Boozer Day

Pontosan 30 éves ma a Chicago Bulls erőcsatára, Carlos Boozer. Az 1981. november 30-án született kosaras élete és karrierje is hullámzó, ellentmondásos, fordulatokkal teli. Elég szegény családban nőtt fel Alaszkában, otthon pedig szigorúan fogták: ugyan engedték azt csinálni, amit szeretne, de mindent csak a tanulás után, így nem meglepő, hogy Boozer az egyik legiskolázottabb, legértelmesebb játékosa a ligának. Már a középsuliban is nagy volt iránta az érdeklődés, a legnagyobb egyetemek próbálták magukhoz csábítani és ő a Duke-ot választotta, amely mindkét fél hasznára vált. A játékos megkapta azt az oktatást, ami családját és őt is kielégítette, a csapat pedig cserébe egy domináns erőcsatárt, akivel 2001-ben bajnokok is lettek (Mike Dunleavy Jr., Chris Duhon, Shane Battier és az azóta motorbalesetet szenvedő és így karrierjét idejekorán befejező Jay Williams is a keret tagjai voltak abban az évben). Életének ezen szakaszáról szól a következő videó:

Az egyetem utolsó évét már kihagyta és jelentkezett a 2002-es NBA draftra, ahol mindössze a második körben, a 35. helyen kelt el.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus