Fehér legendák és a showtime

Három egykori klasszis ünnepli a mai napon születésnapját. A sort az 1944. március 28-án született Rick Barry-vel nyitjuk, aki nem véletlenül a Warriors és Oakland egyik, ha nem a legnagyobb legendája. A kiscsatár 1965-ben végzett a Miami Egyetemen, utolsó szezonjában nem kevesebb, mint 37.4 pontot átlagolva. A drafton ennek megfelelően nem csúszott túl sokáig, a második helyen vitte el a San Francisco Warriors. Hiába lett viszont az Év Újonca 1966-ban és választották be első két szezonjában az Év Első Ötösébe, az anyagiakon összeveszett az akkori tulajdonossal, Franklin Mieulival. Ennek, illetve az ABA-ben szereplő Oakland Oaks zsíros (egyesek szerint fél millió dolláros) ajánlatának köszönhetően Barry elhagyta a Warriorst és az NBA-t. A bíróság az 1967-1968-as szezon kiülésére kötelezte, ám utána elkezdhetett játszani a konkurens ligában.

Rögtön első szezonjában, 1969-ben bajnok lett az Oaks csapatával. A gárdának nem volt túl nagy népszerűsége Oaklandben (az első olyan ABA franchise voltak, akik egy városban játszottak egy NBA együttessel), alig volt nézőjük, így a tulaj eladta a csapatot és átköltöztek a fővárosba, Washington Caps néven futottak tovább. Barry-nek ez a költözés nem nagyon tetszett, híres mondása szerint "majd akkor megyek a fővárosba, ha elnök akarok lenni". Az igazi indok az volt, hogy a Washington a nyugati főcsoportban foglalt helyet (elhelyezkedése ellenére is), ezért brutális mennyiséget kellett utazniuk év közben. Az első 32 meccset kihagyta, de a liga kötelezte utána, hogy csatlakozzon a csapathoz. A nyugati döntőben a Denver ellen 4-3-mal estek ki úgy, hogy Barry az utolsó találkozón verekedésbe keveredett.

Egy szezont éltek csak meg Washingtonban, mielőtt a gárda Virginia Squires névre váltott és költözött délre. Barry nem akarta, hogy a gyerekei déli akcentussal beszéljenek, ezért, illetve a Squires tulajdonosának pénzügyi nehézségei miatt eladták a New York Netsnek még 1970 decemberében. 1972-ben az amerikai bíróság úgy döntött, hogy Barry csak és kizárólag a Golden State Warriorsnál játszhat, ha lejár a szerződése a Netsnél, így még ez év szeptemberében kitették a keretből és csatlakozott az oaklandi együtteshez, újra az NBA-ben találta magát.

Innentől a többi legenda. 1975-ben bajnoki címet nyertek az előzetesen sokkal esélyesebbnek tartott Washington Bullets ellen, a döntőben ráadásul kisöpörték ellenfelüket, Barry-t pedig a döntő legértékesebb játékosának választották. Játéka ezek után sokkal inkább épült a társak kiszolgálására, mint a pontszerzésre, pedig echte scorerként és posztjához képest elit pattanózóként kezdte pályafutását. A kosártörténelem egyetlen játékosa, aki az NCAA-ben, az NBA-ben és az ABA-ben is a legjobb pontszerző tudott lenni egy szezonon keresztül (NCAA: 1965, NBA: 1967, ABA: 1969). A valaha volt egyik legjobb kiscsatár, aki pályára lépett. 1980-ban vonult vissza, 1987-ben pedig a Hírességek Csarnokába is beválasztották. Legfeltűnőbb ismertetőjele viszont nem eredményei, hanem büntetődobása volt. Világ életében elit "büntetés végrehajtó" volt (NBA karrierátlaga 90%!) mai szemmel nézve kissé furcsa, alulról elengedett mozdulatának köszönhetően. Ez akkoriban, illetve még inkább az 50-es években nem volt akkora kuriózum, de a profik között kevesen használták már Barry idején. Ebben hitt, erre esküdött és az eredmények őt igazolták. Isten éltesse!


Kettő évvel korábban, 1942. március 28-án született a Chicago Bulls történetének egyik legelső játékosa, a Utah Jazz edzőlegendája, Jerry Sloan. Az Evansville Egyetem bajnoka 1964-ben jelentkezett a draftra, majd miután csak a harmadik körben kelt el a Baltimore Bullets által, úgy döntött, visszatér az egyetemre és bejött a számítása. 1965-ben megismételték egy évvel korábbi NCAA bajnoki címüket, Sloant pedig újra a Bullets vitte el, ezúttal azonban már a negyedik helyen! Egy évet töltött mindössze a Baltimore-nál, 1966-ban ugyanis új franchise került a ligába, a Chicago Bulls, akik az új csapatok számára szokásos "drafton" el is vitték a dobóhátvédet. A védőspecialista kosaras (négyszer az Év Első Védőötösébe, kétszer pedig az Év Második Védőötösébe választották) a Bulls kezdeti sikereinek egyik fő letéteményese volt. 1976-ban, 11 szezon után, 33 évesen vonult vissza folyamatos térdsérülései miatt. Ő volt a Chicago első játékosa, akinek a mezét visszavonultatták (4).

Profi pályafutása után korábbi egyetemén kezdett el dolgozni, de 5 nap után visszamondta a lehetőséget, óriási szerencséjére, ugyanis még ugyanebben az évben az Evansville összes játékosa és edzője meghalt egy repülőgép-szerencsétlenségben. Nem sokkal később Sloan előbb játékosmegfigyelőként, majd segédedzőként tevékenykedett a Chicagónál, 1979-ben pedig rábízták a vezetőedzői posztot. Második szezonjában rájátszásba jutott, de a harmadik szezont gyengén kezdte, ezért menesztették.

Ezek után kezdett el dolgozni a Jazznél, ahol előbb szintén játékosmegfigyelő volt, majd egy kisebb kitérőt követően segédedző. Frank Layden igazgatóvá kinevezése hozta meg számára a lehetőséget, 1988-ban vezetőedzővé nevezték ki a Jazznél, ahol 23 évig, egészen 2011. február 9-éig szolgált. 2004-ig mind a 16 szezonjában PO-ba jutott, kétszer a nagydöntőig is elvezette csapatát, ám ott mindkétszer kikaptak korábbi kenyéradójától, a Jordan vezette Bullstól. 2004 volt az első alkalom, hogy nem jutott be a rájátszásba a Jazz-zel, de három csalódást keltő évadot követően 2007-ben újra visszatértek és zsinórban négyszer megint ott voltak a post-szezonban. 2006-ban az NBA történelem ötödik edzője lett, aki elérte az 1000 győzelmet, 2009-ben pedig korábbi sztárjával, John Stocktonnal együtt beválasztották a Hírességek Csarnokába. Mindezek ellenére SOHA nem választották meg a szezon legjobb edzőjének, ami ilyen pedigré mellett megdöbbentő. 2010-2011-ben már több problémája is volt akkori sztárirányítójával, Deron Williamsszel, ez vezetett végül februári lemondásához. Isten éltesse sokáig!


A következő generáció szülötte mai harmadik ünnepeltünk, a Lakers aranykorának kezdő dobóhátvédje, a Cleveland Cavaliers jelenlegi vezetőedzője, Byron Scott. Az Arizona State Egyetemet 1983-ban otthagyó játékost a San Diego Clippers választotta ki a drafton a negyedik helyen, ám Norm Nixonért cserébe rögtön a Lakershez került és az ekkoriban kibontakozó Showtime stílus egyik utolsó láncszeme volt (Jabbar 1975-ben, Magic 1979-ben, James Worthy pedig 1982-ben érkezett a kerethez). Sosem volt a csapat vezetője és közel sem lett akkora legenda, mint társai, mégis az egyik legfontosabb kiegészítőember volt abban a keretben, a gyorsindítások állandó befejezője és a periméter védekezés egyik alapja. Háromszoros bajnok (1985, 1987, 1988) és 1988-ban a csapat legjobb pontszerzője is lett az alapszakaszban. Magic visszavonulása után, a Lakers újjáépülésében nagy szerepet szántak neki, de csak 1993-ig játszott a gárdánál. Az Indiana és a Vancouver csapatainál már közel sem volt az, aki korábban, végül az 1996-97-es szezont követően befejezte NBA pályafutását, egy szezonnyi Panathinaikosz után pedig a profi karrierjét is.

Azonnal segédedző lett a Sacramento Kingsnél, de a nagy áttörés nem itt, hanem New Jersey-ben történt. 2000-ben nevezték ki és első gyengébb szezonja után 2001-2002-ben azonnal robbantott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokat segített neki Jason Kidd megszerzése, így sikerült eljutniuk az NBA nagydöntőjébe, ahol ex-csapata, a Lakers megállította őket. A következő szezon szintén sikeres volt, újabb nagydöntő, ám ekkor a San Antonio Spurs állta útjukat. A 2003-2004-es évad már közel sem sikerült ilyen jól és pozitív mérlege ellenére kitették a csapattól az All-Star szünetben.

Szinte azonnal lecsapott rá a New Orleans Hornets. A kezdeti gyengélkedés nem szegte kedvét és egy 50% alatti csapatból 2007-2008-ra sikerült egy 56-26-os mérleget elérő Hornetset faragnia. A délnyugati divízió első és a nyugati főcsoport második helyén végeztek, Scott pedig megnyerte az Év Edzője díjat. Emlékezetes rájátszást produkáltak, hiszen előbb 4-1-gyel ütötték ki a Dallas Maverickst, majd úgy kaptak ki 4-3-ra a San Antonio Spurs ellen, hogy a mindent eldöntő hetedik meccsig szinte esélye nem volt a vendég csapatoknak a másik pályáján, otthon viszont nem sikerült behúzni a győzelmet, így kiestek. Egy évvel később 49-33-mal mindössze hetedikek lettek nyugaton és az első körben 4-1-gyel zuhantak ki a Denver Nuggets ellen, az NBA történelem legnagyobb PO vereségét másolva (58 egységgel kaptak ki a negyedik találkozón). 2009-ben a 3-6-os kezdést követően menesztették. 2010 nyarán vállalta el a Cleveland Cavaliers vezetőedzői posztját, azóta ő irányítja az együttest. Isten éltesse!


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus