripla-duplát ért el...

... viszont a másik két találkozót elvitte a Phoenix, így visszamehettek saját pályájukra - igaz, ott a hatodik meccsen kikaptak 99-98-ra, így elvesztették a nagydöntőt. Mindettől függetlenül örökké emlékezetes szezon marad ez Barkley és a szurkolói számára is.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus