Blake Griffin 26 éves

26. születésnapját ünnepli ma a Los Angeles Clippers sztárja, Blake Griffin. 8 esztendővel ezelőtt Kobe Bryant 65 pontot szórt a Blazersnek.

26. születésnapját ünnepli a Los Angeles Clippers egyik sztárja, Blake Griffin. Pályafutása korábbi szakaiszról írtunk már tavaly is - a helyzet azóta sem sokat változott. A fejlődés jelei néha egyértelműen látszódnak rajta, majd mintha ezek eltűnnének, újra az a játékos lesz, aki például védekezésben jóval kevésbé teszi oda magát, mint kellene. Az előző idénye után kérdés volt, hogy be tud-e lépni a legnagyobb sztárok körébe, de nem előre tett további lépéseket az eddigiek alapján, hanem inkább hátra. Ettől függetlenül 22.3 pont és 7.6 pattanó mellett például 5.2 gólpasszt is átlagol idén, de ennél ő többre is képes lenne. Isten éltesse azért sokáig!

 

Nyolc esztendővel ezelőtt, 2007. március 16-án pedig Kobe Bryant egyik nagy estéje jött el. A Los Angeles Lakers a Portland TrailBlazerst fogadta a Staples Centerben. Az aranysárga-lilák hosszabbítás után, 116-111 arányban diadalmaskodtak, a fő attrakciót pedig ezúttal is Bryant szolgáltatta: 65 pontot ért el (23/39 mezőny, 8/12 tripla, 11/12 büntetőt) - ez karrierje második legjobb ponttermése a híres 81 pont után. Volt egyébként még 7 pattanója, 3 gólpassza, 3 szerzett labdája és 2 eladott is.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus