Büntetők napja és a csere, ami végül nem jött létre

Három éve történt, hogy David Stern bejelentette, megvétózzák a cserét, amelyben Chris Paul a Los Angeles Lakershez kerül volna.

Három évvel ezelőtt, 2011. december 8-án jelentette be David Stern, a liga akkori komisszárja, hogy az NBA megvétózza a cserét, amelyben Chris Paul a Los Angeles Lakershez került volna, Pau Gasol a Houston Rocketshez, míg Lamar Odom (Lakers), Luis Scola, Kevin Martin, Goran Dragic és a Knicks 2012-es első köröse (Rockets) a New Orleans Hornetshez. Mint ismert, akkor a Hornets a liga tulajdonában volt, így hiába állapodott meg Dell Demps GM a szóban forgó csapatokkal, több tulaj is hevesen tiltakozott a csere ellen - többek között Dan Gilbert -, az NBA-nek, vagyis Sternnek pedig jogában állt semmissé tenni a tranzakciót, mint "tulajdonos".

Mivel Paul mindenképpen cserét akart - így merült fel egyáltalán az a Hornetsnél, hogy megválnak tőle, gyakorlatilag megfenyegette a csapatot, hogy 2013-ban ingyen távozik tőlük, és addig sem feltétlenül fogja a maximumot nyújtani, mivel megelégelte, hogy gyenge a keret körülötte - ezért egy héttel később meg is lépte a New Orleans az elkerülhetetlent: Pault a Lakers városi riválisához, a Los Angeles Clippershez postázták Eric Gordonért, Chris Kamanért, Al-Farouq Aminuért és a Minnesota Timberwolves 2012-es első körös draftjogáért cserébe. Paul azóta is a Clippers egyik vezére, igaz, kifejezetten komoly rájátszásbeli produkciót azóta sem tudott az asztalra tenni, jobb csapata ellenére sem.

A tulajdonosok szándéka egyértelmű volt (nem akartak a Lakersnél megint egy fénykorában lévő sztárt látni, ráadásul Dwight Howard érkezésének is megvolt már az előjele), és a liga magyarázata is mutatott észérveket (a 2012-es Minnesota pick egy újjáépülő csapat számára értékesebbnek tűnt akkor, mint bármelyik játékos, akit az első cserében kaptak volna), de végül kifejezetten rosszul jött ki a dologból a Hornets: Kaman alig játszott, Gordont sok pénzért megtartották, de ugyanolyan sérülékeny, mint volt, mára egy cserélhetetlen játékos lett, Aminu Kamanhoz hasonlóan már távozott is a csapattól, a picken pedig az eddig elég nagy bustnak tűnő Austin Riverst húzták a 2012-es játékosbörze 1/10-es helyén - az a draft így is kedves lesz azért számukra, hiszen 1/1-en akkor választhatták ki Anthony Davist.

Tulajdonost csak később, 2012. április 13-án talált a liga, Tom Benson azonban rögtön az 1/1-gyel és Davisszel vígasztalódhatott, ha már Pault ő nem "érhette meg" a csapatnál.

Az nem volt meglepetés, hogy a Lakers rosszul jött ki a vétóból - még akkor is, ha magas posztokon eléggé kiürültek volna. Azóta sem tudtak igazán bajnokesélyes csapatot kiállítani, hiszen 2012-ben az Oklahoma City Thunder simázta ki őket 4-1-gyel a PO-ból a második körben, majd jött a Dwight Howard-csere, Kobe Achilles-szakadása és a 0-4 a San Antonio Spurs elleni első körben, az előző idényben pedig már a rájátszásba sem jutottak be.

Lamar Odom annyira csalódott volt, hogy el akarták cserélni, hogy a hírek szerint Mitch Kupchakkel elég heves szóváltásba keveredett, ő is kikényszerítette, hogy akkor ténylegesen cseréljék el, és még Paul előtt három nappal, december 12-én a Dallas Maverickshez küldték egy 8.9 millió dolláros TPE-ért és egy védett első körös draftcetliért. A legrosszabbul talán ő járt ezzel az egész meg nem történt cserével, hisz ezt követően erősen elindult a lejtőn, alkohol, súly- és drogproblémái is voltak, és azóta már a ligában sincs - az is igaz, hogy ugyanez lett volna valószínűleg a helyzet akkor is, ha az első verzió lép életbe és New Orleansben kell játszania. Érdekesség, hogy egy évnyi Dallas után utolsó szezonjában, 2012/13-ban éppen Paul csapattársaként, a Clippersnél játszott.

A Rockets nem tudta megszerezni az általuk régóta hőn áhított Gasolt - nem is jutottak PO-ba -, és úgy tűnt, a Lakers (nem)cserénél használt cserealapokat elkótyavetyélik: a Knicks 1/16-os draftjogával azt a Royce White-ot húzták ki, aki mentális betegsége miatt már kikopott az NBA-ből, egy év után cserélték őt a Philadelphia Sixershez gyakorlatilag a semmiért, Dragicot elengedték 2012 nyarán a Phoenix Sunshoz, Scolát ugyanezen a nyáron amnesztiával kivásárolták - ő is a Sunsnál kötött ki -, tehát gyakorlatilag három emberért senkit nem kaptak. Martinnal kapcsolatban azonban kellemes emlékeik lehetnek, 2012 őszén ugyanis annak a csomagnak volt az egyik fő része, amelyet James Hardenért küldtek Oklahomába, jelenlegi franchise-playerük tehát részben neki köszönhető.

 

Két érdekes, büntetőkhöz köthető dolog is történt még december 8-án. Egyrészt 2000-ben ezen a napon Shaquille O'Neal egy 40 éves rekordot döntött meg, ráadásul Wilt Chamberlain csúcsát: mind a 11 büntetőjét kihagyta a Seattle SuperSonics ellen. Shaq hiába töltötte meg a statlapot: 26 pont mellett 17 pattanó, 5 gólpassz és 5 blokk került a neve mellé, a Lakers kikapott hazai pályán a Gary Payton, Rashard Lewis és Patrick Ewing vezetette Sonicstól, méghozzá 103-95-re.

Másrészt 8 évvel korábban, 1992. december 8-án az Atlanta Hawks legendája, Dominique Wilkins állított fel egy csúcsot a vonalról: 23 büntetőjéből 23-szor célba is talált, ezzel övé a csúcs az egy alapszakasz meccsen, hiba nélkül bedobott egypontosok számát tekintve (Dirk Nowitzki 2011-ben dobott 24/24-et a vonalról a Thunder elleni PO-párharc első meccsén). Wilkins 9/22-es mezőny-, illetve 1/4-es triplamutatóval végül 42 ponttal zárta az estét, csapata pedig meg is verte a bajnoki címvédő Chicago Bullst 123-114-re.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus