Chris Mullin - félszáz!

Ma ünnepli 50. születésnapját a Run TMC nagy triójának egyik tagja, Chris Mullin. A minden idők egyik legjobb dobójaként számon tartott kosaras Brooklynban született, és már NBA-karrierje előtt New York-i legendává vált, amikor a Queens-i St.John's egyetem színeiben háromszoros All-American lett, és 1985-ben Final Fourig vezette az együttest. 

A '85-ös draft hetedik helyén vitte el a Golden State Warriors, ahol harmadik szezonjától kezdve a liga legnagyobb sztárjai közé emelkedett - zsinórban öt szezonban ért el legalább 25 pontos átlagot - és minden idők egyik legszórakoztatóbb felállásának, a Run TMC-nek lett az oszlopa Tim Hardaway és Mitch Ritchmond mellett.

Sajnos csapatsikerekben sem bővelkedett - a Warriorsszel a nyugati elődöntőnél tovább egyszer sem jutottak -, és egyénileg is kezdett romlani az 1992-93-as szezon kezdetével. Nagyon sokat volt sérült, emiatt mellőzték is ezt követően, nem számoltak vele úgy alapemberként, mint korábban, 1997-ben pedig elcserélték az Indiana Pacershez. Dobáshatékonysága megmaradt, és a Pacersnél két szezon erejéig sokat is játszott, ám 2000-ben, az Indiana számára bajnoki döntőt hozó szezonban megint cserben hagyta egészsége, a finálét követően ki is tették őt a keretből. Még egy próbálkozása volt - visszatért a Warriorshöz, de egy szezon után belátta, hogy vége van, és visszavonult.

Még másfél év sem telt el azóta, hogy a Golden State visszavonultatta 17-es mezszámát. Kétszeres olimpiai bajnok - 1984-ben még egyetemistaként, az amatőrcsapattal, 1992-ben pedig a Dream Team tagjaként szerzett első helyet az ötkarikás játékokon. Egészen elképesztő statisztikai adatokat tudott hozni fénykorában pontszerzésben, és hogy mennyire jó dobó volt, azt mi sem mutatja jobban, hogy 1992-ben az NBA első csapatába választották - emellett kétszer volt a második (1989, 1991), és egyszer a harmadik ötös tagja (1990). 2011-ben a Hírességek Csarnokának tagja lett.

Karrierje után a Golden State-nél GM lett. Olyan sikeres nem volt, mint játékosként, és 2009-ben meg is váltak tőle, viszont idén nyáron újra munkát kapott, tanácsadóként dolgozik jelenleg a Sacramento Kings alkalmazásában.

Eredményeinél, számainál sokkal többet jelent az a munkamorál, ami őt már - fizikai adottságai ellenére - középiskolás korában is kiemelte a többiek közül, és amiről Mark Jackson, a Warriors jelenlegi vezetőedzője mesélt: "Ha nem találkoztam és játszottam volna Chris Mullinnel, nem lettem volna profi kosárlabdázó. Ő tanított meg arra, milyen fontos a folyamatos edzés, és hogy fejlesszem a képességeimet. Könnyes szemmel mondok neki köszönetet, mert ő tanított meg hinni is." Isten éltesse sokáig!

Egy 1992-es videó, amelyben szóba kerül alkoholproblémája, és az is, hogyan segített ezen akkori edzője, Don Nelson - ezt követően lett egyébként 20, majd 25 pontos játékos, és játékának sallangmentessége ellenére a liga egyik legjobbja:

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus