Boldog szülinapot John Wall!

Ma ünnepli 21. születésnapját a Washington Wizards irányítója, a 2010-es NBA draft 1. kiválasztottja, John Wall. Wall North Carolina állam Raleigh városában látta meg a napvilágot 1990. szeptember 6-án.

John gyerekkorában elég sanyarú körülmények között élt, édesapja sok évig ült börtönben rablásért, majd ahogy kiengedték a börtönből, egy hónapra rá elhunyt. Wall édesanyja több állást vállalt, hogy fel tudja nevelni fiát és két lánygyermekét. Középiskolás karrierje döcögősen indult, amihez egy féltávnál történő költözés is hozzájárult, emiatt Wall 2. középsulis évét meg is kellett ismételni. Új állomáshelyén szép lassan húzóember vált belőle és végzősként, 2009-ben szerepelhetett az évente megrendezésre kerülő Nike Hoop Summiton és Jordan Brand Classic-on.


Középiskolában:

Wallt ezek után a Kentucky egyetem édesgette magához és az egyetemen minden évben egy külön rendezvény keretein belül mutatják be a következő Freshmen évfolyamot. Ezen a rendezvényen láthattuk először, hogy Wall nem csak kosárlabdában, hanem táncban sem utolsó. A védjegyévé vált „John Wall Dance”, ami azóta már nagyon sok helyen feltűnt szerte a világon.

Az a bizonyos John Wall Dance:

Komolyra fordítva a szót, ezek után megkezdte első és egyetlen évét a Kentucky egyetemen, ahol John Calipari edző kezei közt elsőrangú irányító vált belőle. Személyisége, játékstílusa, tehetsége egy csapásra a Vadmacskák szurkolóinak kedvencévé varázsolta. Hozzáteszem, nem érdemtelenül. Vezetésével félelmetes szezont futott a Kentucky és sikerüt megnyerniük az SEC konferencia bajnoki címét, a tornán pedig őt választották MVP-nek. Az NCAA-tornán viszont némileg csalódást okozott, hogy a regionális döntőben vereséget szenvedtek a West Virginiától. Egyetemi karrierje során 16.6 pontot és 6.5 gólpasszt átlagolt. Mentalitása már ekkor is profi volt és 2010-ben úgy döntött, hogy jelentkezik az NBA draftra.

A Kentucky Wildcats tagjaként:

A draft előtt szinte készpénznek lehetett venni, hogy ő lesz az első, akit kiválasztanak és ebben nem is kellett csalódnia senkinek. Az eseményen a Wizards választhatott először és úgy gondolta, hogy Wall kezébe helyezi a franchise további jövőjének sorsát.

Kezdésként a 2010-es Las Vegas Summer League legkiemelkedőbb játékosnak választották, így vághatott neki a 2010-11-es szezonnak. Debütálásakor már egy érett NBA-játékosképét mutatta, sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy alig két héttel szezonkezdet után, november 10-én tripladuplát ért el. Nem sokkal ezután pár meccset ki kellett hagynia kisebb sérülés miatt, de így is 69 meccsen tudott a Wizards szolgálatára lenni, ebből 64 alkalommal a kezdőcsapat tagja volt.

Az All-Star hétvégén megrendezett újoncmeccs MVP-je lett és az év újonca szavazáson nem sokkal maradt el Blake Griffintől, a Los Angeles Clippers zsákológépétől.

Néhány mozzanat újoncévéből:

John Wall személyében az NBA egy olyan játékost kapott, akit egy franchise arcaként is el tudunk képzelni, afelől ne legyen senkinek kétsége, hogy egy jövőbeli All-Star játékosról beszélünk. Passzai Jason Kiddet, gyorsasága a fiatal Tony Parkert, elszántsága Allen Iversont, súlypontemelkedése Derrick Rose-t idézi. Kíváncsian várjuk a folytatást…

Még egy kis tánc:

Wall átlagon felüli adottságai:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus