Harden negyedszázados

25 esztendős lett a mai napon a Houston Rockets sztárja, a liga egyik legellentmondásosabb megítélésű személyisége, James Harden. Mellette ma ünnepli kerek 80. születésnapját a Boston Celtics legendája, Tom Heinsohn. Isten éltesse mindkettejüket!

Az Arizona State-n két évet lehúzó James Harden pályafutása nagy reményekkel indult, hiszen a feltörekvő Oklahoma City Thunder draftolta a 2009-es draft 3. helyén. Harden azonban nem a kezdőben találta magát, hanem a kispadon, a padscorer szerepét szánták neki, amit eleinte kevésbé jól, aztán kitűnően oldott meg. Bár a 2012-es nagydöntőben kifejezetten nagy betli volt, abban az idényben őt választották a legjobb hatodik emberének, meccsenként 31.4 perc alatt 16.8 pontot, 4.1 pattanót és 3.7 gólpasszt átlagolt, mindezt brutális, 66%-os TS-mutatóval.

A Thunder GM-je, Sam Presti azonban döntött: őt, Russell Westbrookot, Kevin Durantet és Serge Ibakát nem tudta volna megtartani a 2013-as nyár után, ezért még a 2012/13-as idény előtt elcserélte a Houston Rocketshez.

Harden kifejezetten jól indította texasi karrierjét támadóoldalon, eddigi mindkét idényében 25 pont fölött átlagolt - hatékonysága mindkét évben elérte legalább a 60 TS%-ot, ami első opcióként még komolyabb teljesítmény, mint a Thundernél nyújtott 66 -, mindkétszer ott volt az All-Star gálán, 2012/13-ban az All-NBA harmadik, az előző idényben pedig az All-NBA első csapatba választották. Ám míg Oklahoma Cityben egy egészen jó védőnek számított, addig Houstonban ezt a képességét maximum percekre mutatta meg eddig, a gyenge védekezésre "allergiás" meme-készítők egyik legnagyobb kedvence Andrea Bargnani mellett.

Az sem segített megítélésén, hogy idén nyáron lenyilatkozta, Dwight Howard és ők ketten a franchise-playerek a Rocketsnél, a többiek pedig csak kiegészítők - még ha csak nyugtatni szerette volna a szurkolókat Chandler Parsons távozása után, hogy jók lesznek jövőre is, akkor sem éppen szerencsés nyilatkozat ez egy csapatsportban, és akkor még finoman fogalmaztunk. Bizonyítania kell nagyon sok mindent a következő idényben, hiszen lenyilatkozta, hogy ő a liga legjobb játékosa, nagyon sok kritika éri védekezése miatt - főleg úgy, hogy a Team USA edzőtáborában állítólag képes a játék ezen elemében is teljesíteni -, úgyhogy kifejezetten érdekes szezon elé nézhetünk vele kapcsolatban.

 

A Boston Celtics legendás korszakának egyik nagy alakja, Tom Heinsohn 80 esztendős lett a mai napon. Az erőcsatárként, később pedig kiscsatárként használt kosaras a Celtics-éra legelejétől kezdve ott volt a csapatnál: összesen 9 szezont töltött a ligában (1956-1965), ebből 8-ban bajnoki címet szerzett (a kivétel az 1957-58-as szezon volt, amikor minden idők egyik legjobb erőcsatára, Bob Pettit vezette győzelemre a St.Louis Hawks gárdáját ellenük). 6-szor volt All-Star (első idényében, illetve az utolsó öt szezonjában), 1957-ben ő volt az év újonca (nem kisebb nevet előzött meg, mint csapattársát, Bill Russellt), és négyszer bekerült az All-NBA második csapatba is.

Bár mindenki a kemény, meg nem alkuvó stílusáról ismerte, ő volt az együttes egyik legjobb scorere is - 18.6 pontot és 8.8 pattanót átlagolt karrierje alatt. Ettől függetlenül védekezésben talán még hasznosabb volt - mind a kilenc évében a liga legjobb 9 játékosa között volt az ún. Defensive Win Shares mutatóban. Visszavonulásának évében, még 1965-ben felhúzta a Celtics a 15-ös számú mezt a plafonra, azt azóta senki nem viselheti Bostonban. Három évig play-by-play kommentátor volt a csapat meccsein, majd 1969-ben a Celtics vezetőedzője lett, így még két bajnoki címet szerzett (1974 és 1976). 1981-ben újra kommentátor lett, és jelenleg is ilyen státuszban dolgozik a csapat mellett - ezzel az egyetlen olyan ember, akinek közvetlenül vagy közvetve köze van a Boston mind a 17 bajnoki címéhez. 1985-ben a Hírességek Csarnokába is beválasztották, Isten éltesse őt is!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus