George Karl és a Celtics 12. bajnoki címe

Karlt az 1973-as NBA draft 66. helyén elvitte a New York Knicks, ám ő az ABA-ben, a San Antonio Spursnél kezdte el profi karrierjét. 1976-ban a Spursszel együtt ment ő is az NBA-be, ám két idény után, 1978 áprilisában abbahagyta aktív pályafutását. Azonnal a Spurs segédedzője lett két szezon erejéig, mielőtt 1980-ban egy alsóbb ligás együtteshez szerződött volna. A CBA-ben szereplő Montana Golden Nuggetset irányította 1983-ig.

Az NBA-ben főedzői posztot először a Cleveland Cavaliersnél kapott 1984-ben, és rájátszásba is vitte az együttest, az 1985/86-os idény vége felé közeledve azonban menesztették. Még ezen a nyáron a Golden State Warriors kispadjára ülhetett le, és őket is a rájátszásba segítette - a két nappal ezelőtt mutatott Sleepy Floyd meccsen ő volt a Warriors vezetőedzője -, ám ezúttal ő mondott le második szezonjában, mivel négy legjobb játékosából hármat elcseréltek, a negyedik, Chris Mullin pedig alkoholgondok miatt elvonón volt.

Lehúzott másfél évet a CBA-s Albany Patroonsnál, majd kettőt a Real Madridnál is, mielőtt visszatért volna újra az NBA-be.

1991 nyarán a Seattle Supersonics trénere lett, akiket egészen 1998 nyaráig irányított. A Shawn Kemp - Gary Payton fémjelezte gárda minden évben 50 győzelem fölött teljesített, háromszor nyertek divíziót, Karl háromszor vezette a nyugati csapatot az All-Star gálán (1994, 1996, 1998) és 1996-ban nagydöntőt is játszottak - 4-2 arányban maradtak alul a Chicago Bullsszal szemben.

1998-ban Milwaukee-ba szerződött. Első három évében szépen fejlődtek, két első körös kiesést követően a Ray Allen, Sam Cassell, Glenn Robinson-féle brigáddal a keleti konferencia döntőjébe is bejutottak, ám ott 4-3-mal búcsúztatta őket a Philadelphia Sixers, innentől pedig lefelé vezetett az út a csapat számára - a következő idényben PO-ba sem kerültek, 2003-ban pedig menesztették.

Ehhez az időszakhoz tartozik a 2002-es indianapolisi világbajnokság is, ahol a Team USA az irányítása alatt mindössze a 6. helyen végzett, miután a későbbi győztes jugoszlávok már a negyeddöntőben megverték őket, aztán az ötödik helyért vívott meccsen még Spanyolországtól is vereséget szenvedtek.

2005-ben tért vissza az NBA-be, ekkor a Denver Nuggets vezetőedzője lett, akiket egészen tavaly nyárig irányított. Bár a coloradóiak háromszor is megnyerték divíziójukat, a rájátszásokban rendre alulteljesítettek: 2008/09-ben ott voltak a nyugati konferencia döntőjében, ám minden más évben már az első körben búcsúztak. Leginkább emiatt váltak meg tőle annak ellenére is, hogy éppen tavaly ítélték oda neki az Év Edzője díjat. Közben megküzdött a rákkal is - egyelőre úgy néz ki, sikeresen -, jelenleg pedig több tréner nélkül álló csapat kispadjával kapcsolatban is szóba hozták. Isten éltesse sokáig!

 

A másik mai főbb eseményünk az 1973/74-es Boston Celtics bajnoki címe, amelyet 40 évvel ezelőtt pontosan ezen a napon szereztek meg a Milwaukee Bucks elleni hetedik meccsen. A Celtics 1968/69-ben volt utoljára bajnok ezt megelőzően, akkor lezárult fantasztikus sorozatuk - 13 idény alatt 11 bajnoki címet zsebeltek be -, Bill Russell pedig távozott tőlük. Helyét a kispadon korábbi csapattársa, a játékosként 6-szoros All-Star és 8-szoros bajnok Tom Heinsohn vette át.

Heinsohnnak nem volt könnyű dolga, hiszen első évében negatív mérleggel zártak, a '69-es bajnok két idényen keresztül még a PO-ba sem tudott bekerülni. A mérlegük azonban folyamatosan javult, 1972/73-ban már 68-14-et mentek az alapszakaszban, ám ekkor, illetve egy évvel korábban is megállította őket a New York Knicks a keleti döntőben - ez a 68-14-es mutató egyébként a valaha volt legjobb egy olyan gárdától, amely utána nem lett bajnok.

Az 1973/74-es alapszakaszban "csak" 56-26-ot teljesített a Celtics, ám előbb a Buffalo Bravest (4-2), majd a címvédő Knickset (4-1) is megverték a rájátszás első két körében, így ott voltak a döntőben. Abban a döntőben, ahol az 1971-es bajnok, az ebben az idényben is MVP-nek választott Kareem Abdul-Jabbarral felálló, alapszakaszgyőztes Milwaukee Bucksszal találkoztak - '71 óta a Bucks is először járt a nagydöntőben.

A Milwaukee-ban még játszott Oscar Robertson KAJ mellett, míg a Celticst a John Havlicek, Dave Cowens, Jo Jo White trió húzta olyan kiegészítőkkel, mint Don Chaney, Paul Westphal, Paul Silas vagy Don Nelson, ennek megfelelően óriási finálét játszott egymással a két együttes. A Bucks pályaelőnyben volt, amit az első meccsen azonnal el is vesztett, és csak a negyediken tudta visszavenni. Az ötödik találkozót aztán megint elbukták Milwaukee-ban, a hatodikon viszont kétszeri hosszabbítás után, Abdul-Jabbar Sky Hookjának köszönhetően nyertek 102-101-re Bostonban. Jöhetett a hetedik meccs:

A Milwaukee számára befejezeődött fennállásuk legszebb időszaka. Oscar Roberston ezt követően visszavonult a kosárlabdázástól, KAJ pedig egy sikertelen, PO nélküli évet követően cserét kért és a Los Angeles Lakers játékosa lett 1975-ben. A Bucks a 80-as évek közepén, a Sidney Moncrief-féle, éppen az itt ellenfélként játszó Don Nelson vezette csapattal háromszor, illetve a cikk korábbi részében taglalt 2001-es alakulattal egyszer járt még a keleti konferencia döntőjében, nagydöntőben azonban azóta sem szerepeltek.

A Boston nagyjából ugyanezzel a csapattal, a Phoenix Sunstól megszerzett All-Star hátvéddel, Charlie Scott-tal kiegészülve 1976-ban újra bajnok lett, Larry Bird 1979-es draftolását követően pedig egy újabb aranykorszak következett.